
Egy festői svájci falu nemrég óriási hírnévre tett szert a turisták körében, miután itt forgatták egy 2019-ben bemutatott, rendkívül népszerű dél-koreai Netflix-sorozat egy jelenetét. A falu a megnövekedett turizmus miatt úgy döntött, díjat szed a látványosság megtekintéséért.

A Szex és New York spin-off sorozata, az És egyszer csak legutóbbi epizódjában a rajongók észrevettek egy látványos hibát.

A küszködő halászcsaládról szóló krimi-dráma sorozat első évada június 19-én jelent meg a Netflix felületén, és gyorsan fel is került a legnézettebb tartalmak közé. Július elejére pedig már annak kapcsán kaptunk információt, hogy jöhet-e hamarosan a folytatás.

Bár a Netflix egyik oszlopos sorozatának számító A Bridgerton család 4. évadára még várni kell, de a rajongók már most teóriákkal álltak elő a történet alakulását illetően. Ezek között szerepel a vélhetően fókuszba kerülő Benedict és Sophie kapcsolata, egészen pontosan jövendőbeli gyermekük nevének…

A Netflix sikerszériáját rendező Hwang Dong-hyuk arról beszélt nemrég egy interjúban, hogy eredetileg teljesen más befejezést tervezett a sorozat harmadik és egyben utolsó évadának, amely júius végén jelent meg a streamingszolgáltatón.
július 03., 2025 ● Kovács Emese
Sokkoló hír a The Last of Us-rajongóknak: fontos stábtag…
Kovács Emese

Jennette McCurdy élettörténete hamarosan a képernyőnkön landolhat. 2022-es bestseller önéletrajzi könyvét, az Örülök, hogy meghalt az anyám (I’m Glad My Mom Died) című művet az Apple TV+ televíziós sorozattá adaptálja, és máris nagy név került a szereplők közé. Íme minden, amit eddig tudunk a…
július 02., 2025 ● Kovács Emese
Jennifer Aniston új vígjátéksorozata máris sikerre van…
Kovács Emese

A Szex és New York szerelmespárja, Charlotte és Harry immár 20 éve élnek boldog házasságban a sorozat És egyszer csak... című folytatásában. A Charlotte-ot alakító Kristin Davis nemrég megosztotta reményeit azzal kapcsolatban, hogy karakterének exét, Trey MacDougal-t (Kyle MacLachlan) szívesen…

A Bridgerton család 4. évadának forgatása hivatalosan befejeződött, de a rajongóknak még 2026-ig várniuk kell, hogy Benedict és Sophie szerelmének története a képernyőn is megelevenedjen. Addig is, a Sophie-t alakító Ha sztárja mesélt a tapasztalatairól, például arról, milyen volt a sorozat…
június 29., 2025 ● Kovács Emese
A Bridgerton sztárja, Yerin Ha nyíltan beszélt a 4. évad…
Kovács Emese

Nemrég jelent meg a Netflix streamingszolgáltatón a krimisorozat, mely szinte azonnal óriási népszerűségre tett szert a rajongók körében. A legtöbben azt találgatják, mikor érkezik a következő évad, a műsor alkotója pedig elárulta, hogy már most vannak ötletei a folytatással kapcsolatban.

Mióta léteznek sorozatok, rengeteg olyan alkotást láthattunk a képernyőn, amely hitelesen mutatja be a női barátságok bonyolult és gyakran egyedülálló dinamikáját. Bár gyakran a külvilág tökéletesnek látja – ahogy egy párkapcsolatot is – sokszor komoly konfliktusok, ellentétek teszik próbára azt.