
Kerülnéd a tömeget? Ezek Európa legkevésbé látogatott úti céljai idén
Európa a világ leglátogatottabb kontinense, mégis akad néhány ország, ahol meglepően kevés turista fordul meg. Egy friss elemzés most lerántotta a leplet azokról az úti célokról, ahol még valóban csend és nyugalom várja az utazókat.
Európa hosszú ideje a nemzetközi turizmus abszolút éllovasa, ennek ellenére továbbra is léteznek olyan országok, amelyek szinte radar alatt maradnak a külföldi utazók számára. De vajon melyek ezek?
A hajóutakkal foglalkozó Riviera Travel az Eurostat adatai alapján vizsgálta meg, hogy az egyes európai országokban hány vendégéjszakát töltöttek el turisták szálláshelyeken. A rangsort a 2024-es – jelenleg legfrissebb – adatok alapján állították össze.
A lista élén Liechtenstein végzett, ahol mindössze 228 579 vendégéjszakát regisztráltak tavaly. Az apró hercegség Ausztria és Svájc között bújik meg, és bár természeti adottságai lenyűgözőek, gyakran csak egynapos kirándulásként szerepel az utazók terveiben. A főváros, Vaduz ikonikus vára például lélegzetelállító panorámát kínál a Rajna völgyére – mégis kevesen maradnak itt éjszakára. Liechtensteinbe a leggyorsabban úgy juthatunk el Budapestről, ha Zürichbe repülünk, majd onnan egy körülbelül egyórás menetidejű vonatúton utazunk tovább.
A második helyen Észak-Macedónia áll, ahol alig valamivel több mint 2 millió vendégéjszakát töltöttek el 2024-ben. A harmadik legkevésbé látogatott ország Luxemburg lett, nagyjából 3,6 millió regisztrált éjszakával. Őket követi Lettország és Montenegró a negyedik és ötödik helyen. Budapestről Észak-Macedónia fővárosába, Szkopjébe néhány óra alatt, akár már 20 ezer forintért is eljuthatunk februárban.
- Liechtenstein
- Észak-Macedónia
- Luxemburg
- Lettország
- Montenegró
- Észtország
- Albánia
- Litvánia
- Málta
- Szerbia
A repülőjegyek árát a Skyscanner 2026. 02. 04-i adatai alapján néztük, az árak változhatnak.
(TimeOut)




