Emiatt hízzuk vissza a leadott súlyt – Új kutatás indult az anyagcsere felfedezésére

Susan Roberts, az USDA Nutrition Center Tufts University, Massachusetts Energy Metabolism Laboratory igazgatójaként az elmúlt két évtizedben a nyugati világ nagy részét továbbra is sújtó elhízás hullám elleni küzdelem módszereit tanulmányozta. Roberts és más, az elhízással foglalkozó szakértők azonban újra és újra visszatérő problémával találták szemben magukat világszerte. Míg a túlsúlyos egyéneket rövid távon viszonylag egyszerű rávenni arra, hogy elkötelezzék magukat a kilók leadása mellett, sokkal nagyobb kihívást jelent megakadályozni, hogy visszanyerjék a leadott súlyt.

A Michigani Egyetem adatai szerint a jelentős mennyiségű súlyt leadott embereknek körülbelül 90 százaléka végül szinte mindent kilót visszanyer, függetlenül attól, hogy diéta, strukturált program vagy akár drasztikus lépések, például gyomorműtét segítségével fogyott le.

Miért van ez? A tudósok úgy gondolják, hogy a válasz az anyagcserénk működésében rejlik, a sejtjeinkben zajló összetett kémiai reakciókban, amelyek az elfogyasztott kalóriákat a szervezetünk légzéséhez, szervi működésének fenntartásához és általában az életben tartásához szükséges energiává alakítják.

Amikor valaki új diétát kezd, tudjuk, hogy az anyagcsere kezdetben lelassul, mert hirtelen kevesebb kalóriát fogyasztunk, a szervezet lassabban égetve reagál erre, ami talán egy evolúciós válasz az éhezés megelőzésére. De hogy mi történik ezután a következő hetekben, hónapokban vagy akár évekbn, az kevésbé egyértelmű.

„Továbbra is lassul az anyagcsere, jobban, mint kellene vagy kezdetben lelassul, majd visszaáll? Ez egy rendkívül ellentmondásos téma, és amivel foglalkozni szeretnénk”

– mondja Roberts.

Erre a kérdésre valószínűleg a következő három-négy évben kapunk válaszokat abból, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete által finanszírozott, új tanulmányból, melynek társvezetője Roberts. A kísérlet több hónapon keresztül száz személyt követ majd nyomon, amint először fogynak, majd visszahíznak, az energiafelhasználástól a vérben bekövetkező változásokig, mindent megmérve, hogy egésézben lássák a folyamatot.

Az elhízás kezelésének következményei óriásiak lehetnek. Ha az anyagcsere lelassul, és továbbra is alacsony marad a fogyás során, az arra utalhat, hogy a fogyókúra veleszületett biológiai változásokat vált ki, amelyek végül arra kényszerítenek bennünket, hogy többet együnk. Ha visszaáll a normál szintre, ez annak a jele, hogy a súlygyarapodás a múltbeli rossz szokások visszatérésének tudható be, és a társadalmi, valamint kulturális tényezők csábítanak bennünket, hogy visszatérjünk a túlevéshez.

„Ha valakinek valóban lelassul az anyagcseréje a fogyás során, és nem áll helyre, az azt mutatja, hogy minden pénzünket elsősorban a súlygyarapodás megelőzésére kell fordítanunk. Mert ha egyszer megtörtént, pusztulásra vagy ítélve. Ha az anyagcsere fellendül, az azt jelenti, hogy nem tanulták meg hatékonyan azt a leckét, hogy kevesebbet együnk, mert kisebb a testünk. Ezért lehet, hogy bátorítanunk kell a lefogyott embereket, forduljanak pszichológushoz, hogy dolgozzanak a szokások kialakításán. Ezek annyira eltérő következtetések, hogy valóban helyesen kell levonnunk őket”

– fogalmaz Roberts.

Ez csak egy a sok közül, ahogyan az anyagcserével kapcsolatos ismereteink fejlődnek. Az elmúlt években számos hagyományos feltételezés, amelyet régóta igazságként fogadtak el, – miszerint a testmozgás felpörgeti az anyagcserét vagy hogy az anyagcsere a húszas éveinktől kezdve folyamatos hanyatlást követ – megkérdőjeleződött. Az ezen a területen élenjáró tudósok számára ezek a válaszok a közegészségügy számos aspektusát megváltoztathatják.

Egy a Science folyóiratban augusztusban megjelent cikk, úgy tűnt, megkérdőjelezi az anyagcsere egyik univerzális igazságát. A tudósok évtizedek óta elfogadottnak tekintették azt a tényt, hogy az anyagcsere a korai elkezd lelassulni, folyamatos lefelé haladást indítva el, amely egészen a középkorú időszakig és az idősebb korig folytatódik, és elkerülhetetlenül a „középkorú elterjedt fogyásnak" nevezett jelenséghez vezet.

Ennek tényszerűségét kérdőjelezik meg most a szakértők. Az elmúlt néhány évben Herman Pontzer, az észak-karolinai Duke Egyetem evolúciós antropológia docense nyolcvan másik tudóssal több mint 6400 – nyolc napostól 95 éves korú – személy adatait gyűjtötték össze, amelyek egészen mást mutatnak.

Az új felefedezés azt mutatja, hogy 20 és 60 éves kor között anyagcserénk szinte teljesen stabil marad, még olyan jelentős hormonális változások során is, mint a terhesség vagy a menopauza. Az új adatok alapján egy 50 éves nő ugyanolyan hatékonyan égeti el a kalóriákat, mint egy 20 éves nő.

Ehelyett csak két jelentős váltást figyeltek meg az anyagcserénkban, az első 1 és 15 hónapos kor között, míg a második 60 éves kor körül megy végbe. A tanulmány kimutatta, hogy a csecsemők olyan ütemben égetnek energiát fejlődésük támogasa érdekében, hogy egyéves korukban az anyagcseréjük több mint 50 százalékkal gyorsabb, mint egy felnőtté. A második átmenet körülbelül 60 éves korunkban megy végbe, amikor az anyagcserénk ismét csökkenni kezd, és ez folytatódik egészen a halálunkig.

Mit jelent ez? Az öregedési folyamat és a középkorúaknál gyakran megfigyelhető súlygyarapodás nagy része nem a hanyatló anyagcsere következménye, hanem a genetika, a hormonváltozások és az olyan életmódbeli tényezőké, mint a stressz, az alvás, a dohányzás és – ami talán a legfontosabb – az étrend. Pontzer azzal érvel, hogy ha az elégetett kalóriák nagymértékben változatlanok maradnak az életünk során, akkor az elhízás valódi forrása az elfogyasztott mennyiség, különösen a magasan feldolgozott élelmiszerek nagymértékű fogyasztása.

Az évek során a különböző edzésprogramok és wellness-kiegészítők népszerűsítésére használt egyik fő marketingeszköz az az állítás, hogy ezek serkentik az anyagcserét. Pontzer szerint ez többnyire ostobaság.

Tanzánia északi részén élő, átlagosan napi 19 000 lépést megtevő bennszülött vadászó-gyűjtögető törzseket hasonlítottak össze az európai és az Egyesült Államok ülő életmódot folytató populációival. Azt találták, hogy az elégetett kalóriák teljes száma nagyjából megegyezik. Más tanulmányok is hasonló eredményeket mutattak.

Egyes tudósok szerint ennek az az oka, hogy a szervezet úgy van programozva, hogy az átlagos napi energiafelhasználását egy meghatározott tartományon belül tartsa. Bár vannak napi ingadozások, a szervezet összességében még mindig ugyanannyi kalóriát éget el, de életmódunktól függően módosítja a felhasználás módját.

Pontzer az elmélet magyarázatára egy lelkes amatőr kerékpáros példáját hozza fel, aki hétvégenként 100 km-es kerékpározáson vesz részt. Összességében ez az egyén továbbra sem éget el átlagosan több kalóriát, mint egy ülő ember, de az átlagos energiafelhasználása az izmok tüzelőanyaga felé ferdül. A mozgásszegény személy hasonló mennyiségű kalóriát éget el, de olyan háttérfunkciók során, amelyeket nem veszünk észre, beleértve a kevésbé egészséges energialevezetéseket, mint például a gyulladást és a stresszt.

Pontzer szerint ennek mély evolúciós oka van.

„Az iparosodott világban nagyszerű lenne több energiát elégetni, mint amennyit elfogyasztunk, de a vadonban ez rossz stratégia. Nem csak azért hízunk, mert több élelmiszer áll rendelkezésünkre, hanem azért is, mert ezek modern, iparosított élelmiszerek, amelyeket túlevésre terveztek. Tehát tökéletes az emberek elhízásához."

Az anyagcserével kapcsolatos új eredmények azonban nemcsak az elhízás kezelésével kapcsolatos ismereteinket változtatják meg, hanem az egész orvostudományra is hatással vannak. Tekintettel arra, hogy az anyagcsere 60 éves kor felett jelentősen lelassul, az orvosoknak tudniuk kell, hogy az idősebbek némileg eltérő gyógyszeradagokat kapjanak-e, miközben a kutatás kérdéseket vet fel a lassabb anyagcsere és az idősebb felnőttek krónikus betegségeinek kialakulása közötti összefüggésről is.

(Guardian)

Nyitókép: Shutterstock / Kotin