Vas jele és vas tabletták egy fakanálon

7 alattomos jel, hogy vashiányos lehetsz

A vashiány nem ritka, de nehéz lehet felismerni. Íme néhány nehezen felismerhető tünet, amire érdemes odafigyelni.


A vashiányos vérszegénység nem ritka. Az amerikai nők közel 10%-kal kevesebb vasat fogyasztanak, a férfiak pedig 7%-kal kevesebbet, mint két évtizeddel ezelőtt. A The Journal of Nutrition című szaklapban 2021-ben megjelent tanulmány szerint ez a csökkenés a hiányállapotok riasztó növekedéséhez vezet.

A kutatók szerint ez a jelenség az egészségesebb táplálkozásra való törekvésből eredhet. A tanulmány megállapította, hogy a vörös húsok fogyasztása csökkent, míg a soványabb fehérjék, például a csirkehúsoké nőtt, amelyeknek alacsonyabb a vastartalma. Emellett arra is rámutatnak, hogy sok, jellemzően vasban gazdag élelmiszer, például a marhahús, a bab és a sárgabarack kevesebbet tartalmaz, mivel a modern mezőgazdasági gyakorlatok miatt csökkent a talaj vasszintje.

A vashiányos vérszegénység (IDA) kockázatának leginkább azok vannak kitéve, akiknek a vasszükséglete a legmagasabb, mondja Laurie Tansman, a New York-i Mount Sinai Kórház klinikai táplálkozási szakértője. A National Institutes of Health szerint a menopauza előtti nőknek a menstruációval járó vérveszteség miatt több mint kétszer annyi vasra van szükségük, mint a férfiaknak, míg a várandós nőknek a szokásosnál több mint 50%-kal többre a fejlődő baba szükségleteinek kielégítése érdekében.

A vegánok és vegetáriánusok esetében is nagyobb az IDA kockázata, mivel a növények többnyire nem vértartalmú vasat tartalmaznak, amely nem szívódik fel olyan könnyen, mint a húsban található típus.

A vashiányt nem olyan könnyű felismerni, mivel a tünetek lassan jelentkezhetnek, ahogy a vasszint csökkenni kezd.

„Láttam embereket, akiknek évekig volt vashiányos vérszegénységük, mielőtt az elkezdte volna gátolni a mindennapi életüket”

– mondja Thomas DeLoughery, az Oregon Health and Science University orvos-, patológia- és gyermekgyógyász professzora.

Az alábbi lappangó jelek listája segíthet, hogy mire kell figyelni, ha úgy gondoljuk, hogy vashiányban szenvedünk.

1. Állandó fáradtság

A fáradtság a vashiány egyik leggyakoribb tünete, és már a vasraktárak enyhe csökkenése esetén is jelentkezhet. Elég nehéz megállapítani, hogy az alacsony vasszint az oka a fáradtságnak, mivel ez az érzés számos okból fakadhat. Egy 2021-es áttekintés szerint a tartós fáradtság leggyakoribb okai az alvászavarok és az alvással kapcsolatos légzészavarok, a depresszió és a túlzott stressz.

Ha a kimerültség szintje az utóbbi időben megváltozott, vagy a fenti egyéb tünetek valamelyikével jár együtt, a vasszintünk valószínűleg alacsony lehet, és érdemes ellenőriztetni.

2. Sokszor fázunk akkor is, amikor mások nem

Ha a kezeink és a lábainkállandóan fáznak, akkor lehet, hogy alacsony a vasszintünk. Az egyik lehetséges magyarázata ennek az, hogy a pajzsmirigyeinknek vasra van szüksége a működéshez, így a vashiány akadályozza azok hatékonyságát, a pajzsmirigyhormonok pedig segítenek szabályozni a testhőmérsékletünket.

3. Kapkodjuk a levegőt

Ha a rendszeres edzés ellenére is nehezen kapunk levegőt, ez is utalhat alacsony vastartalomra. A vas segít az oxigén szállításában az egész testben, és ha nincs belőle elég, az nehezebben tud lépést tartani a kardióprogramunkkal.

4. Felerősödött ingerlékenység vagy szorongás

Bár további kutatásokra van szükség, egy 2020-as, vashiányos vagy vashiányos vérszegénységben szenvedő serdülőkön végzett tanulmány szerint egészséges társaikhoz képest nagyobb ingerlékenységgel küzdöttek.

5. A hajunk elvékonyodik vagy érezhetően törékenyebb

Hajunk folyamatosan növekedési cikluson megy keresztül, és a hajhullás ennek a folyamatnak normális része. Ha naponta körülbelül 50-100 hajszál hullik, az teljesen természetes, de ha ezen felül bármi más történik, az alacsony vasszintre utaló jel lehet.

Egy 2019-es áttekintés szerint a vas és más tápanyagok fontos, de nem tisztázott szerepet játszanak a normális hajfejlődésben. A legtöbb hajhullásban szenvedő nő is vashiányos, és számos tanulmány összefüggésbe hozta az alacsony vasszintet az olyan hajhullási állapotokkal, mint az alopecia.

6. Depresszió

A vasnak szerepe van a dopamin előállításában, mely vegyi anyag jeleket küld a testből az agyba. A depressziósoknál a dopaminszint alacsony. Egy 2018-as, idősebb felnőtteken végzett tanulmány szerint a depressziós tünetekkel küzdőknél nagyobb valószínűséggel volt vérszegénység, mint a depresszió nélkülieknél.

7. Cöliákiában vagy IBD-ben szenvedünk

Mindkét probléma akadályozhatja a tápanyagok felszívódását, különösen azt, hogy mennyi vas szívódik fel az ételből a vékonybélben. Ezek az állapotok gyulladásosnak számítanak, és a krónikus gyulladás elősegíti a hepcidin nevű vegyület túltermelését. Utóbbi egészséges szinten segít a szervezetnek fenntartani a vas éppen megfelelő szintjét, a túl sok hepcidin azonban vashiányhoz vezethet.

(EatingWell)

Nyitókép: Shutterstock