Fiatal nő és férfi randevúzik

5 testbeszéd jel, ami egyértelműen vonzalomra utal

Egy új kutatás szerint a testbeszéd jelei közül mindössze 5 olyan van, amely megbízhatóan mutatja, ha az emberek vonzódnak a másikhoz.


A kutatás következtetései egy metaanalízisből származnak, amely 54 különböző tanulmány eredményeit foglalta össze. Ezek mind azt vizsgálták, hogy az emberek hogyan fejezik ki testbeszéddel, ha tetszik nekik a másik, vagy ha vonzódnak hozzájuk. A kettő között azonban van különbség. Azok a testbeszéd jelek ugyanis, amik a tetszést jelzik, azok nem jelentenek még vonzalmat. A vonzalomra mindössze 5 testbeszéd jelet állapítottak meg.

A tetszés kifejezése testbeszéddel:

  1. szemkontaktus,
  2. mosolygás,
  3. beszélgetés kezdeményezése,
  4. nevetés,
  5. és a fizikai közelség fenntartása.

A vonzalom testbeszéd jelei:

  1. hajcsavarás,
  2. gesztusok használata,
  3. fej megdöntése,
  4. szemöldök felhúzása,
  5. nyitott testtartás fenntartása.

Dr. R. Matthew Montoya, a tanulmány első szerzője elmondta:

„A tetszéssel kapcsolatos testbeszéd jeleknek van egy meghatározott csoportja, és ugyanezek a viselkedésformák a világ minden táján megtalálhatóak más és más kultúrákban is.”

Tehát a kutatás eredménye elmondható a világ összes kultúrájára.

Nyitókép: Shutterstock

(PsyBlog)