Ez állapítható meg ránézésre a bőrödről
Ha először járunk adott kozmetikusnál vagy bőrgyógyásznál, általában az első dolog, hogy felméri a bőrünk állapotát és ez alapján végeznek vagy ajánlanak későbbi arckezeléseket.
Bőrünk sokat elárul rólunk, és az igényei gyakran változnak. Számos dolog megzavarhatja annak kényes egyensúlyát, a környezettől és a mindennapi szokásainktól kezdve az általunk használt bőrápolási termékeken át a hormonokig. Sokatmondó az is, vannak-e pattanások az arcunkon és hogy ha igen, milyen típusúak. Utóbbi az életmódunkba enged bepillantást nyújtani.
„Ha egy ügyfélnek pattanásai vagy foltok csoportjai vannak a bőrén, az a helytől függően meghatározhatja a lehetséges okot. Az arcon lévő pattanások lehetnek a rossz táplálkozás vagy a piszkos mobiltelefonok következményei. Ezenkívül a pattanások hegeinek jelenléte arra utalhat, hogy korábban pattanásokat nyomtak ki”
– mondja Kimberly Currie, a Pittsburgh-i Oui Glam Stúdiót tulajdonosa és esztétikusa.
A nők esetében a hormonok a bőr károsodását okozhatják, többek között pattanások megjelenését, amelyek jellemzően csak az arc bizonyos területein jelennek meg, főleg az állkapocsvonal mentén, és a nyakra is átterjedhet.
Ráncok
Minden egyes arckifejezés megnyújtja a bőrt, és azoknál, akik hajlamosak az ismétlődő arcmozgásokra, ezeken a területeken több ránc kialakulása jellemző. Ilyenek például a szemöldök között megjelenő erős ráncok, melyek arra utalhatnak, hogy az illető gyakran ráncolja a homlokát. A szem körüli vonalak, a szarkalábak a sok mosolygást vagy hunyorgást jelezhetik.
A legmegdöbbentőbb felfedezés azonban az alvási szokásainkkal kapcsolatos, melyet egy gyors vizsgálat kiderít. Elég csak az arc szimmetriáját megnézni, az alapján megállapítható, hogy ki melyik oldalán alszik, mert azon az oldalon általában több a finom vonal, a ránc és a pattanás, valamint lejjebb ül és laposabb, mint a másik oldal.
Bőrszín és tónus
A bőrpír, a hiperpigmentáció és az irritáció is sok mindent elárulhat a bőrünkről. Ha például valakinek egyenetlen a bőrtónusa vagy hiperpigmentációja van, az napozásra, hormonális változásokra vagy korábbi bőrkárosodásra utalhat, mondja Currie.
„A (sötét) foltok napkárosodásra utalhatnak, míg a melaszma (a bőr sötétedése) hormonális ingadozásokhoz, például várandóssághoz köthető.”
Az is könnyen kideríthető, hogy valaki sokat vezet-e, mert akkor több Nap okozta sérülés éri, különösen az arc bal oldalán, ahol közvetlen napfénynek van kitéve. Utóbbi lebontja a kollagént, ami mélyebb vonalakat és ráncokat eredményez, valamint napkárosodást okoz azon az oldalon.
A bőrpír esetében kevésbé egyértelműek az okok. Durvább termékek termékek, gyógyszerek, szárazság, napkárosodás, rosacea, hormonális problémák és allergia is állhat a háttérben.
(HuffPost)
Nyitókép: Shutterstock