
10 sztárpár, akik visszaadják az igaz szerelembe vetett hitünket
Dua Lipa és Callum Turner többnapos szicíliai esküvője az elmúlt napok egyik legtöbbet emlegetett sztársztorija lett. A hollywoodi románcok sokszor gyorsan kerülnek reflektorfénybe, és ugyanilyen gyorsan véget is érnek, ezért feltűnő, ha egy híres pár éveken vagy évtizedeken át együtt marad. Mutatunk 10 sztárpárt, akik a nyilvánosság, a családi élet és a nehezebb időszakok mellett is okot adnak arra, hogy higgyünk a tartós szerelemben.

Emily Blunt és John Krasinski 2008-ban, egy közös baráton keresztül találkoztak, két évvel később pedig összeházasodtak. Két lányuk született, Hazel és Violet, és a munkában is többször kapcsolódtak egymáshoz. A Hang nélkül-filmekben együtt dolgoztak, ami a kapcsolatuk egyik legismertebb közös fejezete lett. Bár időnként együtt jelennek meg eseményeken (amit a rajongók imádnak), a családi életüket többnyire távol tartják a nyilvánosságtól.

Cindy Crawford és Rande Gerber a kilencvenes években ismerkedtek meg, amikor a szupermodell még Richard Gere felesége volt. A színésztől való különválása után Crawford és Gerber randizni kezdtek, majd 1998-ban összeházasodtak. Két gyerekük született, Kaia és Presley, akik mára szintén a divatvilág ismert szereplői lettek. Több mint huszonöt éve vannak együtt, és a nyilvános szerepléseik alapján ma is szoros családi egységet alkotnak.

Ryan Gosling és Eva Mendes a 2012-es Túl a fenyvesen című film forgatásán találkoztak, amelyben mindketten főszerepet játszottak. A kapcsolatukról azóta is keveset osztanak meg, közös vörös szőnyeges megjelenéseik pedig nagyon ritkák. Két lányuk született, a családi életüket pedig tudatosan távol tartják a reflektorfénytől. Eva Mendes az elmúlt években több alkalommal is beszélt arról, hogy a gyereknevelés miatt háttérbe húzódott a színészettől, Gosling pedig a nyilvános szerepléseiben is ritkán beszél részletesen a kapcsolatukról.

Blake Lively és Ryan Reynolds 2010-ben találkoztak a Zöld Lámpás című film forgatásán, ám csak egy évvel később kezdtek randizni. 2012-ben házasodtak össze, azóta négy gyerekük született. A pár gyakran jelenik meg együtt eseményeken, és a közösségi médiában is sokszor ugratják egymást. A humor látványos része a nyilvános kapcsolatuknak, de emellett rendszeresen támogatják egymás munkáját is. Reynolds korábban arról is beszélt, hogy Lively sokat segített neki a szorongással való küzdelemben. Ryan Reynolds pedig egy közleményt is kiadott felesége és Justin Baldoni évek óta húzódó perével kapcsolatban.

David Beckham és Victoria Adams 1997-ben kezdtek randizni, amikor Beckham már ismert futballista volt, Victoria pedig a Spice Girls tagjaként állt a figyelem középpontjában. 1999-ben házasodtak össze.
Négy gyerekük született, Brooklyn (aki nemrég úgy döntött, hogy megszakítja a kapcsolatot a szüleivel), Romeo, Cruz és Harper. Az elmúlt évtizedekben mindketten több területen építettek karriert, a sporttól a divatig, miközben a családjuk is gyakran szerepelt a nyilvánosság előtt. A kapcsolatuk sok figyelmet kapott, sőt még megcsalásról szóló pletykák is felmerültek, de ennek ellenére hosszú ideje együtt vannak.

RuPault a legtöbben a RuPaul’s Drag Race című realitysorozat miatt ismerik, a magánéletét viszont jóval visszafogottabban kezeli. Georges LeBar ausztrál farmerrel 1994-ben találkozott New Yorkban, a Limelight nevű klub táncparkettjén, éppen LeBar születésnapján. A kapcsolatuk azóta is tart, 2017-ben pedig összeházasodtak. RuPaul több interjúban is beszélt arról, hogy nyitott kapcsolatban élnek, és számára ez a bizalomról, valamint a szabadságról szól. Georges LeBart a hozzá legközelebb álló emberek egyikeként emlegeti, miközben a kapcsolatuk nagy részét távol tartják a nyilvánosságtól.

Tom Hanks és Rita Wilson először 1981-ben találkoztak, de csak 1985-ben, az Önkéntesek című film forgatásán kerültek közelebb egymáshoz. 1988-ban házasodtak össze, és azóta is együtt vannak. Hanks korábban Oprah Winfreynek azt mondta, szerencsés embernek tartja magát, mert Rita Wilsonnal élhet. A pár két gyereket nevelt fel közösen, és a nyilvánosság előtt ritkán beszélnek a házasságukról. 2020-ban együtt kapták el a koronavírust, a betegségen is együtt mentek keresztül.

Beyoncé és Jay-Z a kétezres évek elején kezdtek randizni, miután több zenei projektben is együtt dolgoztak. 2008-ban házasodtak össze, három gyerekük született, a zenei babérokra törő Blue Ivy, valamint az ikrek, Rumi és Sir. A kapcsolatuk a zenéjükben is többször megjelent, a nehezebb időszakokat is beleértve. Közben mindketten a zeneipar meghatározó szereplői maradtak, közös üzleti és művészeti projektjeik pedig a kapcsolatuk fontos részei lettek.

Sarah Jessica Parker a Szex és New Yorkban a szerelmi élete miatt sokszor szenvedő Carrie Bradshaw-t alakította, a való életben viszont hosszú ideje Matthew Broderick társa. A pár az 1990-es évek elején kezdett randizni, majd 1997-ben összeházasodtak. Három gyerekük született. Parker korábban arról beszélt, hogy nem tartja magát párkapcsolati szakértőnek, de szerinte fontos, hogy az ember olyan társsal éljen, aki hisz benne. A házasságuk évtizedek óta tart, miközben mindketten megőrizték saját szakmai szabadságukat is.

Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas az 1990-es évek végén találkoztak, 2000-ben pedig összeházasodtak. Két gyerekük született, Dylan és Carys. A kapcsolatuk sok figyelmet kapott a köztük lévő korkülönbség miatt, például Michael Douglas betegsége és egy rövid, 2013-as különélés is próbára tette a házasságukat. Később újra összejöttek, és azóta is egy párt alkotnak.
Meghan Markle ritka családi fotókat posztolt, most mindenki…

