Krúdy Gyula, kinek életében csak a nők iránti rajongása volt örök
A 19 éves Krúdy Gyula persze, hogy hazudott az édesapjának, mikor azt állította, hogy azért költözik Budapestre, hogy beiratkozzon a jogi karra. Mindvégig az a szent cél lángolt előtte, hogy híres íróvá váljon, de így legalább az egyetemi tandíjra kapott pénzt el lehetett mulatni, ezzel emlékezetessé téve élete első fővárosi napjait.
A nyurga, mindenkinél egy jó fejjel magasabb, szikáran izmos, dióbarna szemű fiú az Egyetértés című lapnak küldte el novelláit, ahol a szerkesztő a 28 éves Spiegler Bellára bízta azok értékelését. Bella azon irodalompártoló hölgyek egyike volt, aki szívén viselte a feltörekvő tehetségek sorsát, és jobbára a mai W hotel, hajdan Balettintézet, még hajdanabb pedig Drexler vendéglő szeparéjában fogadta a lelkes ifjú titánokat. Nehéz eldönteni, hogy maga Krúdy vagy a művei tetszettek-e jobban Bellának, mindenesetre addig-addig oktatgatta, terelgette a kávéházi bohém és vidéki gavallér különös keverékeként öltözködő fiatalembert, míg viharosan egymásba szerettek, röpke 2 hónapra rá pedig már jegyesek is voltak.
Felesége
Krúdy apja ugyan meg tudta egy időre akasztani az események alakulását, mivel eleinte nem egyezett bele a frigybe. Szegény flótásnak először meg kellett emésztenie, hogy fia alighanem soha nem lesz híres ügyvéd, ráadásul egy tőle idősebb fővárosi írónővel köti össze az életét, de a boldogító igen végül 1899. december 27-én, megkésett karácsonyi ajándék gyanánt kimondatott. Krúdy írásait sorra kezdték közölni a lapok, az addig Satanella néven írogató felesége azonban egy férje művét magasztaló kritika után visszavonult az írástól és sebes sorozatszülésre kapcsolt. Gyors egymásutánban megszületett ifjabb Krúdy Gyula, akit Ilona és Mária követett, járulékosan pedig kiderült, hogy Krúdy kiváló széptevő és szenvedélyes, olthatatlan lánggal égő szerelmes, ám csapnivaló férj.
Jobbára lóversenyeken, kávéházakban vagy füstös kártyapartikon volt fellelhető, ahonnan kedvező lapjárás esetén néhány magyarázkodó sor kíséretében küldött némi pénzt haza a családjának, de a tízes évektől kezdve gyakorlatilag felvállaltan külön éltek. Ha jól futottak a lovak úgy az ügetőn, mint a leközölt novellák terén, akkor az író a körúti Royal szállóban lakott, laposodó zseb esetén pedig az Ó utcai úgynevezett barátságos házban, ami gyakorlatilag egy becézgetett bordélyház volt Krúdy örökbérlettel.
Szeretői
A Royalban való dőzsölés idején ismerkedett meg a szállodaigazgató feleségével, a tőle idősebb Várady Reginával, Rezsánnal, akiről az Aranykéz utcai szép napok Rozáliáját mintázta, és aki a szó pátoszos és frivol értelmében egyaránt alaposan betöltötte múzsa szerepét. A csinos, nagyvilági dáma szélesre tárta az előkelő polgári társaságba nyíló ajtókat és nyolc napon túl gyógyuló viszonyt kezdett főhősünkkel, mely liezonról minden bizonnyal Krúdyné asszony és Várady úr is tudott. A morális kettes alá-t sikerült bukásig vinni, mikor Krúdy egy fülledt nyári napon meglátogatta Váradyékat siófoki nyaralójukban, és ha már ott volt, első látásra beleszeretett azok 15 éves lányába, Zsuzsába. 3 évig áhítozva, távolról csodálta csupán a lányt, de aztán 1918 nyarán megvallotta érzéseit, amik alighanem kedvező fogadtatásra találtak, mert azon nyomban annak rendje és módja szerint megszöktek. Rezsán úgy is, mint anya és megcsalt szerető a vasúti állomáson csípte fülön az éppen csak nagykorú lányát, hazaráncigálta és alapos fejmosás mellett, nem kevéssé féltékenyen elzárta a negyvenes éveire éppen ráfordult családi széptevőtől. De persze a lány, amint egyszer résnyire nyitva hagyták az ajtót, már kereket is oldott, és meg sem állt Krúdy margitszigeti szállodai szobájáig. Felesége, Bella szinte zokszó nélkül tűrte a városszerte nyílt titok csapodárságot, de mikor megtudta, hogy férje a szeretője lányával is összeszűrte a levet és minden mást is, az már neki is sok(k) volt. Ez pedig az időszak legdurvább válását indította el kígyóval-békával, ahogy kell.
A válás után
A házasságra a Vége feliratot a végső pillanatokban sikerült kibiggyeszteni, mert az új menyasszony már utolsó várandós óráit töltötte, de Krúdy végül még épp időben elvette az akkor már 21 esztendős Zsuzsát, és boldogan éltek, míg – hááát, alig néhány hónapig. Köztudott, hogy a világ két legnagyobb tévedése a következő:
- Nők szempontjából az a csacsi gondolat, hogy ők majd átformálják, megnevelik a férjüket. Nem, nem fogjátok.
- Férfiak szempontjából pedig az a balgaság, hogy bármit megtehetnek, úgy sem fogjuk őket elhagyni. De, el fogjuk.
Ezt az alapvetést gyorstalpaló tanfolyamon sajátította el Krúdy és Zsuzsa is. A fiatalasszony még tett egy bátortalan kísérletet, hogy a férje és az alkohol között szövődött lángoló szerelem közé álljon, ám mikor az ura akaratgyengeségből kifolyólag elvérzett ezen a vesszőfutáson, és újra a kártyaasztal mellett és a bordélyházak vendégszeretetét élvezve találta magát jócskán ittasan, akkor Zsuzsa is más mellett keresett és talált vigasztalást. Döntéséről így írt lányuknak:
„Azzal, hogy anyu elmenekül hazulról, az idegeit védi, igyekszik úgy élni, mint a többi normális nő, menti a saját maga megtiport életét, igyekszik kis morzsát kapni abból, amit életnek, boldogságnak neveznek.”
Élete végén
Krúdy kedvence a szerelmet és ölelést órabérben számoló nők közül Pilisy Róza volt, aki a magyar kaméliás hölgyként elhíresülve az időszak legnagyobb karrierjét tudhatta magáénak. A My Fair Lady-s Pygmalion-történet ezúttal is egy virágüzletből indult, ahová gróf Apponyi Albert sétált be, és a gomblyukába tűzött virágon kívül más leszakítani valót is talált. Ő volt az első a kitartók sorában, akik között olyan illusztris nevek is felsorakoztak, mint a száműzött szerb Milán király, a brit Albert herceg, azaz a későbbi VII. Edward vagy az osztrák-magyar trónörökös, Ferenc Ferdinánd. Na meg persze Krúdy. A hölgy talán erkölcsi bizonyítványért kis sikerrel folyamodhatott volna, de az évek folyamán szakavatott tanárok mellett pallérozódott az elméje, intellektusa, talpraesettsége és humora. Verseket és kisebb prózai műveket is írt, kiadták egy kötetét is Pity-palaty címmel, de feltehetőleg Krúdy sem a felolvasóestek miatt volt törzsvendég a Magyar utcai lakásban.
A mindenen és mindenkin könnyűszerrel átlátó kis hölgy egyszer mégis megégette lepkeszárnyait, és 1894-ben, 39 évesen revolverrel öngyilkosságot kísérelt meg. A lövés után eszméleténél maradt és csak annyit mondott rezignált hangon a szobájába beérkező vendégeknek, hogy „Megöltem magamat”. Ez nem fedte objektíven a tényeket, mert a golyó átfúrta bár a tüdejét, de megakadt a lapocka alatt, és a gyors, hatékony orvosi beavatkozásnak hála megmentették. A kiérkező segítség eléggé kételkedett az önkezűség teóriájában, mert a lövés szöge és a lőpornyomok is arra utaltak, hogy más húzhatta meg a ravasz ravaszt, ráadásul a szomszéd szobából a kipattintottan atlétatestű, híres széptevő 28 éves Pekár Gyula írót látták sietős feldúltsággal távozni. De mivel Róza ragaszkodott a szuicid verzióhoz, így a rend éber őrei nem nyomoztak tovább. Krúdy azonban belekürtölte a világba és papírra is vetette az általa vélt igazságot, Pekár pedig több művében is feltűnt negatív szereplőként. Ezt gyanúsítottunk egy darabig csendben tűrte, de amint alkalma nyílt visszavágni a ranglétrán felfelé kapaszkodva pénzosztó irodalmi egyletek elnökeként, majd államtitkárként, minden eszközt megragadott, hogy tönkre tegye és ellehetetlenítse Krúdyt, aki életében talán egyedül Pilisy Rózához volt mindhalálig hűséges. Minden karácsonykor meglátogatta idősödő múzsáját. Halála után rajongó bánattal átitatott, csodálatos nekrológgal búcsúztatta, majd regényt írt az életéről Etel király kincse címmel. A mű 1933-as megjelenését már ő sem élte meg. Szívinfarktus kopogott be érte apró, óbudai lakásába, ahonnan - leginkább Pekárnak köszönhetően - már a kilakoltatás várt rá, a villanyt pedig már ki is kapcsolták.
Életében a nők iránti rajongás volt egyedül örök, a célszemélyek azonban gyakorta változtak, pedig elméleti síkon tudta, sőt papírra is vetette, hogy:
„Csak egy jó ember mellett maradhatnak szépek a nők, aki soha nem vág ostorral sem lelkükbe, sem az arcukba.”
Épp csak megvalósítania nem sikerült. A Nyugat című folyóirat oszlopos tagja, a szélsőségek embere, imádott Adym bohém barátja, akinek nagyapja gazdag dzsentri, anyja szolgálólány, nagybátyja fosztogató zsivány, nagyanyja álomfejtő jós volt, ő maga pedig egy megátalkodott zseni 55 évet élt.
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Photo by Aaron Burden on Unsplash
