Maldív olyan az országok közt, mint Ryan Gosling a férfiak közt

Anyukám a megmondhatója, hogy milyen szófogadatlan, öntörvényű gyerek voltam. A leginkább működő stratégiának az bizonyult, ha kerek perec megtiltották nekem, amit el szerettek volna érni nálam, mert akkor azon nyomban azt akartam csinálni. Sajnos ezzel a használati utasítással Müller Cecília és Győrfi #maradjotthon Pál nincs tisztában, ezért ők napra nap vissza szeretnének taszigálni a komfortzónámon, de legalábbis az országhatáron belülre.

D-vitamint a pőre bőrnek!

Ráadásul a tipegős szabálykövetésre alkalmatlanságot azóta kibővítettem némi állandóan kételkedő hiszem, ha látom-attitűddel, na meg aztán az általános iskolában megismerkedtem és egy életre viszonyt is kezdtem bizonyos Ady Endrével, aki megtanított arra, hogy soha ne legyek a sorba beálló szürkék hegedőse, és hogy milyen hatalommal tud bírni az a szó, hogy Akarok! Azóta is szívesen ragaszkodom az egyedül nevelt, saját véleményhez, de még a dacos optimizmus is mellém szegődött, ami ezekben a vírusterhelt időkben nagyobb előszeretettel hívja fel a figyelmemet a pánik helyett arra, hogy milyen sokan gyógyultak meg, és hogy mily temérdek ember meg sem betegedett. A rémüldözésre szinte alkalmatlan énem kitartóan a prevencióban hisz, az egészséges életre való törekvésben, a vitaminokban és a mozgásban. Így aztán mikor az egyik barátunk utazni csábított az Óperenciás-tengeren túl, de még az Üveghegyen innen, akkor csak egészen röpke pillanatig hezitáltam egy gyors, aggódó pillantást vetve a bal tenyerem végtelenbe veszően hosszú életvonalára, majd már simult is a kezembe régi jó barátom, a bőröndöm. Különösen mivel a médiából ránk hömpölygő információk alatt mind autodidakta dr. House-zá lényegültünk, így fejből tudjuk, hogy az alapkövetelmény C-vitamin mellé még az életben maradáshoz okvetlenül szükségünk van a szelén, a cink és a D- vitamin szentháromságára. Márpedig hogyan is tudnánk hatékonyabban D-vitamin nagyhatalommá válni, mint hogy nappal csókoltatjuk a bikinis testünk pőre bőrét?

Csak a beépített retusprogram miatt, vagy itt tényleg minden ilyen marha gyönyörű?

A Katar felé vezető úton alig néhányan lézengtünk csak a repülőn, az onnan Malé felé fordított kormányú gép azonban már egy gombostű elejtésére is alkalmatlannak bizonyult, és szerintem még állóhelyet is adtak el. A zsúfoltság nyilvánvaló oka az, hogy egyelőre relatív csekély számú nyaralóhely nyilvánította magát a turisták számára fogadókésszé, közülük pedig még kevesebb azok száma, akik a welcome drinket nem egy komfortos kis karanténszobába szervírozzák, ahonnan csupán néhány nap elteltével távozhatunk. Így aztán az Indiától és Sri Lankától délnyugatra elterülő, szinte vírustalan, maszkot hébe-hóba látó Maldív-szigetek a roppant kedvelt úticélok közé pozícionálta magát azon nyomban. A szigetország 26 atollból és kicsit kevesebb, mint 1200, a tengerbe találomra csepegtetett kisebb-nagyobb szigetből áll, amit Marco Polo nem véletlenül becézgetett az India-óceán virágának, mert a hidroplánról elénk, pontosabban alánk terülő látványtól még a legelvetemültebb ateisták is elbizonytalanodnak kissé, hogy ennek a paradicsomi helynek a létrejöttéhez valamely istennek okvetlenül köze kellett, hogy legyen. Az ember cinizmuson cserzett városi lelke sokáig úgy nézeget jobbra-balra, mint Emma Stone az Őrült, dilis szerelem című filmben, aki mikor végre mindannyiunk kedvéért lerimánkodja Ryan Gosling jócskán kipattintott felsőtestéről az inget, csak annyit kérdez: téged fotosoppoltak? Itt is minden úgy fest, mintha filterek és szűrők gondoskodtak volna a pazar látványról: a vízbe beleborították a föld festékkészletének teljes türkizállományát, a partot porcukorral hintették, és teletüsszentették szálfaegyenes és a vízre ráhajoló, hűs árnyékot biztosító pálmákkal, amikről random orchideák bólogatnak.

A pálmák magassága fölé rendeletileg tilos építkezni, így távolabbról minden sziget érintetlen kis oázisnak tűnik az öblökben bújócskázó bungalókkal, cölöpökön vagánykodó vízi villákkal.

Mezítlábas rájavadászat

Még arról is gondoskodtak, hogy szinte sem éves, sem napi hőingadozás ne legyen, így a 28-30 fokban mind a didergés, mind a hőguta elkerülhető. Az egyetlen problémát a globális felmelegedés okozhatja, mivel a roppant alacsony, alig több, mint egy méterrel a tengerszint fölé magasodás miatt az emelkedő víz a szigetvilág eltűnésével fenyeget. Éppen ezért a legútóbb e kérdéskörrel foglalkozó, hasonló gondokkal küzdő országokat csokorba gyűjtő kabinetülést az óceán mélyén rendezték felhívva a figyelmet a problémájukra. Addig pedig, amíg reményeink szerint gyors és hatékony megoldást találnak mindenre, mi elhihetjük, hogy olyannyira jól viselkedtünk, hogy már életünkben a mennyországba jutottunk.

A nap lustán ébred és gyújt világosságot, hogy tekintetünk a horizontot fürkészve próbáljon határvonalat keresni a tenger és az ég liezonjában. A szabad ég alatt zuhanyozva, a pallókon átkukucskálva egy leskelődő ráján akad meg a tekintetem, aminek az ezüstszürke bőrén megcsillan a nap, ahogy rám legyint fordulás közben.

Ezen picit felhúzom magam, elvégre mi ez a lefitymálás…! Látott volna 20 éve, de ha mondjuk tudom, hogy jön, akkor behúztam volna a hasam, peckesebben állok vagy használom a sziget fotoshop-programját.

Míg a készülődő férjemre várok, addig kiülök a tengerbe vesző lépcső legalsó fokára, a sütkérezni odatelepedett, egészen meghökkentően mályva színű polip mellé, ami durva inzultusnak éli meg a közeledésemet, és egy teljes Háború és béke megírásához elegendő tinta kibocsátása után homokszínű mimikrire vált és igyekszik beleveszni a tengerfenékbe. Egykedvűen megrántom a vállam, elvégre, ha nem, hát nem barátkozunk. Minden bungalóhoz névre szóló táblácskával rendelkező bicikli jár, és bár tudjuk ám, hogy a biciklizés olyan, mint a biciklizés, tehát nem lehet elfelejteni, de azért a pallókon egyensúlyozva, cikkcakkban haladva többször majdnem sikerül erre rácáfolnom. A homokba kiterített reggelizőasztalok között sétálva belátom, hogy teljesen felesleges volt azt a sok pár cipőt elhozni, mert alighanem parlagon fognak heverni, de hát mi nők már csak ilyenek vagyunk, ha tudjuk is jól, hogy szinte csak fürdőruhában és sortban leszünk, akkor is elhozunk mindenféle feleslegességet a gardróbból, hogy ne legyen honvágyunk.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
Nicole előző írása itt olvasható.

Nyitókép: Shifaaz shamoon/Unsplash