Egy lány az ágyában telefonozik

A lányoknál ezért ugrott meg a korai pubertás a járvány idején

Több tanulmány is kiszúrta, hogy a pubertás abnormálisan korai kezdetének esetei meggyarapodtak a lányok körében a karanténidőszak alatt. Először azt feltételezték, hogy ennek a járvány lehet a kiváltó oka, végül viszont egy teljesen más körülményt neveztek meg hibásnak.

Egy friss tanulmány azt sugallja, hogy az idiopátiás korai pubertás oka nem a koronavírus megbetegedés egyik következménye, hanem az okoseszközökön való időtöltés meghosszabbodása miatt van. Azért, hogy erre rájöjjenek, a kutatók 18 éretlen nőstény patkányt tettek ki napokon keresztül, viszonylag rövid vagy hosszabb ideig a LED-képernyők által kibocsátott fényspektrumnak.

A kísérletek végén megállapították, hogy sokkal hamarabb mutatkoztak az érettség jelei azoknál az alanyoknál, akik hosszabb ideig voltak kitéve a fényhatásoknak. Aylin Kilinç Uğurlu — endokrinológus és vezető szerző — így nyilatkozott a kinyert adatokról:

„Megállapítottuk, hogy a kékfénynek való kitettség, amely elegendő a melatoninszint megváltoztatásához, képes módosítani a reproduktív hormonszinteket is, és a pubertás korábbi kezdetét okozza patkánymodellünkben. Ráadásul minél hosszabb volt az expozíció, annál korábban kezdődött.”

Sajnos több kérdés is válasz nélkül maradt a tanulmány publikálása után is. Ez azért gond, mivel az emberiség egyre jobban ki van téve a technológiai eszközök fény kibocsájtásának, így nem tudhatjuk, milyen hatásaik lehetnek a szervezetre.

Egy kis videós ismertető, mit tesz a telefonok kékfénye az emberi testtel:

A hormonok korai megugrásának okai szintén rejtélyesek. Ha eltekintünk a rákos megbetegedések vagy az idegrendszer egyéb rendellenességei mellett, akkor azt lehet mondani, hogy a tünetek idiopátiásak, vagyis nincs egy egyértelmű indokuk. Így a mostani eredmények előtt a szakértők kérdően álltak.

Úgy állapították meg, hogy a magas kalóriatartalmú ételektől kezdve a világjárványtól való félelemig bármi lehet a korai pubertás kialakulásának magyarázata. Az egyik érdekes lehetőség az okoseszközök használatának erőteljes növekedése volt.

Az evolúció során úgy alakult ki, hogy a nappali fény kék árnyalatát az ébrenlét fő idejének, a hajnal, az alkonyat és az este kevésbé vibráló fényét pedig a pihenéshez igazítjuk. Az éjszaka használt elektronikus eszközök megvilágítása így nem csak az agyat zavarja össze, hanem a melatonin nevű hormon működését is.

A melatonint sokan az álmosság és az éberség érzését változtató elemként ismerik, viszont azokat a hormonokat is képes felpörgetni, melyek a pubertáskorra készítik fel az emberi testet. A kutatócsoport így a patkányokon végzett kísérlettel bebizonyította, hogy ez a hipotézisük sok mindenre jó lehet.

„Mivel ez egy patkányvizsgálat, nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek az eredmények megismétlődnének a gyermekeknél, de ezek az adatok azt sugallják, hogy a kékfénynek való kitettség a pubertás korábbi kezdetének kockázati tényezőjének tekinthető”

— olvashatjuk a ScienceAlert cikkében.

Egy l\u00e1ny az \u00e1gy\u00e1ban telefonozik

Fotó: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock