Így lett Diána hercegné fekete estélyijéből a történelem leghíresebb bosszúruhája
július 02., 2026  ●  Divat  ●   Tóth Emma Tóth Emmaszerző fotója

Így lett Diána hercegné fekete estélyijéből a történelem leghíresebb bosszúruhája

Diána hercegné ikonikussá vált „bosszúruháját” még azok is messziről felismerik, akik nem igazán követik a királyi család életét. A fekete, testhezálló estélyi amellett, hogy az egykori walesi hercegné egyik legjobb ruhaválasztása volt, egyetlen szó nélkül azt üzente, hogy nem hajlandó eltűnni férje vallomásának árnyékában.

1994. június 29-én, két nappal 33. születésnapja előtt Diána hercegné a londoni Serpentine Gallery Vanity Fair-gálájára készült. A dátum azonban nem csak emiatt vált emlékezetessé. Ugyanezen az estén került adásba az ITV dokumentumfilmje, amelyben Károly herceg (azóta Károly király) nyilvánosan beszélt házasságukról, és lényegében elismerte, hogy iszonya volt Kamilla Parker Bowlesszal.

Diána és Károly 1992-ben jelentették be különválásukat, de hivatalosan csak 1996-ban váltak el, ami egy igen megterhelő időszak volt a hercegné számára. A dokumentumfilmben a korábbi walesi herceg úgy fogalmazott, hogy addig maradt hűséges feleségéhez, amíg házasságuk „visszafordíthatatlanul meg nem romlott”. Ez a mondat elég volt ahhoz, hogy a régóta keringő pletykák nyilvános megerősítést kapjanak.

Diána pontosan tudta, milyen este vár rá. Ahelyett azonban, hogy visszavonult volna, olyan megjelenést választott, amely azonnal új megvilágításba helyezte az ő oldalát a történetben. A fekete, vállat szabadon hagyó, aszimmetrikus szegélyű, sifonuszállyal kiegészült ruha figyelemreméltó és jóval merészebb volt annál, amit akkoriban a királyi család nőtagjaitól megszokhattak.

A szett középpontjában a már említett, Christina Stambolian által tervezett estélyi állt, amely már évekkel korábban elkészült, Diána azonban addig a pontig nem viselte. A tervező szerint a hercegné annak idején csak annyit kért tőle, hogy különleges ruhát készítsen egy különleges alkalomra. Elmondása szerint csalódással töltötte el, hogy három éven át nem látta a ruhát, ám amikor Diána mégis felvette, rájött, hogy a hercegné csak a megfelelő pillanatra várt.

Így lett Diána hercegné fekete estélyijéből a történelem leghíresebb bosszúruhája
Diána hercegné az azóta ikonikussá vált fekete ruhában
Fotó: Martin Keene - PA Images/PA Images via Getty Images

A megjelenést Diána egy gyöngyös nyaklánccal egészítette ki, amelynek közepére egy zafír- és gyémántbrosst helyeztek. A medált a hírek szerint az anyakirálynétól kapta nászajándékba, korábban pedig Mária királynéhoz kötődött. Az ékszerek sora ezzel nem ért véget, a Collingwood márkájú gyöngyfülbevalók tovább emelték a megjelenés drámaiságát, az ékszer pedig manapság Katalin hercegné szettjeiben is visszaköszön. Diána továbbá egy gyémánt és zafír karkötőt viselt, amelyet állítólag Katar emírjétől kapott ajándékba. Táskája Salvatore Ferragamo divattervező munkáját dicsérte, cipőjét pedig a Manolo Blahnik készítette.

Érdekesség, hogy a hercegné eredetileg nem ebben a ruhában akart megjelenni. Először egy Valentino-estélyi szerepelt a tervei közt, ám amikor ennek híre kiszivárgott, meggondolta magát. Így került elő a szekrényből az a fekete ruha, amelyet később a világ „bosszúruhaként” ismert meg.

A készülődésben nem ez okozta az egyetlen problémát. Diána korábbi komornyikja, Paul Burrell később azt írta, a hercegné végig ideges volt, egyszerre küzdött Károly vallomásának súlyával és morfondírozott azon, vajon túl sok-e a ruha. Burrell szerint Diána meg is kérdezte tőle, nem túlzás-e ezt viselni, majd végül csak ennyit mondott: „Akkor induljunk, Paul.”

Mindenesetre a hercegné elérte, amit akart. Másnap a címlapokra került a fekete ruha, részben azért is, mert a királyi család nőtagjai akkoriban visszafogottabb szettekben jelentek meg, a fekete ruhát pedig gyakran a gyászhoz társították. Sokan úgy értelmezték Diána választását, mint a házassága végét jelző, szavak nélküli nyilatkozatot.

Richard Fitzwilliams királyi szakértő így értelmezte a ruhaválasztást:

Károly interjúja kommunikációs katasztrófává vált számára, mert az emberek leginkább arra emlékeztek, hogy beismerte hűtlenségét. Diána ugyanazon az estén látványosan visszavette a saját története feletti irányítást.

A „revenge dressing”, vagyis a bosszúöltözködés kifejezés azóta önálló jelenséggé vált. Olyan megjelenésekre használják, amikor valaki egy szakítás vagy nyilvános megaláztatás után különösen erős, magabiztos szettel üzen. Diána ruhája egyébként több hírességet is inspirált, köztük Rihannát, aki egy 2017-es Vogue-interjúban a hercegné bosszúruháját nevezte meg egyik divatinspirációjaként.

Így lett Diána hercegné fekete estélyijéből a történelem leghíresebb bosszúruhája
Rihanna saját bosszúruhájában, 2017-ben
Fotó: Taylor Hill/FilmMagic/Getty Images

A ruha ereje abban állt, hogy sokan saját fájdalmukat és méltóságukat látták benne viszont. Darnell-Jamal Lisby divattörténész szerint a hercegné sebezhetősége és győzelme egyszerre volt jelen benne. Mintha azt üzente volna: fáj, ami történt, de nem ez fog meghatározni.

Diána persze nem először és nem utoljára formálta saját nyilvános képét a divaton keresztül. A finom virágmintás ruhától, amelyben három hónappal az esküvője után elaludt a Victoria and Albert Museumban, egészen az 1997-ben, Dodi Fayed jachtján viselt kék fürdőruháig számos ikonikus megjelenése volt. A bosszúruha azonban mind közül talán a legismertebb lett.

(Mental Floss)

Nyitókép: Diána hercegné híres bosszúruhája/Jayne Fincher/Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!