Csípős fűszerek egymás mellett

Egy sokak által kedvelt csípős fűszer megduplázza a memóriavesztést

Van egy csípős fűszer, mely a memória hanyatlásának és a gondolkodási problémák duplájához kapcsolódik.


Egy új kutatásból kiderült, hogy a chilivel fűszerezett ételek rendszeres fogyasztása összefügg a demencia fokozott kialakulásának kockázatával.

Azoknál az embereknél, akik naponta több mint 50 g chilit fogyasztanak, kétszer nagyobb arányban romlik a memória és a gondolkodás. Ez az arány pedig tovább romlik azoknál, akik vékony testalkatúak.

Az eredmények valószínűleg a korábbi fűszeres ételekkel kapcsolatos pozitív híreknek köszönhetőek, melyek többek között a hosszabb élettartamhoz, az alacsonyabb vérnyomáshoz és más előnyökhöz kötik őket.

Dr. Zumin Shi, a tanulmány első szerzője így nyilatkozott:

„Korábbi vizsgálatainkban a chilifogyasztás kedvezően hatott a testsúlyra és a vérnyomásra.Ebben a tanulmányban azonban az idősebb felnőttek körében a kognícióra gyakorolt kedvezőtlen hatásokat találtunk.”

A vizsgálatban több mint 4000 kínai felnőtt vett részt, akiket 15 éven keresztül követtek nyomon. A vizsgálat során a csípős ételek között friss és szárított chilipaprika is szerepelt, de fekete bor, vagy hagyományos paprika nem.

Dr. Shi azt mondta:

„A chili az egyik leggyakrabban használt pikáns fűszer a világon, és az európai országokhoz képest Ázsiában különösen népszerű. Kína egyes régióiban, például Szecsuánban és Hunanban majdnem minden harmadik felnőtt naponta fogyaszt fűszeres ételeket.”

A chilipaprika hatóanyaga a kapszaicin, ez okozza az égető érzést fogyasztáskor, illetve bármilyen szövettel érintkezve. A kapszaicint összefüggésbe hozták a fogyással, mivel feltételezhetően felgyorsítja az anyagcserét és fokozza a zsírvesztést. Azonban úgy tűnik a kognitív hanyatlást megduplázza, így érdemes óvatosan bánnunk vele.

Nyitókép: Shutterstock

(PsyBlog)