egy család bejelentkezik egy hotelbe

Ennyire népszerűek itthon az egyéjszakás szállásfoglalások

A Szallas.hu szállásfoglaló portál szerint a magyarok többségében 1-2 éjszakára foglaltak szállást tavaly, azaz úgy tűnik, hogy a magyar utazók inkább a rövidebb kikapcsolódásokat részesítik előnyben. A szakértők szerint a last minute foglalások száma tovább nőhet idén.


A Szallas.hu évértékelőjéből az derül ki, hogy 2024-ben Budapest, Siófok és Eger volt a legkedveltebb belföldi úti cél. Népszerű volt még Szeged, Gyula, Pécs, Hajdúszoboszló, Hévíz, Miskolc és Balatonfüred is. Az összesítőből az is kiderül, hogy a legnépszerűbbek egyértelműen a rövidebb tartózkodások, valamint az 50 ezer forint alatti értékű foglalások voltak tavaly − írja a Haszon. Az előző évi adatok alapján háromból két szállásfoglalás 100 ezer forint alatti értékű volt, az összes foglalás 45 százaléka nem haladta meg az 50 ezer forintot, negyedük pedig 50 és 100 ezer forint közötti összegre esett. Az online foglalások alkalmával az emberek 27 százaléka SZÉP-kártyával fizetett a Szallas.hu-n.

2024-ben az egyéjszakás foglalások aránya nőtt a kétéjszakás tartózkodásokkal szemben, ami rámutat, hogy egyre népszerűbbek a rövid és spontán kikapcsolódások. A Szallas.hu tapasztalatai szerint egyre többen foglalnak utolsó pillanatban, és a szakértők szerint ez a trend erősödik 2025-ben is − fejtette ki Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

A főszezon volt továbbra is a legnépszerűbb időszak, azaz az augusztus és a július, de a hosszú hétvégék is kedveztek a belföldi turisztikai szereplőknek, közülük az augusztus 20-aira foglaltak a legtöbben. A foglalások közel 70 százaléka apartmanokba, vendégházakba, panziókba érkezett a hotel típusú szálláshelyekkel szemben.

egy hotelben \u00e1tny\u00fajtj\u00e1k a kulcsot a vend\u00e9gnek

Fotó: Shutterstock

A hazai turizmus fellendítéséhez sokat tesznek hozzá a gyógy- és termálfürdők, strandok, valamint a kulturális programok, ezek közül a Gyulai Várfürdő, a Nyíregyházi Állatkert és a Zempléni Kalandpark aratta legnagyobb sikereket. A művészet szerelmesei a Monet- és Van Gogh-kiállítást választották, a természetjárók pedig a Rám-szakadék, a Szalajka-völgy és Hollókő szépségeiben gyönyörködtek legtöbbet.

Nem meglepő módon a hazai turisztikai régiók közül most is a Balaton térsége lett a legnépszerűbb, amit Észak-Alföld és Budapest-Közép-Dunavidék követett.

A Szallas.hu összesítése alapján a magyar vendégek 41,1 milliárd forint értékben foglaltak magyarországi szálláshelyekre a tavalyi évben, ami a több mint 4,3 millió sikeres szállásfoglalás hozott el.

Nyitókép: Shutterstock