Te tudtad, hogy az elektromos roller nem mai találmány?

Tisztán emlékszem, ahogy a minap elfújtam mind a 17 szál harciasan táncoló gyertyát a tortámon, az ünneplésre összecsődült család pedig már csak a hátamat láthatta, amint kondenzcsík-sebesen elhúztam KRESZ-tanfolyamra. Alig vártam, hogy így korkedvezménnyel nekiugorhassak a jogosítvány megszerzésének és végre az én kezem is kormányban, a lábaim pedig pedálokban végződhessenek. Már akkoriban is a fülemnek legkedvesebben csengő muzsika a motorháztető alatt türelmetlenkedő ménes feldübörgése volt, a benzingőz pedig a frissen nyomtatott könyv illatával vetekedve simogatta az orromat. Értetlenül szemléltem azokat az embereket, akik még nem jutottak el az evolúciós fejlődésük azon magaslatára, hogy vezetni akarjanak, elvégre számomra az autó nem csupán közlekedési eszköz, hanem a barátom, segítségem, pszichológusom volt egyben, mely utóbbi kitételt csak az nem érti, aki még nem száguldott keresztül a hajnali, üdítően kihalt, felsejlő fényektől rajzolt városon full hangerővel a ritmusok közé csapva. A megtett méterek során szinte új, kivasalt idegrendszer születik, miközben endorfin és adrenalin zubog ki még a fülünkön is.

A jogosítványommal éppen egyidős az 1990-es általános felbőszülés, mikor az 56, még egyszer mondom ötvenhat forintra megugró benzinár az utcára hívott sok száz embert és a három napos taxisblokád című dzsemborit eredményezte országszerte. Az azóta eltelt évtizedek a Tejút magasságáig lőtték ki a járgányok táplálékforrásának díjazását, de a Django-szerűen elszabadult benzinárak mentén nem járkál kevesebb autó az utakon, sőt. A közlekedés és a parkolás már-már tarthatatlan mivoltát igyekszik kiküszöbölni néhány éve az elektromos rollerek egyre nagyobb térhódítása, amik a turistalátogatásra okot adó nagyvárosokban applikáción keresztül is kölcsönözhetőek. Aki már hajtott be a párizsi l’Étoile vagy a római Piazza Venezia sávfelfestésektől mentes, kuszán átláthatatlan szövevényébe lesz, ami lesz-alapon elfehéredő ujjakkal szorítva a kormányt, becsukott szemmel, az már tudja, hogy mi fán terem az adrenalin. Itthon is végeláthatatlan sorban kígyózó autósorok között cikáznak ördögi ügyességgel centizgető rolleres futárok azon igyekezve, hogy minél hamarabb az asztalunkon illatozzon a megrendelt pizza, a meg-meglóduló autók között karosszéria híján a saját bőrüket vásárra víve.

Ne gondoljuk azonban, hogy az elektromos rollert napjaink traffic jam-jelensége hívta életre, ugyanis a prototípusokat az első világháború szüksége szülte, bár a koncepciót már 1895-ben megfogalmazta egy bizonyos Ogden Bolton.

Míg a covid-időszak a kézfertőtlenítőkhöz szükséges minden alkohol lefoglalásával tetézte a bajt, addig az első világháború a frontvonalra küldte az összes üzemanyagot. A civil életben való benzin-éhség pedig az antant-oldalon egy új járműtípus, az autoped forgalomba kerülését eredményezte.

1895-1925 Electric Scooters, Bikes, Cars ...Say What?
Autoped 1915 motorized(gas) scooter. 1918 Eveready Battery bought Autoped and made the scooter electric.
Electric car and charging station. pic.twitter.com/fjcMKifKzO

— Warrior29 (@Warrior2913) January 25, 2021

Az első darabokat a New York város Long Island City negyedében található Autoped Company nevű cég gyártotta 1915 és 1921 között gyors sikert aratva a posta alkalmazottai és a bűnözők körében, hiszen a155 köbcentiméteres, négyütemű léghűtéses motor 32 kilométeres sebességgel tudta a szűk sikátorok kuszaságában spuriban eltüntetni őket alig-alig fogyasztva a jegyrendszer benzinkészletéből. Ezzel szemben Nagy-Britanniában a civil lakosság emelte vállára stílusos kiegészítőként elterjedve a nők körében. A mendemonda szerint a szigetország első darabját Sir Henry Norman újságíró és liberális politikus vásárolta ajándékba feleségének, Florence Priscillának még 1916-ban. Florence egy korabeli véleményformáló, prominens szüfrazsett volt zászlajára tűzve a nők jogait, vagyis leginkább megismertetve a világot ezzel a furcsa szóösszetétellel, ahol egy mondatban tud szerepelni a nők és a jogok kifejezés.

Rollerrel munkába indulva nem kis feltűnést okozott, az eszméivel szimpatizáló nők pedig hűen követték közlekedési eszközében is, így a kétkerekű brit használói a politikai hovatartozásukról és gondolkodásmódjukról is rögtön árulkodtak. A boldog békeidők egyre könnyebben hozzáférhető autókínálata aztán egy időre kiradírozta őket a forgalomból, mára azonban ismét szépen beépültek a városképbe járdaszéleken csoportba verődve, lehajtott fővel várva a következő felhasználót vagy kocsisorok között lavírozva. Járulékosan feladta a leckét az autókban ücsörgők és a rend örökké éber őrei számára, hiszen elektromos rollerre vonatkozó szabályozás a KRESZ lapjait rommá lapozva sem fellelhető, addig pedig mindenki a saját álláspontját bizonygatva állította, hogy ők inkább gyalogosok vagy segédmotoros kerékpárok. Bárhogy is, jobb, ha vigyázunk rájuk, hiszen láthatjuk, nincs ki a négy kerekük.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.