egy lány az arcát takarja füzeteivel

Később kellene kezdődnie az iskolai óráknak egy svájci kutatócsoport szerint

A koronavírus miatti bezárásokat követően mindenkinél gyorsan jelentkeztek az elszigeteltség és a magányosság tünetei. Így volt ez a tinédzsereknél is. Rengeteg negatív hatása mellett azonban volt egy pozitívuma a távoktatásnak: a diákok többet aludtak. Ennek a jelenségnek a hatásait vizsgálta egy kutatócsoport.


Az elemzések során a kutatók több mint 3600 zürichi középiskolás diákkal töltettek ki teszteket, amikben alvási szokásaikról, egészségügyi és viselkedési jellemzőikről tettek fel kérdéseket. A kapott eredményeket összehasonlították egy hasonló felméréssel, amit még 2017-ben végeztek, jóval a koronavírus megjelenése előtt.

k\u00e9t fiatal otthon tanul

Fotó: Unsplash/Jessica Lewis

Az eredmények azt mutatták, hogy az otthonaikban tanulók nagyjából 75 perccel többet aludtak, mint azok, akik a hagyományos oktatási rendszeren belül vettek részt a tanórákon. A többletalvás fittséget, nagyobb aktivitást, valamint vidámabb hangulatot eredményezett.

„Fittnek és egészségesnek érezték magukat, valamint tele voltak energiával és elég idejük volt magukra, szabadidejükben megtehették azokat a dolgokat, amiket szerettek volna"

olvashattuk a tanulmány eredményét.

Természetesen a negatív hatásokat nem tette semmissé a tanulmány, viszont ez szolgáltatja az első tudományos bizonyítékot az iskolabezárások alvással kapcsolatos előnyeiről, emellett összefüggéseiről a serdülők egészségével. Már évek óta számos tanulmányt lehetett olvasni arról, hogy az oktatási napoknak később kellene kezdődniük, ezúttal pedig megalapozott tények támasztják alá a felvetést.