Egy pohárba vizet öntenek (illusztráció)

Ez a népszerű ital 42%-kal növeli a szívbetegség kockázatát

A megbetegedések kockázatát sok élelmiszer és ital fogyasztásával lehet csökkenteni, ellenben növelni is. Alábbi cikkünkben egy tanulmány eredményeit foglaltuk össze, mely bebizonyította, milyen káros az egyik legnépszerűbb üdítőtípus a szív egészségére.


A nagyszabású kutatást 1995 óta végezték, a munkálatokba pedig összesen 106 178 kaliforniai tanítónőt vontak be. Az alanyok egyikénél sem diagnosztizáltak a tesztek előtt szív- és érrendszeri betegségeket (CVD), így hiteles eredményeket kaphattak a cukros üdítők emberi szervezetre gyakorolt hatásairól.

Az eredmények kimondják, hogy azoknak a nőknek, akik napi szinten egy vagy több adag cukrozott italt fogyasztottak, 26 százalékkal nagyobb valószínűséggel kellett átesniük koszorúér-revaszkularizáción, vagyis az ér átjárhatóvá tételén. Emellett 21 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot azoknál, akik ritkán, vagy éppen soha nem fogyasztottak édesített üdítőket.

Már korábbi kutatások is bebizonyították, hogy az ilyen frissítők 20 százalékkal növelik a CVD valószínűségét, a hozzáadott cukrokat tartalmazó gyümölcslevek esetén pedig 42 százalékos emelkedést mondanak a tudósok.

A tesztek során arra kérték a résztvevőket, hogy egy kérdőív kitöltésével őszintén, saját bevallásuk szerint adjanak számot az általános étkezési szokásaikról.

Ezek alapján azt is meg tudták állapítani, hogy a fiatalabb nők vitték be a legtöbb cukrozott levet a szervezetükbe, valamint ők ritkábban fogyasztottak egészséges ételeket az átlagnál, és nagyobb valószínűséggel voltak elhízottak és dohányosok is.

\u00dcd\u00edt\u0151 italos dobozok

Fotó: Unsplash/Jonny Caspari

„Bár a tanulmány megfigyelésen alapul, és nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést, feltételezzük, hogy a cukor többféle módon is növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Megemeli a vér glükózszintjét és az inzulin koncentrációját, ami növelheti az étvágyat és elhízáshoz vezethet, ami a szív- és érrendszeri betegségek egyik fő kockázati tényezője.

Ezenkívül a túl sok cukor a vérben összefüggésben van az oxidatív stresszel és a gyulladással, az inzulinrezisztenciával, az egészségtelen koleszterinprofillal és a 2-es típusú cukorbetegséggel, tehát olyan állapotokkal, amelyek szoros összefüggésben állnak az érelmeszesedés, az artériák lassú szűkülésének kialakulásával, amely a legtöbb szív- és érrendszeri betegség hátterében áll."

— mondta Cheryl Anderson professzor, a tanulmány vezető szerzője.

A szakértők szerint az egészség megőrzésének érdekében napi 100 kalória alatt kell tartani az ételekből vagy italokból származó teljes cukorfogyasztást nők esetében, férfiaknál pedig napi 150 kalória a határ a PsyBlog cikkében leírtak szerint.

Nyitókép: Shutterstock