
A manipuláció egyik legveszélyesebb tulajdonsága, hogy sokszor teljesen észrevétlen marad: az áldozat azt hiszi, saját döntéseket hoz, miközben valójában finoman befolyásolják. A bűntudatkeltéstől a gázlángozáson át egészen a „love bombing-ig&rdquo…

A koreai szépségipar varázsa és innovációja nem ismer határokat. A TikTok tele van oktatóvideók ezreivel, melyek között a legújabb sláger az „elmosódott ajkak”. A technika a telt száj látványát ígéri botox, töltőanyag vagy bármilyen más típusú, invazív eljárás nélkül. Ráadásul ugyanolyan egyszerű…

Képzeljük el, hogy épp most fejeztük be az edzést, és legszívesebben elhevernénk az ágyon. Ehelyett azonban érdemes inkább összeszedni a maradék erőnket, és elmenni egy rövid sétára.

Törölt vagy késő járat? Ha ismerjük ezt az okos utazási trükköt, máris átfoglalhatjuk a jegyünket egy másik gépre.

A katonai alvástechnika a test minden részének ellazítására összpontosít, hogy végre olyan jó minőségű alvást kaphassunk, amilyet megérdemelünk.

Mindent próbáltál már a jó alvás érdekében, de változó sikert értél el? Lejjebb kapcsoltad a fűtést a hálószobában, elkerülted azokat az ételeket, amelyek tönkretehetik az alvást, és a telefont is eltetted az ágy mellől − mindhiába.

Nehéz nem tudomást venni a meditáció előnyeiről: újra és újra elmondják nekünk, hogy milyen hasznos lehet a túlstimulált, stresszes lelkünk számára. A meditáció öngondoskodási rutinjaink elengedhetetlen részévé vált, egy olyan eszközzé, amely segíti a tisztánlátást és nyugalmunk elérését.
november 06., 2023 ● Kovács Emese
Így gyakorold a transzcendentális meditációt, Kendall…
Kovács Emese

Ez a technika segít az embereknek megduplázni a fogyásukat, ha diétával és testmozgással kombinálják.

Bármennyire is érezzük magunkat otthon a körömtrendekben, mindig jön valami új. Ilyen például az orosz manikűr is: drasztikusabbnak, de hatékonyabbnak tűnik az itthon megszokott körömápolási módszerekhez képest, szakértők szerint aki egyszer kipróbálja, soha többet nem tér vissza a hagyományos…
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Új őrület: mi az az orosz manikűr, és miért lehet veszélyes?
Prokaj Tamás


