Kanapén alvó nő

A NASA már rájött, mennyi ideig tart a tökéletes délutáni alvás

Egy fárasztó nap során mindig jól esik ledőlni, azonban könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy fáradtabban kelünk fel, mint ahogy lefeküdtünk volna oda. Az alábbi cikkből kiderül, hány perc délutáni szundikálás a legpihentetőbb – legalábbis az Amerikai Űrügynökség kutatása szerint.


A NASA egy 1995-ben végzett vizsgálata megállapította, hogy azok a pilóták, akik átlagosan 26 percet aludtak, akár 54%-kal nagyobb éberségre és 34%-kal jobb teljesítményre voltak képesek, mint azok a kollégáik, akik egyáltalán nem tették ezt.

Pont 26 perc?

Igen, ennél több nem ajánlott már.

Azt találták a kutatók, hogy a 30 percnél hosszabb szundikálás lehetővé tette az űrhajósok számára, hogy az alvás mélyebb szakaszába kerüljenek, amelyből viszont már jóval nehezebb volt felébredni.

Kanap\u00e9n alv\u00f3 n\u0151

Fotó: Shutterstock

Ahogy elalszunk, 30 perc kell ahhoz, hogy mély álomba zuhanjunk, a testünk pedig ilyenkor ciklikusan végigjárja a különböző – 90-120 percig tartó – alvási stádiumokat. Ha az egyik ilyen ciklus közepén ébredünk fel, egyből úgy érezhetjük magunkat, mintha még jobban le lennénk fáradva.

Míg egy hosszabb szunyókálástól kimerültek lehetünk, addig egy rövid, 26 perces NASA-féle szundinak biztosan serkentő hatása lesz a szellemi állapotunkra.

Egyrészt javíthatja a memóriánkat és a kreativitást, fokozhatja a fókuszt és a koncentrációt, és még a rossz hangulatot is elűzheti.

Fontos azonban, hogy ezek a 26 percek nem arra valók, hogy pótolják az elvesztegetett éjszakai alvásokat. Akár sziesztázunk egyet délutánonként, akár nem, minden egyes éjjel 7-8 órát pihennünk kell.

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a reggeltől délutánig tartó hajszák után segíthetnek ezek a szundikálások abban, hogy eléggé felfrissültnek érezzük magunkat ahhoz, hogy belevágjunk napunk második felébe.

(Bustle)

Nyitókép: Shutterstock