
Blake Lively 2025-ben nagy port kavart Velünk véget ér című drámájával és a Justin Baldoni ellen folyó jogi csatájával. A 2026 márciusára kitűzött tárgyalás közeledtével a színésznő visszafogottan viselkedik, és elsősorban családjával, Ryan Reynoldsszal, és négy gyermekükkel, valamint barátaival…
június 24., 2025 ● Kovács Emese
Blake Lively meglepő nyilatkozata a szülői létről vírusként…
Kovács Emese

A szülői tapasztalatok egyik legszembetűnőbb és legmeglepőbb tanulsága, hogy a generációk közötti különbségek milyen mély hatással vannak a gyereknevelésre és a szülői attitűdökre. Ebben a cikkben László Nicole személyes történetén keresztül ismerhetjük meg, hogyan formálódnak a szülők elvárásai…

Bár már most is rengeteg szebbnél szebb fiú- és lánynév áll a szülők rendelkezésére, mindig valami újat akarunk. A tavalyi évben is sok kérés érkezett, a Nyelvtudományi Központ bizottsága pedig jópárat engedélyezett is közülük. Mutatjuk a legérdekesebbeket!

Bár a kutatók már régóta felismerték, hogy az apa alkoholfogyasztása negatívan hat a gyermekei mentális egészségére és szociális fejlődésére, nem volt világos, hogy az apai alkoholfogyasztásnak van-e tartós biológiai hatása az utódok fizikai egészségére.

Egy új tanulmány szerint a gyermekük születésekor 50 éves vagy annál idősebb amerikai apák aránya növekszik.

Ennek az országnak az orvosai négyhetes gyógyszerszünetet írhatnak fel az elfáradt, kiégés állapotában lévő szülőknek.

Szülőként valószínűleg sokat foglalkozol azzal, hogy valahogy mederbe tereld gyermeked képernyőidejét. A tizenévesek esetében a szóban forgó képernyők általában a saját telefonjaik.

Biztos mindannyiunk hallotta már, hogy a gyerekek nevelésében vagy egy párkapcsolatban fontos a minőségi idő. Ezzel néhány elismert kutatás egyet is ért, cikkünkben azonban megcáfoljuk ezt a tézist.

A pszichológiai kutatások szerint a szülők növelhetik gyermekeik IQ-ját, amennyiben bevált módszereket alkalmaznak velük szemben.

Néha meg vagyunk győződve arról, hogy van egy útiterv ahhoz, hogy a valaha volt legjobb szülők legyünk. De hogyan találjunk rá erre?
március 24., 2024 ● Kovács Emese
5 dolog, amit egy jó szülő minden nap megtesz a gyerekével
Kovács Emese

Néha a gyerekek közvetlenül kimondják, hogy mire van szükségük, míg máskor némi erőfeszítést igényel, hogy megértsd, mi is történik valójában.
március 11., 2024 ● Kovács Emese
4 mondat a gyereked szájából, amit nem szabad figyelmen…
Kovács Emese

A segítő szándékkal tett nevelési tanácsok kifogyhatatlanok. Kapjuk őket a szüleinktől, barátainktól, de néha még akár a szomszédunktól is. A mentálhigiénés szakértők azonban az egyik olyan forrás, amelyre ténylegesen érdemes hallgatnunk, ha nevelési tanácsokról van szó. Terapeuták elmondták, mi az…