A dinoszauruszok kihalását okozó aszteroida 66 millió évvel napjaink előtt csapódott be. A szakértők az űrbéli kőzetet Chicxulub-aszteroidának nevezték el, hatásit, a becsapódás körülményeit és esetleges jeleit pedig már régóta kutatják. Eddigi eredmények szerint a Yucatán-félsziget közelében ért földet, a tengernek egy viszonylag sekély részén.

A hatalmas szikla teljesen leért a víz fenekére, az ütközés pedig messze elhúzódó repedéseket is okozott a földkéregben, melyeket mai napig lehet észlelni. Egy kutatócsoportot most az érdekelte, hogy vajon mekkora cunami keletkezhetett, illetve, hogy a kicsapódó vízmennyiség milyen távlatokba ért el a kezdeti ponttól.

Molly Range, a kutatás vezető szerzője úgy gondolta, hogy a katasztrófa a fél bolygón képes volt erodálni az üledéket. Elmélete bizonyításához társaival egy modellt készítettek, amivel illusztrálhatták a becsapódás utáni első 10 percet. Ezen felül általa képesek voltak meghatározni a világ akkori óceánjain végisöprő hullámhatásokat.

A ScienceAlert cikkéből kiderül, hogy ez az első olyan kutatás, mely a Chicxulub-aszteroida által keltett cunamit részletekbe menően vizsgálta. A valaha feljegyzett egyik legnagyobb cunami 2004-ben történt és Indonéziát sújtotta. A dínóölő kőzet viszont annak az energiájának a 30 ezerszeresével ért fel.

A közvetlenül a becsapódás után megmozgatott víztömeg 1,5 kilométer magas hullámot hozott létre. Az érkezési ponton üresen maradt rész azonban gyorsan újra feltelítődött, hiszen a partvonalak mentén a hullámok visszafordultak, a nagy lendület hatására viszont további reakciók következtek.

Később már közel 10 méter magas hullámok indultak el az óceán mélyén másodpercenként 1 méteres sebességgel. Ezek a bolygó minden partján jelentkeztek. Az adatok azt is kimutatták, hogy a legnagyobb hullámok a Mexikói-öböl nyílt vizein voltak és hozzávetőlegesen 100 méter magasba emelkedtek, valamint másodpercenként 100 métert tettek meg.

Range így nyilatkozott a kapott eredményekről:

„Ez a szökőár elég erős volt ahhoz, hogy megzavarja és erodálja az üledékeket az óceáni medencékben a fél világ körül, és így vagy hézagot hagyott az üledékes feljegyzésekben, vagy régebbi üledékek összevisszaságát.”

Bár a vizsgálatok már régóta zajlanak a témával kapcsolatban, ez a tanulmány végre egy új időszakot indíthat el a területen. Mivel rájöttek, milyen messzire juthatott el a pusztítás, így a szakértők innentől jóval távolabbi helyeken is megvizsgálhatják a víz alatti üledéket fontos nyomok után kutatva.

A kutatócsoport következő célja, hogy a hasonló események légköri lökéshullámait tanulmányozzák, illetve azt, hogy ezek hogyan és mekkora hullámokat képesek generálni a Föld vízzel fedett részein.

Nyitókép: Unsplash/Matt Paul Catalano