Ez lehet a fülzúgás oka
A fülzúgás oka sokáig rejtély maradt az orvosok számára is, kutatók nemrég azonban olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alátámasztják a kellemetlen tünet eredetének egyik vezető elméletét.
Világszerte a felnőttek körülbelül 10-15 százaléka hall a fülében csengő vagy zúgó hangot. Ez egyeseknél ideiglenesen, másoknál tartósan fennáll, és akkor minősül krónikusnak, ha három hónapnál tovább tart.
A fülzúgás általában valamilyen fülzavarral, például zajterheléssel, halláscsökkenéssel, sérüléssel, elzáródással vagy fertőzéssel függ össze, de nagyothallókat és hallássérülteket is érinthet.
„Az állandó fülcsengés vagy más hangok kellemetlenségén túl a fülzúgás tünetei sok betegnél legyengítőek, alváshiányt, társadalmi elszigetelődést, szorongást és depressziót okoznak, hátrányosan befolyásolják a munkateljesítményt, és jelentősen csökkentik az életminőséget”
– mondja Stéphane Maison hallásfiziológus, a Massachusetts Eye and Ear Infirmary munkatársa és a kutatócsoport tagja.
Egyelőre nem teljesen egyértelmű a fülzúgás oka, de a hangot létrehozó fizikai rezgés hiányában a fő elmélet szerint a hangzúgás azokban az idegekben keletkezik, amelyek általában a hanginformációt továbbítják az agy felé. Az ezt az elméletet vallók úgy gondolják, hogy az agy így kompenzálja a hallás elvesztését vagy hiányát. A hangerő felhangosításával, amikor alig vagy egyáltalán nem hallunk valamit, a belső hangszórórendszerünk háttérzaját is zajos zúgássá fokozzuk.
A halló emberek fülzúgását vizsgáló új tanulmány megállapította, hogy a résztvevőknél valamilyen fokú hallóideg-veszteség volt tapasztalható, amit a hagyományos hallásvizsgálatok nem tudnak kimutatni.
A 18-72 év közötti korosztályban mind a 294 alany a hagyományos tesztek szerint normális hallással rendelkezett, 29 személy több mint hat hónapja állandó fülzúgást tapasztalt, 64 pedig vagy 6 hónapnál rövidebb ideig tartó állandó fülzúgást, vagy zajterhelést (például koncertlátogatás után) követő időszakos fülzúgást. A többiek, a csoport körülbelül egyharmada, soha nem tapasztalt fülzúgást.
A kutatók emellett összefüggést találtak a krónikus fülzúgásról szóló önbevallások és a cochleáris idegi degeneráció (CND) között. A cochleáris ideg károsodhat a túlzott hanghatás következtében és a normális öregedés részeként, még akkor is, ha az érzékelő sejtek épek maradnak.
A fülzúgás mértéke a cochleáris idegi válasz erős előrejelzője volt. A fülzúgásban szenvedő embereknél általában gyengébb volt a középfülben lévő izomreflex, amely a fület megvédi a hangos, alacsony frekvenciájú hangoktól, mint például a basszus a szórakozóhelyeken. Erősebb volt az olivocochlearis reflexük is, amely általában segít feldolgozni a hallható tartomány széles részén eloszló zajokat.
Minél tartósabb volt a fülzúgás, annál szembetűnőbbek voltak ezek a válaszok, ami a kutatók szerint arra utal, hogy a fülzúgás fenntarthatósága a perifériás idegkárosodás mértékétől függhet.
A rágcsálókon végzett korábbi modellvizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a neutrofinoknak nevezett fehérjék családja felhasználható a hallóideg öngyógyításának ösztönzésére. Az új tanulmány kutatói azt remélik, hogy eredményeik további vizsgálatokat fognak indítani ennek az emberi felhasználásra szánt terápiának a kapcsán.
„Nem tudjuk meggyógyítani a fülzúgást, amíg teljesen meg nem értjük a kialakulásának hátterében rejlő mechanizmusokat. Ez a munka az első lépés végső célunk, a fülzúgás elnémítása felé. Az az elképzelés, hogy a kutatók egy napon vissza tudják hozni a hiányzó hangot az agyba, és esetleg csökkentik annak hiperaktivitását az átképzéssel együtt, határozottan közelebb hozza a gyógyulás reményét a valósághoz”
– fogalmazott Maison.
Nyitókép: Shutterstock
