
Bizarr gyermeknevelési szokást vettek fel az új-zélandi pingvinek
Erről a monogám fajról kiderült, hogy azon ritka madarak közé tartozik, melyek hátrahagyják az első tojásukat. Mivel a tojásrakás egy nagyon energiaigényes folyamat a pingvineknél, így megdöbbentette a kutatókat az érdekes szaporodási szokás. Egy nemrég megjelent tanulmány most betekintést enged ebbe a rendszerbe, valamint az okára is megpróbál választ találni.
A szakértők meglátásai alapján azért hagyják el az elsőt, hogy a második sikeresen kikelhessen. Tisztában vannak vele, hogy nem bírnának el két kicsivel. De akkor miért raknak újabb tojást, ha már ott van egy? Ennek megértésére egy 158 példányból álló kolónia tojásait vizsgálták.
Mint kiderült, lényeges különbségek vannak a két próbálkozás között. A lerakások nagyjából öt nap eltolódással történnek, viszont a második tojás — a Live Science cikkében leírtak alapján — sokkal nagyobb az azt megelőzőnél. Míg a legtöbb fajnál a tojások egyre kisebbek lesznek, addig itt 85 százalékos méretkülönbségről lehet beszélni fordított arányban.
Lloyd Davis — a tanulmány vezető szerzője — és csapata 1998 óta tanulmányozzák ezt a fajt. Nemrégiben 250 órát töltöttek folyamatosan a pingvinek szaporodásának megfigyelésével, így egy érdekes dolognak lehettek szemtanúi. A többi fajjal ellentétben, akik kövekkel, botokkal és fűfélék segítségével raknak fészket, a koronás példányok inkább egy sík sziklafelületre teszik a tojásokat, ami nem mindig egyenes.
Emiatt gyakran elgurulnak és széttörnek. A védelmük érdekében a kutatók kövekből támasztékot csináltak, a szülők gondoskodókedvét viszont ez sem növelte az első kicsinyükkel kapcsolatban. A megfigyelések mellett vérmintákat is vettek. David így nyilatkozott az eredményeikről:
„Normális esetben azt várnánk, hogy a hímek tesztoszteronszintje magasabb a költési időszak kezdetén, míg a nőstényeké alacsonyabb, de mi valami mást találtunk. A hímek tesztoszteronszintje alacsony volt, míg a nőstényeké legalább olyan magas, vagy valószínűleg magasabb, mint a hímeké, különösen a tojásrakás idején."
Ez magyarázza azt a szokatlan viselkedési formát, hogy a kolónián belül a hímek nem viaskodnak egymással, hanem legtöbbször csak állnak és figyelmen kívül hagyják a többieket.
Ami biztos, hogy továbbra is nagyon keveset tudunk erről a — éghajlatváltozás miatt — veszélyeztetett fajról. Éppen ezért a szakértők szerint minél gyorsabban és többet kell tanulmányozni őket, mielőtt túl késő lenne.
Nyitókép: Unsplash/Derek Oyen