shulers/Shutterstock
június 04., 2025  ●  Világ  ●  in.hu

Ezzel a szokással sürgősen fel kellene hagynunk a repülőgépen

Egy légitársaság pilótája nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a repülőgépen való utazásunk során gyakran elkövetünk egy óriási hibát, mégpedig, hogy nem figyelünk kellően a személyes tárgyaink elhelyezésére. Elárulta, hogy szerinte hová nem szabadna soha semmilyen tárgyat pakolnunk.

Steve Scheibner, az American Airlines pilótája, akit YouTube-követői körében leginkább csak Captain Steeeve-ként ismernek, friss videójában egy rendkívül hasznos tippet árult el az utazók számára, mégpedig a személyes tárgyakkal kapcsolatban. A pilóta tapasztalata alapján úgy látja, hogy rendkívül gyakori a jelenség, miszerint az utasok a leszállást követően jönnek rá, hogy a repülőgép fedélzetén hagyták egy-egy személyes holmijukat. Szerinte ez azért van, mert sokan az ülések hátsó zsebeibe helyezik el a tárgyaikat – írja az Express.

A pilóta éppen ezért az ülés zsebét nemes egyszerűséggel „fekete lyuknak“ nevezte, valamint óva inti az utasokat, hogy értékes tárgyakat helyezzenek el benne.
Octavian Lazar/Shutterstock
Octavian Lazar/Shutterstock
Fotó: Octavian Lazar/Shutterstock

Ne tegyünk személyes tárgyakat az ülés háttámlájának zsebébe magunk előtt. Ha el akarjuk veszíteni, és soha többé nem akarjuk látni, akkor persze, tegyük csak a sötét lyukba, ami az előttünk lévő üléstámla zsebe

fejtette ki. A videóban számos olyan esetről beszámolt amikor az utasok leszálltak a repülőgépről, személyes tárgyaikat az ülés zsebében hagyták, és nem tudtak visszatérni a repülőgépre, hogy visszaszerezzék azokat. Hozzátette, hogy annak az esélye, hogy valaha visszakapjuk az ott felejtett tárgyat, minden egyes perccel csökken azután, hogy leszálltunk a gépről.

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!