A Valentin-nap mára világszerte a szerelmesek ünnepévé vált. Szent Bálint, a szerelem, a lelki betegek és az epilepsziával élők védőszentje, évszázadokon át különleges tiszteletnek örvendett, bár Magyarországon csak szórványosan alakult ki kultusza. Az angolszász szokás a 1990-es évektől terjedt el itthon is, magyarosított néven, Valentin-napként. Ezen a napon a szerelmesek apró ajándékokkal vagy kedves üzenetekkel kedveskednek egymásnak, miközben a vallási eredet már inkább a háttérbe szorult.

A hagyomány gyökerei az ókorig nyúlnak vissza. Február 14. pontosan egy nappal az ókori Rómában ünnepelt Lupercalia előttre esett, amely Lupercus és Faunus istenek, valamint a városalapító testvérpár, Romulus és Remus tiszteletére szólt. A legenda szerint a Lupercal nevű barlangban egy farkas szoptatta a testvérpárt – innen ered a pogány ünnep központi motívuma.

A keresztény hagyományban Szent Bálint Terni püspökeként a 14. században vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé Angliában és Franciaországban. A legismertebb történet szerint, mielőtt II. Claudius császár idején kivégezték, visszaadta egy vak lány látását, majd búcsúüzenetében így írt: „A Te Bálintod.” Ebből származik a ma is ismert Bálint-napi üzenetküldés hagyománya. A püspök emellett katonákat és fiatal párokat is esketett, ajándékba virágot adva a friss házasoknak – a hagyomány szerint ezek a házasságok szerencsés csillagzat alatt születtek.

A Valentin-napot ma már számos hagyomány kíséri, hasonlóan az 1990-es években az USA-ból átvett Halloweenhez: virágok, csokoládék, romantikus vacsorák és apró üzenetek teszik különlegessé a február 14-i napot a szerelmesek számára. Emellett egyre többen ünneplik a Galentine's Day-t (a kifejezés a gal [lány] és a valentine szavak összeolvadásából született) – a február 13-án tartott esemény a Valentin-nap a barátságokat a középpontba helyező változata.

Az elsőként számon tartott Valentin-napi szerelmes üzenetet 1415-ben írta I. Károly, Orléans hercege feleségének Franciaországba, miközben az azincourt-i csata után angol fogságban, a londoni Tower falai között raboskodott. Néhány évvel később V. Henrik angol király már hivatásos költőt bízott meg, aki Valentin-napi köszöntőt írt az uralkodó felesége, Valois Katalin számára. Az újkorban egyre elterjedtebbé vált, hogy a szerelmesek saját kezűleg írt, személyes hangvételű levelekkel és üdvözletekkel fejezzék ki érzelmeiket február 14-én.

Az 1840-es években egy Esther Holland nevű amerikai nő ismerte fel először a romantika üzleti oldalát és piacra dobta az ipari méretekben, sablon alapján gyártott Valentin-napi üdvözlőkártyákat. Ötlete pillanatok alatt nagy sikert aratott, és hamar elterjedt világszerte, különösen az angolszász és a francia nyelvterületeken vált divattá, hogy a szerelmesek bolti képeslapokon üzenjenek egymásnak.

A kész kártyák nagy előnye az volt, hogy könnyen hozzáférhetők és megfizethetők voltak: nem igényeltek kézügyességet vagy hosszadalmas készülődést, ráadásul a posta is kedvező díjszabással kézbesítette őket. A köztudottan szigorú erkölcseiről ismert viktoriánus kori Angliában különösen népszerűvé vált ez a forma, hiszen a párok így diszkréten, írásban vallhattak szerelmet egymásnak, anélkül, hogy érzéseiket nyilvánosan, mások füle hallatára kellett volna kimondaniuk.

Mielőtt február 14-e a virágcsokrok, csokoládék és szívecskés ajándékok napja lett volna, a szerelem ünneplése Magyarországon nem egyetlen dátumhoz kötődött, hanem a mindennapokhoz, az évszakok váltakozásához és a közösségi hagyományokhoz. A párválasztás és az udvarlás szigorú rend szerint zajlott, amelyet leginkább az egyházi naptár és a mezőgazdasági munkák ritmusa határozott meg. A farsang időszaka számított a szerelmesek legfontosabb szezonjának: bálok, mulatságok és fonók adtak alkalmat az ismerkedésre. Nem véletlen, hogy a legtöbb eljegyzés és esküvő is ehhez az időszakhoz kötődött.

Egy szál virág, egy saját készítésű kendő, egy hímzett zsebkendő vagy egy gondosan faragott pásztorbot sokszor sokkal többet mondott minden szónál. A lányok gyakran kézzel készített ajándékokkal jelezték érdeklődésüket, míg a fiúk dalokkal, versekkel, vagy akár kapu alá tett ajándékokkal udvaroltak. A népdalok és a költészet a szerelem természetes nyelve volt. A szerelmes énekek, balladák és búcsúi dalok nemcsak az érzelmek kifejezésére szolgáltak, hanem közösségi élményt is teremtettek. A búcsúk és vásárok különösen fontos találkozóhelyek voltak, ahol az udvarlás nyilvánosan, mégis elfogadott keretek között zajlott.

A közvetlen vallomás helyett gyakran közvetítők segítették a szerelmeseket: rokonok, barátok vagy idősebb asszonyok vitték a híreket, ajándékokat. A titkos üzenetek sokszor virágokba, szalagokba vagy apró tárgyakba voltak „kódolva”, amelyeket csak a beavatottak értettek. A szerelem nem magánügy volt, hanem közösségi esemény: az udvarlást figyelték, kommentálták, irányították. A fiatalok érzelmei így egyszerre voltak személyesek és a közösség által szabályozottak. Ez a keret adott biztonságot – és egyben korlátokat is.

A régi magyar paraszti kultúrában február 14-e elsősorban Bálint-napként élt a köztudatban, és nem romantikus ajándékokhoz, hanem hiedelmekhez és megfigyelésekhez kapcsolódott. Úgy tartották, ha ezen a napon hideg, száraz idő van, akkor bőséges termés várható az évben. A nap a természet megújulásának előhírnöke is volt: a hiedelem szerint ekkor választanak párt a verebek, és térnek vissza a vándorló vadgalambok, sőt egyes vidékeken a madarak etetése is szokásnak számított, hogy a tavasz szerencsés legyen. A párválasztás motívuma tehát már ekkor is jelen volt – csak jóval szimbolikusabb formában.

Ahogy feljebb is írtuk, Bálint a „nyavalyatörés”, vagyis az epilepszia védőszentje is volt, ezért sokan bálintkeresztet (frászkeresztet) viseltek a nyakukban. A szent tisztelete különösen a magyarországi német közösségekben volt erős, freskók és kápolnák őrzik emlékét ma is.

A 20. század végén Magyarországon is megjelent az igény arra, hogy a Bálint-nap ne csupán vallási vagy népi hagyományként éljen tovább. Ennek egyik fontos példája a Balassi Bálint-emlékkard díj, amelyet 1997 óta minden év február 14-én adnak át Molnár Pál újságíró kezdeményezésére. Célja az volt, hogy a nap megőrizze európai, kulturális jellegét, szemben a túlzott kereskedelmi iránnyal. 2006 óta Balassi-fesztiválok is kapcsolódnak a naphoz: Európa-szerte irodalmi esteken idézik fel Balassi költészetét – a legnagyobb részvételkor egyszerre 39 helyszínen, Lisszabontól Székelyudvarhelyig.

A Valentin-nap modern formája az 1990-es évektől vált igazán népszerűvé Magyarországon. A rendszerváltás után az angolszász hagyományok gyorsan utat találtak maguknak: szívecskés képeslapok, virágcsokrok, csokoládé és romantikus vacsorák váltak a nap jelképeivé.

Ma február 14-e elsősorban a párok ünnepe, de egyre többen értelmezik tágabban: baráti szeretet, önszeretet vagy akár családi kapcsolatok megerősítésének napjaként is. A közösségi média új dimenziót adott az ünnepnek, ahol a romantikus gesztusok gyakran a nyilvánosság előtt zajlanak.