Sokan tapasztaljuk, hogy az éjszaka közepén hirtelen felriadunk, és nem tudunk visszaaludni. Ilyenkor könnyen azt hihetjük, hogy alvászavarban szenvedünk, pedig ez a jelenség valójában természetes, sőt, a történelem során is jelentős szerepet játszott. Csak kevesen tudják, de a folyamatos, nyolcórás alvás viszonylag új keletű szokás. Régebben az éjszakát két részre osztották: az úgynevezett „első” és „második alvásra”. Az emberek néhány órát aludtak, majd éjfél körül felébredtek, egy-két órát ébren voltak, és csak ezután tértek vissza második alvásukhoz, ami már hajnalig tartott.

A köztes időszakban a családok legtöbbször a tűz körül ültek, imádkoztak, levelet írtak, vagy egyszerűen beszélgettek egymással. Többen ekkor végeztek házimunkát, vagy éppen a párjukkal töltöttek időt. A „kétfázisú alvás” természetes része volt az életnek – Homérosztól Vergiliusig számos ókori szerző is említette.

A 18–19. században, az ipari forradalom és a mesterséges világítás elterjedésével lassan eltűnt a régi éjszakai ritmus. A fény lehetővé tette, hogy éjszaka is dolgozzunk, olvassunk vagy társasági életet éljünk, így a belső biológiai óránk fokozatosan hozzáigazodott az új életmódhoz. Emellett a gyárak szigorú munkarendje miatt a nap folyamán csak egy hosszabb, megszakítás nélküli pihenőidő maradt. A 20. századra a nyolcórás, megszakítás nélküli alvás vált „egészséges” normává – még akkor is, ha evolúciós szempontból ez idegen a természetes ritmusunktól.

A természetes fény kulcsszerepet játszik abban, hogyan érzékeljük az idő múlását és miként működik a biológiai óránk. A téli hónapok rövidebb nappalai és a reggeli fény hiánya megzavarhatja ezt a ritmust, ami miatt fáradtabbak vagyunk, vagy gyakrabban ébredünk fel éjszaka. Kutatások szerint a reggeli napfény – különösen a kékes árnyalatú fény – segít beállítani a szervezet hormonális egyensúlyát: növeli a kortizolszintet és csökkenti a melatonint,  így ébren tart. Ha azonban este erős fény vesz minket körül, a testünk könnyen összezavarodik, és nehezebben alszunk el.

Az alváskutatók szerint rövid éjszakai ébredések teljesen normálisak, és nem feltétlenül jelentik azt, hogy alvászavarunk van. Sokszor ezek az átmeneti pillanatok az álmodás vagy a REM-fázis természetes részei. A probléma inkább abból fakad, hogy a modern életben görcsösen ragaszkodunk a megszakítás nélküli alváshoz. Amikor 3 órakor felébredünk, azonnal elkezdünk aggódni, számolgatni, hány órát alhatunk még, és ezzel csak fokozzuk az ébrenlétet. A szakemberek azt javasolják, hogy ha húsz perc után sem jön álom a szemünkre, inkább keljünk fel, olvassunk csendben, vagy végezzünk megnyugtató tevékenységet félhomályban. A legfontosabb: ne nézzünk órát, ne mérjük az időt, és ne aggódjunk az alvásmennyiség miatt.

Az éjszaka közepi ébrenlét tehát nem rendellenesség, hanem az emberiség múltjának visszhangja – egy olyan természetes ritmusé, amit valaha mindannyian ismertünk. Ha elfogadjuk, hogy ez normális, és nem harcolunk ellene, az ébredés is békésebb, az elalvás pedig könnyebb lesz.

(Science Alert)