
3 jele annak, ha a férfi eltávolodik tőled
Sokan már csak akkor fordulnak párterápiára, amikor késő és a felek fizikailag és érzelmileg is eltávolodtak egymástól. Vannak azonban jelei annak, ha a férfi eltávolodik tőlünk és ezzel még időben megfékezhetjük az elhidegülést.
A párunktól való eltávolodás egy olyan védekezési mechanizmus, melyet azért alkalmazunk, hogy ne bántsuk meg a másik felet, de a végeredmény sajnos a teljes elhidegülés lesz és sokan már csak ezt veszik észre. Van azonban három jele annak, ha a párod elkezdett tőled eltávolodni, de még időben visszaránthatod a kormányt.
Ez is érdekelhet: 4 jel, hogy együtt maradtok a pároddal
Visszahúzódó partner
A partner visszahúzódását gyakran nevezik „elzárkózásnak”. Ezt azért teszi a fél, hogy elkerülje azokat a helyzeteket vagy beszélgetéseket, ahol átlátható lesz. A visszahúzódás arra kényszeríti az embert, hogy mindig hagyjon egy menekülési útvonalat és nyitva tartsa az egyéb lehetőségeit.
Ezen kívül a távolságtartás az egyik jele még a kezdődő elhidegülésnek. Ilyenkor az illető érzelmileg és fizikailag is távol tartja a partnerét.
Érzelmi távolságtartás
Ha a párod érzelmileg távol tartja magát tőled - tehát nem nagyon fejezi ki az érzéseit feléd, vagy teljesen el is rejti őket tőled -, azt azért teszi, hogy elkerülje a valódi érzelmi kapcsolat kialakulását.
Azonban, ha az érzelmi kötődések nem alakulnak ki vagy nem ápolják őket, akkor csak korlátozottan férhetünk hozzá a partner belső világához. Ez azt az érzést keltheti, hogy a kapcsolatuk mindig vékony jégen mozog.
Visszafogott erőfeszítés
Ha a másik fél visszaszorítja a kapcsolatba fektetett erőfeszítését, azt stratégiaként alkalmazza a konfliktusok elkerülése végett. A terv lényege, hogy eljusson odáig a fél, hogy már semmit se várjunk el tőle.
Így egy idő után már azt is sikerül elérnie, hogy nem mondod el, ha aggodalmaid vannak a kapcsolattal kapcsolatban csak azért, hogy megúszd a konfrontációt.
Nyitókép: Shutterstock