Katalin és Sarolta

Sarolta hercegnőnek van egy titkos hobbija

Sarolta hercegnő sok mindent csinál szabadidejében, de az egyik elfoglaltságáról még kevés szó esett.


Miután kedden megnézett egy családi kötődésű textilgyárat Leedsben, Katalin hercegné Lancasterbe utazott, hogy meglátogassa a Standfast & Barracks nevű, 1924-ben épült nyomdát. Ott találkozott Emily May Cattóval, Pete Ellison, a vállalat leghosszabb ideje dolgozó alkalmazottjának 7 éves unokájával.

A walesi hercegné kapott egy rajzot és egy csokrot a kislánytól, majd arról kérdezte, mit szeret csinálni. Amikor Emily azt válaszolta, hogy szívesen táncol, Katalin elmondta neki, hogy a 8 éves lánya is nagy rajongója ennek a tevékenységnek.

A lányom, Sarolta szeret táncolni. Imádja a balettet és a szteppet

− mondta a hercegné.

Egyszer már megemlítették Sarolta hercegnő tánc iránti szeretetét a szülei. Még 2018-ban Vilmos herceg azt mondta Málta korábbi miniszterelnökének, Joseph Muscatnek és családjának a Nemzetközösségi Nap fogadásán, hogy lánya „imád táncolni".

Sarolta nemrég a májusi koronázási koncerten mutatott be egy kis ízelítőt táncmozdulataiból. Az ifjú királyi családtag a tömeg többi tagjához csatlakozva felállt és együtt táncolt Lionel Richie-vel, aki az All Night Long című slágerét adta elő a windsori kastély területén felállított színpadon.

A kis hercegnő magánbalettórákat is vett egy tánciskolában, Katalinnal pedig olyan anya-lánya kirándulásokon vett részt, ahol profi balettelőadásokat tekintettek meg. Sarolta hercegnő nem az egyetlen táncos a családban. A 10 éves bátyja, György herceg is vett balettórákat a tanterv részeként Thomas Battersea iskolájában, ahol az órákat élő zongorista kísérte. A testvérek most a Lambrook Schoolba járnak, amelynek saját táncstúdiója van az előadóművészeti program részeként.

Sarolta hercegn\u0151

Fotó: Getty Images

Vilmos és Katalin gyermekei talán néhai nagymamájuktól, Diána hercegnétől örökölték a tánc szeretetét. Diána egyszer meg is lepte férjét, Károlyt, amikor a londoni Királyi Operaházban 2500 fős közönség előtt színpadra lépett Billy JoelUptown Girl című dalával, és egy 1985-ös rendezvényen a Fehér Házban John Travoltával is táncra perdült.

Sarolta hercegnőnek sűrű a tanórán kívüli programja: a tánc mellett focizik és rögbizik is.

Rendszeresen rögbizik a hátsó kertben a gyerekekkel − mindenféle sportágat űz velük

− mondta Nigel Gillingham, a rögbi futballszövetség elnöke.

Sarolta hercegnő pedig nem csak az atletikusságot örökölte az édesanyjától. Gillingham megosztotta, hogy a kislány, anyjához hasonlóan, jó versenyző is. A hercegnő elárulta, hogy a kedvenc sportja valójában a torna, miközben szüleivel együtt részt vett a Nemzetközösségi Játékokon 2022-ben. „Ideje nagy részét fejjel lefelé, kézállással és cigánykerékkel tölti”, mondta akkor róla az édesanyja.

Forrás: People

Nyitókép: Getty Images