Széll Tamás és Szulló Szabina étterme, a Stand

Ismét Széll Tamás Standja lett az év étterme

Idén is a Széll Tamás és Szulló Szabina vezette fine dining étterem kapta a magyar vendéglátóiparban az egyik legjelentősebb elismerésnek számító Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat.


A Szulló Szabina Széll Tamás séfpáros, valamint Csahók Ibolya és Hamvas Zoltán étterme 2018 óta működik, azóta minden évben megválasztják az év éttermének, sőt, nyitása után néhány hónappal már Michelin-csillagot is kapott, írja az MTI.
A top 10+2 ranglistára idén – a Dining Guide történetében először – három vidéki étterem is került, a legjobb éttermek listáját pedig jelentősen átrajzolta a világjárvány.

A legjobbaknak választottak a Stand Étterem után a Pasztell, a Platán Gourmet, a Rumour, a Salt Budapest, a Textúra, az Arany Kaviár, az Essencia Restaurant, a Laurel Budapest, a Stand 25 Bisztró, a Bisztró42 és az Anyukám Mondta Étterem.
Az Év Vidéki Étterme díj nyertese a tatai Platán Gourmet Étterem lett, az Év Alternatív Vendéglátóhelye díjat a miskolci és debreceni Pizza, Kávé, Világbéke formációk érdemelték ki. Az Év Ígéretes Étterme az újonnan nyílt Spago by Wolfgang Puck Budapest.

Az Év Ifjú Séftehetsége Mede Ádám, a Laurel Budapest konyhájának vezetője, míg az Év Szervizembere Bajusz Gergely, az Avalon Ristorante meghatározó személyisége lett, a Dining Guide Életműdíját László Árpád, a Robinson Restaurant tulajdonosa vette át.

Az Év Cukrászdája Díjat 2021-ben is a Mihályi Patisserie kapta, míg az idén másodszor átadott Fenntarthatósági Díjat a Salt Budapest nyerte el. Idén először adta át a Dining Guide a Fairplay-díjat, mellyel a járvány alatti időben munkavállalóiért a leginkább helyt állt éttermet díjazták. Az elismerést a Rosenstein Vendéglő tulajdonosai kapták, ahogy az Év Szerethető Étterme Díjat is.

A top tízes ranglista felállításában idén is a Michelin korábbi igazgatója, Fausto Arrighi segédkezett, aki vezető tanácsadói jelenlétével ötödik éve segíti az Étteremkalauz munkáját.

noma etterem daniaA belvárosi lokációt egy gyönyörű farmra cserélte René RedzepiFotó: Noma Facebook

Update: Időközben megszületett a lista a világ legjobb 50 étterméről is, itt írtunk róla, hogyan diadalmaskodott ismét a Dániában René Redzepi által vezetett Noma.