
Reggel vagy délután hatékonyabb edzeni? Most kiderül!
A rendszeres testmozgás jótékony hatásait senki nem vonja kétségbe, de egyre több kutatás vizsgálja azt is, hogy mikor és milyen gyakorisággal érdemes edzeni, ha a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni belőle – különösen idősebb korban.
A Medicine & Science in Sports and Exercise folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban 800 idősebb felnőtt fizikai aktivitását mérték egy héten keresztül, egy csuklóra erősített eszköz segítségével. A hét végén minden résztvevő úgynevezett kardiopulmonális terheléses tesztet végzett, amelynek célja a szív- és tüdőfunkciók, valamint a járási hatékonyság felmérése volt.
A kutatók azt találták, hogy azok, akik rendszeresen és főként a délelőtti órákban mozogtak, jobb szív- és tüdőkapacitással, valamint hatékonyabb járási teljesítménnyel rendelkeztek, mint azok, akik inkább később voltak aktívak, ráadásul rendszertelenül.
A következetesség tehát legalább annyit számít, mint az, hogy egyáltalán mozgunk-e, és az is kiderült, hogy a korai órákban végzett aktivitás különösen jótékonyan hat az idősebb szervezet működésére. A kutatásban azonban nem csak a tudatos edzés számított: minden mozgásformát vizsgáltak, így a napi sétákat, a házimunkát, a kutyasétáltatást vagy akár a kertészkedést is.


Az eredmények más kutatásokkal is egybevágnak, amelyek szerint a mozgás minden életkorban alapvető fontosságú. Úgy tűnik azonban, hogy a nap eleji rendszeres aktivitás különösen erőteljesen támogatja a szív- és tüdőműködést, valamint a jó közérzetet is.
Nyitókép: Images Products/Shutterstock.com
Forrás: Manual