Egy nő hasa

Így befolyásolja a földrajzi elhelyezkedés az emberi bélrendszer egészségét

Az ember bélrendszerének egészségét sok alapvető genetikai tulajdonság befolyásolja, viszont nem szabad elfelejtkezni a környezeti tényezők hatásairól sem. Mint kiderült, nagy szerepet játszik a témában az emberi kapcsolatok minősége, valamint a fölrajzi elhelyezkedés, illetve a lakóhely is.


Ezzel a témával több tanulmány is foglalkozott már, így viszonylag pontos eredményeket tudtak leszűrni. Akármennyire sokan gondolják így, viszont a bélrendszer egészségét nem csak a gének és az étrend befolyásolja. Ennél sokkal bonyolultabb a képlet. Az egyik ilyen lényeges körülmény a földrajzi elhelyezkedés.

Egy projekt keretein belül egy kínai kutatócsoport az állandó lakóhely hatását vizsgálta egy olyan egysejtű mikrobára — archeome —, mely a bélmikrobiom egy alapvető összetevője. A kinyert adatok bebizonyították, hogy az etnikumnak volt a legkisebb befolyásolóereje a témakörön belül, utána következtek a táplálkozási szokások, majd az urbanizáció. A legkiemelkedőbb hatása a népességföldrajznak volt.

Többek között azt is kimutatták, hogy sokkal kisebb volt a diverzitás a bélben, amennyiben az urbanizáció mértéke is kisebb volt az adott alany lakóhelyén.

Az élelmiszerek hatása a falukban és a kisebb vidéki településeken volt pozitívabb, mivel ott több természetes és kevesebb feldolgozott terméket fogyasztottak a mindennapok során. Egy másik, témához kapcsolódó vizsgálat során egereket teszteltek. Céljuk az volt, hogy meghatározzák, a földrajzi különbségek bélmikrobiomra gyakorolt hatásai miként viszonyulnak az általános immunitáshoz.

Így hat az elfogyasztott étel a bélrendszer egészségére:

Végeredményként megállapították, hogy az alanyok földrajz-specifikus fogékonyságot mutattak bizonyos fertőzésekkel szemben, viszont javította az ellenállóképességet, ha azonos területről származó egereket együtt helyeztek el. Mindez az emberekre is igaz lehet, vagyis azok a személyek befolyásolják a bélrendszerünk egészségét, akikkel a legtöbb időt töltjük.

Mindezek mellett egy felmérés is elindult az Egyesült Államokban, melyet a BIOHM szervezett. Eddig nagyjából 35 ezer ember vett rajta részt, a kutatók pedig azt szeretnék elérni, hogy megállapítsák a különböző államok lakhatási körülményeinek bélrendszerre gyakorolt hatásait. A Psychology Today cikkében így idézték Sam Schatz, a BIOHM elnökének szavait:

„Az adatmegosztás puszta kíváncsisági aspektusán túlmenően fontos kiemelni a sok réteget és árnyalatot, amelyek egy kiegyensúlyozott mikrobiomhoz kellenek, például a földrajzi elhelyezkedést.

Ezeknek a szerepét is érdemes tudatosítani, hogy normalizáljuk a bélrendszer egészségéről szóló beszélgetést, és nagyobb országos figyelmet kapjon az, hogy a környezetünk — társadalmi, fizikai és kulturális — hogyan játszhat szerepet."

Korábbi cikkeinkben már többször foglalkoztunk az egészséges bélrendszer témakörével. Például a csípős ételek és a különböző fűszerek pozitív hatásiról is beszéltünk, kapcsolódó írásunkat pedig itt lehet elolvasni.

Nyitókép: Shutterstock