
A Cartier üzleti titkok ellopásával vádolja az LVMH ékszerekkel foglalkozó cégét. A vád súlyosabb mint azt el tudnánk képzelni, a Tiffany viszont nem hátrál meg a kihívás elől.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Egymásnak feszül a divatvilág — A Cartier pert indított…
Prokaj Tamás

Vilmos herceg feleségéről eddig is köztudott volt, hogy imád jótékonykodni, ennél nagyobb segítséget viszont talán még senkinek sem nyújtott. Ékszereihez mindig többletjelentést társít, ez pedig legutóbbi megjelenésekor sem volt másképp.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Örökre megváltoztatta ennek a dizájnernek az életét Kate…
Prokaj Tamás

Életünk első saját lakását berendezni hatalmas élmény, és nagy büszkeség, amikor végre befejezzük. Vannak azonban tipikus hibák, amit a kezdő lakberendezők szinte mindig elkövetnek. Mutatjuk, mire érdemes figyelni!

Ezek a virágok évelők, így ha elültetjük őket, sok-sok kora tavaszt fognak színesebbé és szebbé tenni a kertünkben. Egy kis változatosság, ha nem csak hóvirággal köszöntenénk a tavaszt.

A levegőből készült illat a legtapasztaltabb parfümhasználók számára is újdonságként szolgál, és pontosan erről szól az Air Eau De Parfum.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
Piacra dobták a világ első levegőből készült illatát
Szántó Eszter

A Gucci ezúttal egy nem várt kollaborációs kollekciót dob piacra egy meglepő társsal, az Adidasszal. Mindkét cég hatalmas múltra tekint vissza, ezúttal pedig bebizonyítják az embereknek, hogy az utcai divat és az előkelőség tökéletesen megférnek egymás mellett.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A Gucci legújabb együttműködése minden falat ledönt a divat…
Prokaj Tamás

Nagyon sok állítólagos „csodaszérum" és elixír létezik, amelyek azt ígérik, hogy egyik napról a másikra eltüntetik a ráncokat. Az igazság az, hogy valójában csak néhány olyan összetevő van, amelyekről klinikailag bizonyított, hogy öregedésgátló hatásúak. Ezeket szedtük össze az alábbi cikkben.

A Vespa 1960-as évekbeli csúcsmodelljét akár már mi is beszerezhetjük egy miniatűr változatban. A LEGO új kollekciója tökéletesen visszaadja azt az olasz hangulatot, melyet ezek a divatos robogók testesítenek meg hosszú évtizedek óta.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Tapasztaljuk meg a dolce vita életérzést a LEGO és a Vespa…
Prokaj Tamás

Az oroszok által megtámadott ukránok iránti tiszteletből zene nélkül, teljes csendben tartotta divatbemutatóját a milánói divathéten vasárnap Giorgio Armani.

Az LVMH egy francia cégcsoport, mely a világ legnagyobb luxusmárkáit birtokolja, viszont vannak néhányan, amelyek tökéletesen meg tudnak állni saját lábaikon. Ám nehéz ellenállni az óriáscég gravitációs mezejének, ami egy újabb közkedvelt márkát szippanthat be a közeljövőben.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A Louis Vuitton gazdája bekebelez egy újabb világhírű…
Prokaj Tamás

A testápolás sokáig háttérbe szorult az arcápolással szemben, de a bőr nem szűnik meg a nyaktól lefelé sem. Úgy tűnik, erre egyre többen figyelnek, és a testápolás végre újra a reflektorfénybe került. Mutatjuk, mi mozgatja ezt a tendenciát.

Az egész világ szeme a sussexi hercegi páron van folyamatosan, és úgy tűnik, divatszempontból is meghatározó szereplők. Az angol Fashion Museum ugyanis az év ruhájának Meghan Markle egyik darabját választotta. Lássuk, melyik volt ennyire emlékezetes!

A trendek jönnek-mennek, néhány azonban annak ellenére itt ragadt, hogy a lakberendezők szívből utálják őket. Nézzük meg, mi az a 4 trend, ami jobb lenne, ha eltűnne!

A rozmaringot nem csak fűszernövényként hasznosíthatjuk, hanem feldolgozva több pozitív hatását is élvezhetjük. Többek között aromaterápiás kezeléseken alkalmazzák, valamint fájdalomcsillapítóként is. Olaj formájában táplálja a fejbőrt és a hajat.

A szilíciumalapú technológia lehetővé tette a tervezőknek, hogy a finom és egyedi árnyalatok végtelen palettájával dolgozhassanak a karórák számlapjain, emellett pedig egy híres grafikus műalkotásával díszítették a kiegészítőket.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Az Hermès nanotechnológia segítségével készítette el új…
Prokaj Tamás

A Magyar Divat & Design Ügynökség idén a négy nemzetközi divathetet megelőzve – Milánó, London, Párizs és New York előtt - mutatta be több mint 30 magyar és régiós tervező legújabb kollekciójának limitált válogatását a Budapest Central European Fashion Weeken.

A Tiffany & Co. ékszergyártó ikonikus dizájnjával készült el egy G-osztályú Mercedes Brabus terepjáró, melyet a világ egyik legnépszerűbb autóipari influenszere bontott ki új videójában, és be is mutatta a követőtáborának új járgányát.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Lenyűgözően stílusosra álmodta újra a Tiffany a Mercedes…
Prokaj Tamás

Gabriella Crespi, a lakberendezés nagyágyúja idén töltené 100. születésnapját, ezért a Gubi luxusmárka elérhetővé teszi az egyik legnépszerűbb, egykoron kizárólag hírességeknek elérhető Crespi bútorkollekciót mindenki számára.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
A 70-es évek lakberendező-zsenijének kollekcióját dobják…
Prokaj Tamás

Az akné a leggyakoribb bőrprobléma szerte a világon. Hosszú évek óta keresik a legjobb ellenszert, de eddig nem jártak sikerrel. A mögöttes mechanizmusának már rengeteg részét feltárták, és bár még vannak hézagok, ezúttal egy olyan felfedezést tettek a kutatók, mely végre hatékony gyógymóddal…
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Minden eddiginél hatékonyabb módszert találtak a pattanások…
Prokaj Tamás

Az ékszermárkának már korábban is voltak hasonló, igazán különleges együttműködései, hiszen nemrég a Harry Potter ihlette meg a készítőket, valamint a Disney meseszereplők is feltűntek már egy-egy darabon. Ezúttal a Marvel filmek és képregények hőseiről készültek kiegészítők.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Marvelrajongók, figyelem! A Pandora új ékszerei ezúttal a…
Prokaj Tamás

Az HBO The Gilded Age, azaz az Aranykor című sorozata a vagyonos arisztokraták életét mutatja be, otthonaik pedig — a kor sajátosságaihoz hűen — extravagánsak, tiszteletet parancsolóak, és már csak a látványukból sugárzik a gazdagság. A házakat az alábbi valódi, történelmi birtokok ihlették.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Ezek az elképesztő kúriák ihlették a The Gilded Age című…
Prokaj Tamás

Meghan Markle előszeretettel hord többletjelenéssel bíró kiegészítőket, viszont mindössze egyszer vett fel olyan ékszert, amely a királynőre utalt, ez pedig még jóval a családon belüli problémáik előtt volt. Ennek nagyon meglepő oka van, melyet kívülálló szemmel nem sokan vehettek észre.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Meghan Markle ezért nem visel a királynőre emlékeztető…
Prokaj Tamás

Banán- vagy ananászlevélből készült tornacipők, csalánból vagy halpikkelyből alkotott ruhák – a fenntartható anyagok keresése vad helyekre vitte a divatipart.
augusztus 24., 2023 ● Szántó Eszter
A banántól halpikkelyig: divatvadászat a környezetbarát…
Szántó Eszter

Egy friss tanulmány négy év keresési adatainak áttekintése után megállapította, hogy a francia divatház Amerikában és máshol is a favorit.





