A 19. század elején a nők többsége még egyáltalán nem viselt a lábakat fedő alsóneműt. A változást a divat hozta el, miután a könnyebb, testhez simuló ruhák alatt szükség lett valamire, ami nagyobb takarást biztosított. Az 1830-as évekre a női alsónadrág, vagyis a drawers elterjedt, ám különleges kialakítást kapott. A két szárat csak a derékrésznél rögzítették egymáshoz, a lábak közötti részt nem varrták össze. Vagyis, a ruhadarab elölről és hátulról nyitott maradt.

A megoldás tökéletesen illeszkedett a kor öltözködéséhez. Egy nő ugyanis nem egyszerű ruhát viselt, hanem egy egész szerkezetet: alsóinget, fűzőt, fűzővédőt, több szoknyaréteget, majd később a hatalmas krinolint és végül a felsőruhát. Ezek közül szinte semmit sem lehetett egyszerűen lehúzni vagy félretenni.

A nyitott alsónemű praktikus találmány volt, a szoknyákat és az abroncsot fel lehetett emelni anélkül, hogy bármit ki kellett volna gombolni vagy levenni.

Egy másik, egészségügyi szempont is fontos volt. A 19. század nagy részében sokan hittek a miazma elméletében, amely szerint a betegségeket a rossz levegő és a kellemetlen szagok terjesztik. Emiatt sok orvos úgy gondolta, hogy a test bizonyos részeinek megfelelő szellőzése egészségügyi szempontból fontos.

A zárt alsóneműt emiatt egyesek károsnak tartották, míg a nyitott kialakítást természetesebbnek és higiénikusabbnak vélték. Ma már tudjuk, hogy ezek az elképzelések tévesek voltak, de akkoriban komoly hatással voltak a mindennapi életre.

A viktoriánus társadalomban nemcsak az egészség, hanem a nemi szerepek is meghatározták, mit viselhettek a nők. Amikor Amelia Bloomer amerikai nőjogi aktivista olyan ruhát népszerűsített, amely rövidebb szoknyából és bő nadrágból állt, hatalmas felháborodást váltott ki.

A „bloomereknek” nevezett viselet kényelmesebb és praktikusabb volt, mégis sokan úgy látták, hogy veszélyezteti a hagyományos női szerepeket. A ruházat körüli vita végül annyira elterelte a figyelmet a nőjogi mozgalom céljairól, hogy több aktivista is visszatért a hagyományosabb öltözködéshez.

A nyitott alsónemű sorsa szorosan összefüggött a divat változásával. Ahogy a krinolinokat felváltották a keskenyebb szoknyák és később a turnűrös fazonok, a ruházat rétegei is egyszerűbbé váltak. Az 1870-es évektől kezdve egyre népszerűbbek lettek a zárt kialakítású alsóneműk. Már nem volt szükség arra a megoldásra, amelyet korábban a hatalmas szoknyák és merev fűzők kényszerítettek ki.