Európa legdrágább városa, Luxemburg város

Hoppá! Ebben az országban a legdrágábbak a lakások Európán belül

Az elmúlt évtizedben folyamatosan fejlődött a magyar ingatlanpiac, melyre még a koronavírus-világjárvány gazdaságra gyakorolt hatása sem ingatott meg. Hazánk ennek ellenére az európai középmezőny végén van, a szakemberek viszont további lehetőségeket látnak az áremelkedésben.


Az Eurostat legfrissebb adatai alapján 2021 első három hónapjában mintegy 6,1 százalékkal emelkedett az ingatlanok ára az Európai Unió tagországaiban mért lakásárindex alapján – ez az éves növekedési szint 2007 harmadik negyedéve óta nem volt ilyen magas.

A legmagasabb áremelkedés – 17 százalékkal – Luxemburgban volt megfigyelhető idén év elején az előző évhez képest, de 10 százalék feletti növekedést tudhat maga mögött a dán, litván, cseh és holland lakáspiac is – írja a Duna House.

A Visegrádi Négyek közül nem csak a csehek, de a lengyelek is megelőznek minket – utóbbinál 7,2 százalékos, míg nálunk mindössze „csak" 4,6 százalékos volt az áremelkedés 2020 első negyedévéhez képest. A sor végén a szlovákok állnak, akiknél 2 százalék körül mozgott a lakások árainak emelkedése.

„Európa egészét vizsgálva, a magyar ingatlanpiac a középmezőny végén helyezkedik el az >>árversenyben<<"

– mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A magyar f\u0151v\u00e1ros, Budapest

Budapest

Keszthelyi Timi/Unsplash

Az albérletekért 150 ezer forintot kell átlagosan kifizetni, egy belvárosi lakás pedig 850 ezer és 1 millió forint közötti négyzetméteráron mozog Budapesten. A Numbeo frissen közölt statisztikája alapján a szomszédos Horvátország, valamint Észtország fővárosában alakulnak hasonlóan az árak, olcsóbban lehet lakáshoz jutni azonban San Marino, Szerbia, Ukrajna, Románia és Görögország fővárosában. Méretarányosan a legkisebb összeget (242.000 Ft/m2) a török ingatlanokra lehet költeni.

A TOP3-ba az Egyesült Királyság, Franciaország, valamint a már feljebb is említett Luxemburg került, de külön ki kell emelni a városállamként funkcionáló Monacót, ahol olyan kiugró értéken (26,3 millió Ft/m2) kelnek el az ingatlanok, hogy összehasonlíthatatlan a többi ország adatával.

A brit fővárosban egy belvárosi, teljesen átlagos méretű ingatlan ára nagyjából 250 millió forintba kerül, de a Párizsban is csak mindössze 10-20 millió forinttal alacsonyabbak az árak.

Forrás: HVG