
A 2023-as Met-gála dress code-ját úgy alkották meg, hogy az minden részletében tisztelegjen a néhai legendás divattervező, Karl Lagerfeld előtt – Olivia Wilde színésznő pedig remekül abszolválta a feladatot.

A Met-gála 2023-as vörös szőnyegén megjelent 5 fajta ruha, amely nagy hatással lesz az idei esküvői ruhatrendekre és az idén házasodó menyasszonyokra.
augusztus 07., 2023 ● Reu Viktória
Ezek a Met-gála ruhák befolyásolják az idei esküvői divatot
Reu Viktória

A 2023-as Met-gála témája „Karl Lagerfeld: A szépség vonala” volt és némelyik vendég különösen odafigyelt rá, hogy apró részletekkel tisztelegjen a néhai tervező előtt. Köztük Gigi Hadid is, aki jól tájékozott a divattörténelemben.

A Met-gála fontos részét képezi mindig a vörös szőnyeges felvonulás és a hírességek kinézete. A gyönyörű ruhák, ékszerek és frizurák mellett nem mehetünk el a körmök mellett sem. A 2023-as Met-gála legemlékezetesebb manikűrjeit szedtük össze.

Dua Lipa és Donatella Versace közösen terveztek meg egy kollekciót, amely még ebben a hónapban debütál Cannes-ban.

A színésznő egy interjúban közelgő Marvel-szerepe mellett a szépségápolásról és többek között a haj egészségéről beszélt.

Közeleg a nyár, ami azt jelenti, hogy itt az ideje egy kis hajfrissítésnek. A legjobb hajtrend pedig továbbra is a balayage, amihez mi A-listás sztároktól adunk neked inspirációt.

A színésznő az elavult szépségszabványok figyelmen kívül hagyásáról és hihetetlenül egyszerű bőrápolásáról is beszélt egy interjúban.

A divatszakemberek szerint a különböző horgolt ruhadarabok kifejezetten menők lesznek az ide nyári szezon során.

Hétvégén, május 6-án a brit királyi család ismét történelmet írt: megkoronázták Károly királyt. A koronázási eseményen a világ legdivatosabbnak mondható hírességei, államfői és királyi család tagjai vettek részt a Westminster apátságban. A történelmi szertartásnak több mint 2000 vendég volt…

A pálmafás nyaralós körmöknek leáldozott. A helyüket átvették a kagylós, hableányos körmök. Megmutatjuk, milyen körmöket érdemes választanod a következő nyaralásra!

A legtöbben valószínűleg nem is emlékszünk, mi a melltartó méretünk, sőt, sokan azt sem tudjuk, hogyan kell pontosan lemérni. Ebben segítünk az alábbi útmutatóval.

A napszemüvegek stílusa minden szezonban kicsit más, az alábbi cikkben pedig az idei év legmenőbb trendjeit mutatjuk be!

Egy új tanulmány megállapította, hogy a Gucci, a Coach és a Burberry a legelkötelezettebb luxusmárkák a környezetvédelem szempontjából.

Bár korábban a hosszú, manikűrözött körmök jelentették a nőiességet, a rövid körmök mára átvették az uralmat, hiszen praktikusak, elegánsak és kevés gondot jelentenek a mindennapokban.

A színésznő új, céltudatos, fenntartható divatmárkával kecsegtetett, amelyet a kreatív emberek számára egy olyan helyként hirdettek meg, ahol a világ minden tájáról érkező szakértő szabók, mintakészítők és kézművesek képzett és sokszínű családjával dolgozhatnak együtt.

A Cannes-i filmfesztivál nemcsak a mozikról, hanem a nagyszabású ruhákról is ismert, most pedig Jennifer Lawrence estélyije került a középpontba.

A Lyst és a ShopStyle globális vásárlási platformokon már egy ideje folyamatosan növekszik a népszerűsége az alábbi öt árnyalatnak. Íme, a legfontosabb nyári színtrendek, amelyekre érdemes odafigyelni.

Minél előbb kitaláljuk, hogy milyen körmöket szeretnénk viselni a nagy napon, annál több időnk van vele kísérletezni, hogy valóban tetszik-e az árnyalat, a forma vagy a díszítés. Ha azonban az utolsó pillanatra hagytad és még most sem tudod, hogy a közelgő esküvődön milyen körmökkel mond ki a…

Az Adidas x Rich Mnisi Pride kollekció részét képező fürdőruhát a vállalat az önkifejezés ünnepeként és az LMBTQ közösség tiszteletére létrehozott partnerségként jellemzi, de az azt viselő férfi modell kritikákat váltott ki sokakból.

A meleg nyári napokon szinte minden nap ruhát viselünk. Ha pedig nyaralni vagyunk a városnézéshez szintén előkerülnek a csinos, ugyanakkor kényelmes ruhácskák, melyekhez a legnagyobb szerencsénkre tökéletesen passzolnak a sportcipők is, amelyek sokkal kényelmesebbek a szandáloknál. Lássuk mely 3…

Vitathatatlan, hogy a világ legcsinosabb és legstílusosabb emberei között a francia nőket tartják számon. Stílusukat szerte a világban szeretik és elemzik, az általuk választott öltözködési formulákat pedig próbálják utánozni. Ehhez adunk mi most segítséget 5 olyan ruhadarabbal és kiegészítővel…







