Mártás fehér kiöntőben, mellette hozzávalók és egy fazék

Ezt a mártást muszáj elkészítened idén karácsonykor

Könnyen és gyorsan elkészíthető recept, amely a leghagyományosabb karácsonyi menüt is feldobja.


Hozzávalók

  • 1 teáskanál napraforgóolaj
  • 1 nagy hagyma, apróra vágva
  • 3 nagy sárgarépa, apróra vágva
  • 1 evőkanál ketchup
  • maréknyi szárított csiperkegomba
  • 3 evőkanál balzsamecet
  • 1 l alacsony sótartalmú zöldségalaplé, vagy csirkealaplé
  • 1 evőkanál kukoricaliszt

Elkészítés

Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, majd adjuk hozzá a zöldségeket és közepes lángon 10-15 percig pirítsuk őket, amíg megbarnulnak. Ezután keverjük össze a ketchuppal és a szárított gombával, és addig főzzük, amíg egy kicsit ragacsos nem lesz. Ezután jöhet az ecet, majd az alaplé, ha pedig jól összekevertük őket, egy csipet sóval ízesíthetjük.

Ha minden belekerült, forraljuk fel a szószt és főzzük 20 percig.

M\u00e1rt\u00e1s, merr\u0151kan\u00e1llal

Fotó: Shutterstock

Ezután botmixer segítségével pépesítsük, hogy híg, levesszerű állagot kapjunk, majd szűrőn keresztül passzírozzuk át egy másik lábasba, és forraljuk fel újra. Öntsük fel a kukoricalisztet nagyon kis vízzel, majd adjuk hozzá a szószhoz és addig főzzük, amíg besűrűsödik.

Nyitókép: Shutterstock