Arcjógával a tónusosabb orcákért

Arcjógával a tónusosabb orcákért

Miben különbözik az arcjóga a grimaszolástól? A helyesen végzett arctorna a szakemberek szerint lassítja a bőr ráncosodását, oldja a feszültséget és segít tónusossá tenni a bőrt, az izmokat és a szöveteket.


„Esküszöm, hogy működik, bármilyen ostobának is érzi magát közben az ember. Azokon a napokon, amikor ezt csinálom, az arccsontom és az állkapcsom sokkal formásabb."

– mondta Meghan Markle 2014-ben, és hozzátette, hogy az arcjógát mindenkinek be kéne venni a bőrápolási rutinjába.

Mellette természetesen szakértők is hozzászóltak a témához. Kiderült, hogy van bizonyíték arra vonatkozóan, hogy valóban jótékony hatással van az arc alakjára és tónusára. Egy 2018-ban elvégzett kutatás szerint jelentős javulást mutattak ki az arc felső és alsó részének teltségében – írja az Allure.

A Jama Dermatology folyóiratban publikált kutatás során huszonhét 40 és 65 év közötti nő fogadta el, hogy nyolc héten keresztül fogja végezni az arctornát. Az idő lejártával minden másnap folytatták a feladatot egészen tizenegy héten át. A kutatók a lefényképezett eredményeken jelentős változásokra figyeltek fel. A legbiztatóbb viszont az, hogy a résztvevők is elégedettek voltak a változással.

A kutatók olyan gyakorlatokat ajánlanak kezdéshez, amelyekben az orcákat összeráncoljuk és összenyomjuk, mivel az izmok felépítése teltebbé teheti az arcokat. A gyakorlatot nagyjából egy percig kell végezni, aztán továbbléphetünk a következőre.

Akit érdekel, hogy hol talál nagyon profi szakembereket, mert esetleg nagyobb változást szeretne elérni az arcfeszesítésben, annak ajánljuk a Haszon Listák oldal cikkeit.