Beyoncé és Jay-Z az Equals Pi című festmény mellett

​Négy méteres adventi kalendáriumot adott ki a Tiffany & Co.

Óriási és roppant értékes adventi kalendáriummal várja a karácsonyt a Tiffany & Co. A Beyoncéval és Jay-Z-vel reklámozott About Love kampányt Basquiat művészete inspirálta, a kalendáriumot is a festő egyik képe díszíti.


A Tiffany & Co. célja az volt, hogy megalkossa a világ legpazarabb és legdrágább adventi kalendáriumát. A márkától szokatlan húzással a legújabb, Jay-Z-vel és Beyoncéval reklámozott kampányukat Jean-Michel Basquiat művészete köré építették. Ennek csúcspontjaként Basquiat 1982-ben elkészült Equals Pi című festményét felmásolták egy közel négy méter magas szekrény elejére – ebből lett az extravagáns naptár.

A szekrény 24 fiókból áll, melyek a márkára jellemző türkizkék árnyalatúak. Belül pedig csupa Tiffany-féle csecsebecsével töltötték fel őket, többek közt a legendás Elsa Peretti által tervezett, különféle kollekcióiból származó ékszereket, mint például a Tiffany HardWear, a Tiffany T1 .

A naptárhoz korlátozott számban lehet majd hozzájutni igen borsos árért: 150 ezer dollárba, vagyis átszámítva nagyjából 46 millió Ft-ba kerül majd.

Az Equals Pi-t Jean-Michel Basquiat festette, majd közel 40 évig magántulajdonban állt, és nem volt látható a nyilvánosság előtt. A Tiffany-kampányban való megjelenése előtt olyan ékszermágnások kezei közt fordult meg, mint Alberto és Stefania Sabbadini olasz tervezők, akik 1996-ban vásárolták meg a Sotheby's londoni aukcióján. Jelenleg a festmény Bernard Arnault tulajdona, aki a Tiffany anyavállalatának, az LVMH a tulajdonosa és a világ egyik legnagyobb műgyűjtője.

Basquiat előszeretettel alkotott bármilyen hétköznapi használatra szánt felületre.

„Basquiat olyan hétköznapi tárgyakra festett, mint az ablakok, ajtók és hűtőszekrények karton, rétegelt lemez és más anyagok felhasználásával. Ez a kampány tisztelgés a művész előtt, aki nem szokványos médiumokat használt"

– olvasható a sajtóközlemény részlete a Hypebeast oldalán.