
A Time Out magazin a koncertek, zenei helyszínek, fesztiválok, hazai művészek és a zenéhez kapcsolódó vállalkozások számáról szóló adatokat elemezték, és összeállították a zeneimádók számára ajánlott városok rangsorát.

Valószínűleg mindannyian éreztük már úgy, hogy egy dallam megérint minket. Most úgy tűnik, ebben több az igazság, mint eredetileg gondolnánk.

Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a…

Ha te is azok közé tartozol, akik bármilyen élethelyzetben imádnak sétálni, akkor azzal is tisztában vagy, hogy a megfelelő zenei lejátszási lista elengedhetetlen a hangulat megteremtéséhez. Ilyen az úgynevezett „millennial séta“ is, melyet legfőképp az Y generáció tagjai körében terjedt el.

A Sziget zenei sokszínűségét tükrözi a legfrissebben bejelentett zenekarok és előadók sora, benne mintegy 40 név, köztük a műfaji határokat feszegető FKA Twigs, hatalmas tehetségként a köztudatba robbanó női rapper, Little Simz, az ausztrál elektro-glam-pop duó, az Empire of the Sun, az indie-rock…
március 25., 2025 ● Kovács Emese
Új nevek a Szigeten: jön FKA Twigs, Little Simz, az Empire…
Kovács Emese

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem véletlenül birtokolja ezt a titulust. Könnyűzene mellett mindig rengeteg programmal lehet találkozni a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban, amiből most több nevet…
március 24., 2025 ● Kovács Emese
Idén is különleges programokkal vár a Művészetek Völgye
Kovács Emese

Az énekes-színésznő és Benny Blanco 2023 júniusa óta alkotnak egy párt. Kezdetben titokban tartották kapcsolatukat, azonban 2023 decemberében már hivatalosan is felvállalták szerelmüket. Most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek, ugyanis a közelmúltban Said I Love You First címen közös albumot…

Bizonyos tudományos kutatások szerint a kutyák kiegyensúlyozottabbá válnak, amikor megnyugtató zenét hallgatnak. A zene köztudottan erős hatással van az emberekre, javíthatja a memóriát, csökkentheti a szorongást és a depressziót, írja a Healthline magazin.

Senki nem akar magányos lenni, és nincs elszigetelőbb, mint popsztárnak lenni. A BBC által készített interjúban Lady Gagát a hírnévről, az új albumáról és szerelméről is kérdezték.
február 27., 2025 ● Kovács Emese
Pitbull újabb európai állomásokat jelentett be a turnéján
Kovács Emese

A Billboard magazin nemrég megerősítette, hogy Taylor Swift a legnépszerűbb popsztár, most pedig bejelentette, hogy Bruno Mars Uptown Funk című dala a 21. század Top Hot 100 Songs of the 21st Century listájának második helyét foglalja el.

Taylor Swift történelmet írt − de számára ez csak egy nap volt a többi közül. December 12-én, egy nappal 35. születésnapja előtt az énekesnő 10 trófeát vihetett haza a 2024 Billboard Music Awards-ról, ezzel ő lett az este legnagyobb nyertese. Emellett Drake-kel holtversenyben ő lett a BBMA-k…
december 16., 2024 ● Kovács Emese
Taylor Swift ismét történelmet írt, több szempontból is
Kovács Emese