Júniusban svájci kutatók egy csoportja közzétett egy kutatást, amelyből kiderült, hogy kifejlesztettek egy mesterséges intelligenciával működő modellt, amely képes megmondani, hogy heteroszexuális vagy meleg valaki. A kutatók szerint az alanyok elektromos agyi aktivitását tanulmányozva a modell 83 százalékos pontossággal képes különbséget tenni a homoszexuális és heteroszexuális férfiak között.

Szerintük eredményeik potenciálisan új utakat nyithatnak a kutatás számára ezen a területen és továbbra is „tudományos érdek”, hogy kiderítsék, vannak-e „olyan biológiai minták, amelyek különböznek a különböző szexuális orientációjú személyek között”.

Nem ez az első alkalom, hogy kutatást végeznek a mesterséges intelligencia képességeiről a szexuális orientáció megállapításával kapcsolatban. 2017-ben a Stanford Egyetem két kutatója több mint 35 000, egy társkereső alkalmazásból származó arcképet használva képzett ki egy arcfelismerő rendszert arra, hogy megállapítsa, meleg vagy hetero.

Egyetlen arcképet használva – az orr formájától az ápoltsági stílusig mindent elemezve – a rendszer az esetek 81 százalékában helyesen tudta megkülönböztetni a meleg és heteroszexuális férfiakat, a nők esetében pedig 74 százalékban. Az emberek saját megállapítása közel sem volt ilyen jó, a férfiak esetében 61 százalékos, a nőknél pedig 54 százalékos pontossággal.

A stanfordi tanulmány ellentmondásos volt. Megjelenésekor a Human Rights Campaign (HRC) és a Glaad, két vezető amerikai LMBTQ+ szervezet junk science-ként, azaz ,,tudománytalan tudomány”-ként bírálta a tanulmányt, és arra figyelmeztetett, hogy az világszerte veszélybe sodorhatja az LMBTQ+ embereket.

Sokan azzal érveltek, hogy a tanulmány lényegében a fiziognómia, egy évszázados áltudomány felelevenítése, amely azt állítja, hogy az ember külseje elárulja belső jellemét. Népszerűségének csúcsán, a 19. században a fiziognómiát gyakran használták ürügyként a tudományos rasszizmus igazolására.

Bár az új svájci tanulmány a résztvevők agyi aktivitását vizsgálta, nem pedig a fizikai megjelenésüket, a kutatók a közösségi médiában megkérdőjelezték a vizsgálat szükségességét.

„Nehéz elképzelni a mesterséges intelligencia durvább vagy felelőtlenebb alkalmazását, mint a bináris alapú „ki a meleg?” gépeket”

– tweetelte Rae Walker, a technológia és a mesterséges intelligencia orvosi felhasználásának szakértője.

Qinlan Shennek, az Oracle Labs gépi tanulási kutatócsoportjának kutatójának és munkatársainak is voltak fenntartásaik a tanulmányt illetően.

„Általánosságban azt mondanám, hogy mélyen aggódom az olyan mesterséges intelligencia használata és fejlesztése miatt, amely elméletben képes a szexualitás felismerésére. Azt hiszem, a legnagyobb kérdőjel a szexualitást felismerő technológiák esetében az, hogy kinek és milyen céllal fejlesztik őket?”

– fogalmazott.

Dr. Sebastian Olbrich, a Centre for Depression, Anxiety Disorders and Psychotherapy of the University Hospital of Psychiatric University Hospital Zurich vezetője és a tanulmány egyik szerzője szerint a kutatás két célja az volt, hogy megnézzék, van-e biológiai és neurofiziológiai háttere a szexuális orientáció jelenlegi állapotának a homoszexuális és heteroszexuális férfiaknál, valamint tesztelni akarták a mély tanulási modellek használatát az EEG [az elektromos agyi aktivitás rögzítése] adatokkal, mivel az egy nagyon ígéretes módszer az emberi agykéreg és annak aktivitásának jobb megértéséhez.

Olbrich szerint ez egy alapkutatás, amelynek nincs közvetlen haszna az LMBTQ+ közösség számára, de hozzáteszi, hogy ez potenciálisan megdöntheti azt a káros elképzelést, hogy a szexualitás olyasmi, amit egyszer és mindenkorra meg lehet gyógyítani.

„Azzal, hogy megmutatjuk, hogy a szexuális orientációhoz bizonyos neurofiziológiai mintázatok kapcsolódnak, nem tagadható, hogy a különböző szexuális orientációk „valódiak”, és nem csupán a személyes képzelet részei, amelyeket bármilyen ismeretlen terápiával vissza lehet fordítani, ahogyan azt a múltban tették”

– mondja.

Shen-ék kevésbé optimisták.

„[Ez az állítás] azon az elképzelésen alapulhat, hogy a szexualitás biológiai markere bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a szexualitás nem választás kérdése. De én személy szerint nem hiszem, hogy ez a konkrét alkalmazás valóban sok jót tesz az LMBTQ+ közösségnek”

– magyarázzák.

Hozzáteszik, szerintük a queer közösségen belül jól felismerték, hogy a szexualitás számos biológiai, környezeti és társadalmi tényező kifejeződése. Azt is kétségesnek tartják, hogy bárkit, aki a konverziós terápiát erőlteti, meg lehetne győzni arról, hogy pusztán biológiai bizonyítékok alapján lemondjon a hitéről, mivel a queerfóbiát számos különböző negatív attitűd és hiedelem táplálhatja.

Hangsúlyozzák, hogy végső soron nem világos, hogy ez a fajta technológia milyen hasznot hozhat az LMBTQ+ közösségnek, de az nagyon is világos, hogy hogyan lehetne felhasználni a queer egyének magánéletének megsértésére.

„Egy olyan technológia, amely elméletileg bárki szexualitását azonosíthatja, teoretikusan arra is felhasználható, hogy valakit a beleegyezése ellenére, olyan kontextusokban, ahol nem érzi magát kényelmesen, hogy ezt tegye.”

Az is elképzelhető, hogy az ilyen technológiát a melegek üldözésére lehetne használni azokban az országokban, ahol a homoszexualitás illegális.

A svájci kutatók tisztában vannak ezekkel az aggályokkal.

„Mint sok más területen, a kutatások és a tudományos eredmények is különböző módon használhatók fel. Tisztában vagyunk azzal, hogy vannak visszaélési lehetőségek. Ahogy a mesterséges intelligencia más területein, például az arcfelismerésben, itt is sürgősen szükség van szabályozásra”

– fogalmazott Olbrich.

Szerinte kicsi az esélye annak, hogy valaki visszaéljen a kutatásában használt EEG-technológiával, de nincsenek illúziói afelől, hogy a szexualitást felismerő technológiával vissza lehet élni.

„Természetesen tudatosnak és óvatosnak kell lennünk.”

Shen elismeri, hogy a svájci tanulmány kevésbé aggályos, mint a stanfordi, mivel azt olyan önkénteseken végezték, akik beleegyezésüket adták, míg a stanfordi kutatók az alanyok tudta nélkül használtak társkereső alkalmazásokból származó képeket. Ráadásul a svájci tanulmányban alkalmazott módszer az egyén agyi aktivitásának megfigyelését is magában foglalta, amit sokkal nehezebb valakinek a beleegyezése vagy tudta nélkül elvégezni, mint a stanfordi tanulmányban használt arcfelismerő technológiát.

„De úgy gondolom, hogy ez tükrözi azt a tendenciát, hogy a marginalizált közösségek számára végzett mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkában úgy építenek eszközöket, hogy nem veszik teljesen figyelembe, hogy maguk a közösségek mit akarnak vagy nem akarnak”

– tette hozzá Shen, aki ettől függetlenül nem gondolja, hogy a tanulmány szerzői aktív rossz szándékkal közelítették meg a tanulmányt az LMBTQ+ közösséggel szemben.

„Ha a fejlesztők azt akarják állítani, hogy a technológiáik az LMBTQ+ közösség vagy bármely más marginalizált közösség megsegítésére használhatók, akkor a folyamat minden lépésénél együtt kell dolgozniuk e közösségek tagjaival, hogy megértsék: a.) mit akar a közösség valójában, és b.) hogyan ne okozzanak véletlenül kárt azoknak a közösségeknek, amelyeken segíteni próbálnak.”

(Dazed Digital)

Nyitókép: Shutterstock