Kurtizánok lakcímkártyái – avagy Budapest, mikor még legális volt a prostitúció

A tisztességes feleségek élete kimerült a gyors egymásután gyerekszülésben és a háztartási molypille szerepkörben, ahogy otthon főkötőben hímezgethettek kedvükre, míg csak be nem szőtte őket a pók az unalomtól. Ezzel szemben céda-cemende nőtársaik pallérozhatták elméjüket a művészetek, a tudományok és a politikai, gazdasági ismeretek terén is, miközben tele volt a táncrendjük társasági eseményekkel. Is.

Nem közismert tény, de 1867 és 1926 között legális volt a prostitúció Budapesten, csupán orvosi és rendőri engedélyért kellett folyamodni, hogy valaki a munkakönyvébe beírhassa a magánkéjnő vagy bordélyházi prostituált munkakört. Közülük is kiemelkedett néhány kaméliás hölgy, akiket szaktudásuk, szerencséjük vagy személyiségük olyan pártfogó mellé sodort, akiknek egyebek mellett a pénztárcája is duzzadt. Ezúttal csokorba gyűjtöm azokat az ingatlanokat, ahol a századforduló leghíresebb és legbefolyásosabb ledérei éldegéltek jókedvvel, bőséggel, hogy hol tört a házasság, hol feslett a közerkölcs és miként csillogott a skarlát betűs magas élet attól függően, hogy kinek mit dobott a gép a moralitás itt a piros-hol a pirosában.

Király Bazár, a mai Ferenciek tere 5

A Király Bazár egyik első emeleti, napsütéses lakásában éldegélt Spitz Fanny, akinek alighanem a többiektől több sütnivalója és üzleti vénája volt, mert szépen maga köré gyűjtötte a kolléganőket afféle sajátságos szakszervezetként és madámnak állt, a közeli Cukor utcában működtetve a légyottok helyszínét. Romantikus lelkivilága eltiporhatatlannak bizonyult annak dacára, hogy térdig járt a romlás virágaiban (Baudelaire, csak mondom), mert a fennmaradt szóbeszéd szerint mikor egyik dolgozójához addig-addig járt bérletesen egy joghallgató fiatalember, míg csak bele nem habarodott és feleségül kérte, akkor a kis ledér azzal a feltétellel mondott igent, ha a munkahelyi anyukájától, Spitz Fannitól is kikéri. Magának. A lánykérés annak rendje és módja szerint térdre borulva meg is történt éppen a Király Bazár előtt hangzatosan ecsetelve a köztük szövődött lángoló szerelmet, amitől a madám könnyekig hatódva adta áldását és bólintott rá, hogy a kis leányzó immár otthon egyetlen kuncsaftnak bizonyítsa, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr.

Magyar utca 20

Pilisy Róza sajátságos Pygmalion-esetének már szenteltem egy egész strófányit elmesélve, hogy a Szervita téri virágboltból miként metszette ki magának a legillatosabb virágszálat, Pilisy Rózát Apponyi Albert gróf, aki aztán taníttatta, nevelgette, formálgatta átmeneti kedvencét. Mikor aztán a férfi szélkakas-szerű érdeklődése más irányba fordult, akkor nagyvonalú búcsúajándékként Rózának ajándékozta a mai Semmelweis utcai lakást. A rafináltra okosított dáma ügyesen sáfárkodott a záporesőként hulló ajándékokkal, és végül házat vett a Magyar utcában, ahol luxusbordélyt igazgatott taníttatott, a kötelező francián kívül egyéb idegen nyelveket is beszélő, válogatott kurtizánokkal. Különleges gonddal, kifinomult ízléssel berendezett intézménye legszebb szobáiban ő maga lakott. Vendégeik között koronás főnemesek adták egymásnak a kilincset, a fókuszban pedig kevéssé a pénz, mint inkább a kultúrában forgolódó műveltség állt, ezért a Krúdy kedvence ház olyan volt, akár egy irodalmi kávéház némi extrával.

György villa, a mai Nagytétényi út 198-202

Az 1827-ben épült ékszerdoboz-szerű klasszicista villát Dőry György vásárolta meg, aki borkereskedésből teremtette meg magának az aranyéletre valót és bőkezű karácsonyi ajándékul adta a saját célra fenntartott cédájának. Bármit is tudott a kis nő, kétségtelen, hogy nagyvonalúan honorálták.

Jókai utca 10.

„Aki egykor megírja Budapest történetét, Somossy Károly és Carola Cecília alakjáról nagyon sokat írhat. Ők tanították meg lumpolni a várost.”

Krúdy így árazta be nem kevéssé pejoratív hangvétellel A vörös postakocsi című művében a Somossy Orfeum (mai Operett Színház) egykori üdvöskéjét és kenyéradó gazdáját. A lenyűgöző külsejű színpadi csillag nem csupán megjelenésével, de életmódjával is hódított. Jellemzően éjfélig a rivaldafényben szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a vacsorát követően felpattant a legelegánsabb fiáker bakjára és egész éjjel fel és alá üldözte a ménest az Andrássy út és a Stefánia között. Hajnalban aztán megreggelizett a Ligetben és már futott is vissza az Orfeumba próbálni. Nem tudni, hogy mit szívott az alvásigény kiküszöbölése céljából, de nagyon is érdekelne…Életmódjából kiderül, hogy a közös képviselő nem gyakran látta a Jókai utcai hajlékában, mert igazi szerelme a végtelenített tivornyás mulatka és az ékszerek voltak. Ezen hobbijának 6000 holdas birtokok estek áldozatául jóképű gavalléroktól és teljes családi vagyonok váltak cseppfolyóssá pedigrés buborékos üvegekből csapra verve. Pesti tündöklését követően egy drezdai operaénekes tisztességben megőszült felesége lett, akivel egy takaros kis panziót üzemeltettek. Mikor aztán Fedák Sári egyszer meglátogatta az egykori ikont, akkor a hajdani csillogásból már csak egy csendes idős hölgyet talált, aki buzgón vetette magára a kereszteket az Orfeum szó említésétől is.

Fő utca 76.

Turcsányi Emíliára a Mágnás Elza nevet aggatta a századforduló csípős nyelvű Budapestje utalva ezzel a kéjhölgy zsánerére, ami nem annyira a termetre vagy hajszínre, sokkal inkább a folyószámlára és hitelképességre volt kihegyezve. A multi, mint milliomos bútorgyáros Schmidt Miksa személyében talált lízingelőre, akinek mondjuk eléggé bizarr ízlése volt a fehér ruhás koporsósexig bezárólag, de egyrészt akkoriban ez lehetett a szürke 51. árnyalata, másrészt gyöngysorok és briliáns fülbevalók noszogatták a bérnőcskét a kissé aberrált igények kielégítésére. A happy end mondjuk elmaradt, de a történet szomorú végéről már szintén regéltem. Igen, szerintem is el kellene már gondolkodnom rajta, hogy miért foglalkozom én ennyit feslett közerkölcsűekkel…

Haris Bazár, a mai Haris köz

Az 1878-ban elkészült Haris Bazár egészen pazar épület volt eklektikus stílusában, mozaikos padlózatával, szökőkútjaival, szobraival, fedett átjáróházaival. A korabeli luxus fellegvárában üzletek és lakások kerültek kialakításra, ezek egyikében éldegélt Peschek Verona, jobbára kitartója, az augsburgi huszártiszt Schöllerer Miksa jóvoltából. Hogy Verona mennyire nem hoz szerencsét a szerelemnek, arról már bizonyos Rómeó és Júlia is tudnának mesélni, ám ezen a nomen est omen-dolgon főhősnőnk nem sokat morfondírozott. Ő csak azt tudta, hogy a katonatiszt támogatása nem elegendő ahhoz a léptékhez, amivel ő költekezett. Igen, Verona nem csak Capuletéket nem ismerte, de az „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” elmésséget sem, így aztán keresetkiegészítéshez folyamodott töretlen szorgalmában egyéb fiatalembereket is bizalmába fogadva. A rendkívül mutatós lány nem csupán külsejével, hanem kellemetlenül harsány megjelenésével, kissé bárdolatlan fellépésével is feltűnést keltett. Egész kiforratlan, alig 20 esztendős személyiségét ez a kettősség jellemezte: a jócskán közönséges, bazári modor és a jótékonykodó honorálása minden kedvességnek. Két kézzel szórta a fejedelmi borravalókat, magához vette nyolcéves keresztlányát, Buday Rózát, és édesanyját is munkához segítette, igaz, nála volt bejárónő mélységes titokban. Így esett, hogy éppen ő volt az, aki megtalálta Verona és Róza különös kegyetlenséggel meggyilkolt holttestét. Az eset óriási port kavart a korabeli sajtóban és közéletben. A sebesen kiérkező rendőrök egy feldúlt lakást találtak felborított bútorokkal, véres, szétszórt ruhákkal, ékszerekkel, na meg a két elvágott torkú, felmetszett hasú, agyonszurkált áldozatot. Alig egy nappal a gyilkosság után merült fel egy lakossági bejelentés alapján a vagyonos, jó családból való, de meglehetősen naplopó életet élő Balentics Imre neve, aki őrizetbevételekor még mindent dacosan tagadott, de mikor találtak nála egy csorba és véres borotvát, amiből a hiányzó darabok megegyeztek a kislány sebeiben találtakkal, akkor megtörten bevallott mindent. Cherchez la femme! -mondja az a francia, aki nyilvánvalóan nem szeretne nyugodtan élni és csak magának keresi a bajt, ezen a sajátságon, anatómiai rés a pajzson-módon. De hát a House of cards ikonikus mondata óta már mind tudjuk, hogy:

„Az életben minden a szexről szól. Kivéve a szexet, az a hatalomról szól.”

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Forrás: We Love Budapest