Valaki egy csésze kávét iszik

10+1 hétköznapi tett, amellyel ártunk a szépségünknek, és le kell róla szokni

Nagyon sok napi cselekvés annyira a rutinunk része, hogy fel sem merül bennünk, hogy akár egészségtelenek is lehetnek. A továbbiakban néhány szokványos tevékenységet mutatunk be, melyeket mindenki csinál, pedig káros hatásaik vannak.


1.Kávézás utáni fogmosás

Bár a kávéban, üdítőkben és a gyümölcsökben található savak károsítják a fogakat, mégsem jó döntés, ha rögtön a fogkeféhez nyúlunk, hiszen lekaparhatjuk a sav miatt átmenetileg meggyengült zománcot. Ajánlatosabb egy pohár vízzel leöblíteni az ízüket, majd egy óra múlva megmosni a fogsorunkat.

2. Borozás közben a víz hanyagolása

Emberek borral koccintanak

Fotó: Unsplash/Kelsey Knight

Egyrészről a másnap és a rosszullét elkerülése érdekében is fontos, hogy hidratáljunk, valamint a fogakon hagyott foltokat is érdemes leöblíteni tiszta folyadékkal.

3. Száraz hajjal úszás

Az úszómedencék vize olyan vegyszereket tartalmaz, melyek roncsolják a haj szerkezetét. Úszás előtt érdemes csapvízzel átnedvesíteni a hajat, így ugyanis sokkal kevesebb vegyi anyagot szív magába.

4. Túl sok vagy éppen túl kevés sampon

Egy n\u0151 vizes hajjal

Fotó: Unsplash/Chris Slupski

A sampon bizonyos mennyiségű használat után megfosztja a fejbőrt a természetes olajaitól. A samponos hajmosás mennyisége hajtípustól függ:

  • Finom, egyenes haj esetén a mindennapi samponozás sem hátrány, de a két-három nap kihagyás az ideális;
  • A vastagabb vagy göndör haj esetében néhány napot, vagy egy egész hetet is ki lehet hagyni;
  • A nagyon textúrált hajú embereknek havonta egyszer is elég samponnal hajat mosni.

5. Hajkondicionáló kihagyása

Enélkül a szer nélkül a haj szárazabbnak és fénytelenebbnek tűnik. Hajmosás után mindenképp érdemes egy kis kondicionálót használni a sima és egészséges szálak eléréséért.

6. Fülpiszkáló

A vattapamacsok valójában csak beljebb nyomják a fülzsírt, valamint a dobhártyát és a belső, apró csontokat is roncsolhatják. Mit érdemes tenni akkor a fül tisztántartásáért? Igazából semmit sem kell, hiszen hallószervünk folyamatosan tisztítja magát. Ha lényeges romlást érzünk a hallásunkban vagy sípol a fülünk, akkor forduljunk orvoshoz.

7. Dezodor használata az izzadás elfedésére

A dezodor elfedi a szagot, de ha ragacsos vagy izzadós a hónaljunk, akkor izzadásgátlóra van szükségünk, mely a mirigyeket teljesen eltömíti.

8. Pedikűr előtti borotválkozás

A borotválkozás után keletkező apró repedések tökéletes célpontjai a lábfürdőben található baktériumoknak. 24 órával a kezelés előtt nem szabad ilyet csinálni, mert komoly fertőzéseket lehet összeszedni miatta.

9. Régóta nem cserélt borotva

Egy csap al\u00e1 tartott borotva

Fotó: Unsplash/Supply

Ha tompa pengével szőrtelenítünk, akkor többször kell átmenni egy felületen, ez pedig apró vágásokat, sebeket okoz. A bőr szépen tartásának érdekében nagyjából öt-hét használat után cseréljük le az eszközt.

10. Túl forró zuhany

A meleg, párás levegő kiszárítja a bőrünket, ami ekcéma esetén súlyos is lehet. Ha kipirosodik a bőrünk a víztől, akkor túl forró számunkra és érdemes lejjebb venni a zuhany hőmérsékletét.

10+1. Az arc sikálása

Nem kell mosdókendővel sikálni az arcunkat, hiszen elég egy gyengéd, vizes masszázs is. Naponta egyszer vagy kétszer érdemes megcsinálni ezt a folyamatot langyos vagy hideg vízzel a bőr megtisztításához.


Nyitókép: Unsplash/Jakub Kapusnak
Forrás:
WebMD