Ismered a pizza eredeti történetét? Az ősi recepttel együtt ezt is eláruljuk!

Honnan ered a pizza?

Az első fennmaradt pizzériát pedig az időszámításunk szerinti 79-ben, a játékból kiesett Pompei városában, az Etna konzerválta a mai napig megtekinthetővé. Ám ezek a pizzák még mézzel és paradicsom nélkül készültek, hiszen ekkoriban a paradicsom még ismeretlen volt Európában. A XVI. században ugyan bekopogott az öreg kontinensre is bebocsátást kérve a paradicsom, de akkor még mérgezőnek hitték, ahogy néhány fajtája valóban az is volt, ezért a XVIII. századig váratott magára, hogy a konyhák szélesre táruljanak előtte. Neve valószínűleg a latin pincere, azaz összegyúrni szóra vezethető vissza, ma pedig a világ bármely égtájára is vetődnénk, ripsz-ropsz kiderül, hogy a pizza egy közérthető és nemzetközi szó Katmandutól Dar es Salaamig.

Kinek köszönhetjük ezt a fenséges ételt?

A ma ismert pizzáért Raffaele Espositónak rebegjük a hálaimát életfogytiglan, aki az 1880-as években egy felkapott nápolyi sütödében, a Pizzeria Brandiban dolgozott. 1889-ben ide tért be kis hétvégi kiruccanása során I. Umberto király és felesége, Margherita di Savoia királyné. Raffaele mindent megtett az erősen VIP vendégek komfortérzetéért, és a TripAdvisoron kapott kiváló értékelés reményében legyártott egy pizzát nemzeti trikolorban, amiből a zöld színért a bazsalikom, a fehérért a mozzarella, a pirosért pedig naná, hogy a paradicsom volt a felelős. Ezzel pedig ünnepélyesen elkészült a történelem első margherita pizzája, ami mellett a királyné vállalt keresztszülőséget, és amelyik nem mellesleg a magyar nemzeti színeknek is tökéletesen megfelel, úgyhogy tőlünk is megy a kiváló értékelés így posztumusz.

Az 1830-as évekig csak utcai árusoktól lehetett pizzát vételezni, ám ekkor megnyílt Nápolyban, a Via Port’Alba 18-as szám alatt a máig működő Antica Pizzeria, és ezzel máris ugrott egyet a pizza ázsiója. A XIX. században az olasz bevándorlók becsomagolták és magukkal vitték Amerikába a pizzakészítés mesterségét, benépesítve kis pizzériákkal a Little Italy-t, majd az 1950-es években a pizza elindult, hogy lába elé térdepeltesse a világot koldusoktól a világsztárokig. A máig meseszép Ornella Muti például azt mondta, hogy:

„A legfőbb ellenségemet pizzának hívják, de imádom!”

Míg Chicagóban a vastagabb és sajtban gazdagabb fajtája vált népszerűvé, addig New Yorkban a vékonyabb tésztájú, hagyományosabb, nálunk itthon pedig gyakorlatilag mindenkinek megvan a maga saját véleménye, de hát régtől fogva tudjuk, hogy tízmillió fociedző és mesterszakács hazája vagyunk.

A tökéletes pizza receptje:

A legelterjedtebb alaprecept szerint egy tálba öntsünk nagyjából 4 deci langyos vizet, és morzsoljunk bele 2 dkg élesztőt, keverjünk hozzá egy kis cukrot és futtassuk fel tűzön.

Azalatt az idő alatt, míg kifut (úgyis ki fog, törődjünk bele) egy keverőtálba mérjünk ki 50 dkg lisztet, adjunk hozzá 2 teáskanál sót, 4 evőkanál olajat, végül a fel-és kifuttatott edényünk tartalmát. Ezt az egész hóbelevancot (szófordulat by: Nagymamám) robotgéppel vagy nyers kézi erővel 15 percig alaposan gyúrjuk.

A pizzatészta akkor éppen ideális, ha az ujjaink közé fogva szét tudjuk húzni, de még ragad egy kicsit. A túlzott ragadást liszt, a túlzott keménységet víz hozzáadásával tudjuk kibalanszírozni.

A szobahőmérsékleten, hozzávetőleg 1 fertály órácskát kelesztett tésztát még egyszer át kell gyúrni, és ekkor már nem illene ragadnia. Az enyém ragadt. Na mindegy, csak mondom.

Ezt követően deszkán a nyújtófával (igen, azzal, amivel haza szoktuk várni a férjünket) kialakítjuk a kerekded formát és sebesen megalkotjuk a pizzaszószt.

Ehhez hámozott paradicsomot, jócskán mennyiségű, mennyei ízű és illatú bazsalikomot, cukrot, sót, olíva olajat használunk, és botmixer segítségével szorosabbra fűzzük a viszonyukat. Ezzel a bársonyosan krémes állagú pizzaszósszal megkenjük a tésztánkat és rászórjuk a reszelt sajtot. Igen fontos szösszenet ez a sorrendiség a pizzasütés fortélyai között, mert így a további feltétek sülni fognak, nem pedig főni a sajt fedése alatt.

260 fokra előmelegített sütőben napozzanak a lepénykéink 7-9 percig. Ha tekintetünket egy pillanatra sem emeljük le róla, akkor az aranybarnába forduló szélei jelzik számunkra, hogy immár ütött az evés órája, mert elkészültek a műremekek.

Főbb pizzafajták:

Minden nemzet igyekszik egy kicsit a saját ízlésének, szája ízének és legfőképp a rendelkezésére álló hozzávalóknak a függvényében honosítani a pizzát. Ebből adódik az ananászos hawaii pizza, a blini mintájára megalkotott oroszosan kaviáros, ami mondjuk nem rossz ötlet, mert bár egyesek szerint #nemkellmindigkaviár, de én nem értek egyet ezzel a hozzáállással. Nálunk pedig felütötte a fejét a paprikásszalámis, úgynevezett magyaros pizza, de ettől hivatalosan is szeretnék elhatárolódni.

A pizza siciliana a nyári vakációk ízeit és hangulatát cseni vissza a tányérunkra. Ezúttal a szokásos paradicsomszószos alapra ricotta, ez az olaszosan nemzeti lelkületű sajtféle, napon érlelt aszalt paradicsom, némi Popeye kedvence paraj és a szánkban szinte elomló bivaly mozzarella kerül. Még a dúsgazdag magyar nyelv is szegényes ahhoz, hogy kellően árnyalni tudja ezt az ízorgiát.

A calzone egy különleges tésztaféle, hiszen egy ketté hajtott, a tartalmát szemérmesen rejtegető darabról van szó. A neve is erre utal, elvégre a calzone szó nadrágszíjat jelent, tehát azt, amit szorosra húzunk a tésztanadrágszáron, hogy minden fincsiség belül maradjon, így aztán főjön és ne süljön. Nápoly környékén olajban sütik ki, mindenhol másutt viszont ugyanúgy kemencében, mint a calzone hagyományos pizza barátait. A fantáziáját itt is mindenki hagyhatja sebes szélben szárnyalni, miként ezt a napfényes Itáliában is teszik: délen főleg tojás és parmezán, valamint húsos ragu járja, az északi országrészekben inkább spenót és ricotta, illetve sonka, gomba és mozzarella dívik.

A pizza afféle jolly jokerként mindig jó választás évszak-és hangulatfüggetlenül. Ha pedig már jóllakottnak érezzük magunkat, akkor vágjuk egyszerűen csak négyfelé, elvégre tele hassal lehetetlen hat szeletet megenni (buta szőke smiley).

Egyszóval pizzára fel és utánunk az ízözön, azaz hasta la pizza, baby!

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Photo by Inna Gurina on Unsplash