Egy mentális technika csökkenti a hasi zsírt
Ez a gondolkodásmód 34 százalékkal alacsonyabb elhízási kockázattal jár.
Egy nemrég végzett kutatás eredményei szerint azoknak az embereknek, akik alkalmazzák a mindfulness-t, kevesebb a hasi zsírjuk. A mindfulness a jelen pillanatban zajló eseményekre való odafigyelést jelenti, anélkül, hogy ítélkeznénk a felmerülő gondolatok, érzelmek vagy zavaró tényezők felett.
A mindfulness nem feltétlenül foglalja magában a meditálást, jelenthet egyszerűen csak mindennapos odafigyelést és tudatosságot.
Vannak, akiknek eleve olyan az alkata, hogy figyelmesebbek, de edzhető tulajdonságról van szó.
A már említett kutatásban 394 személy vett részt, akiknek a tudatosságát vizsgálták, miközben szkennelték a testtömegüket. Ebből kiderült, hogy az emberek a legtöbb dolgot automatikusan fogyasztják, anélkül, hogy a következményekre odafigyelnének, a jelen pillanatra való odafigyelés azonban segíthet leküzdeni a testmozgással szembeni általános ellenszenvet is.
Az eredmények azt mutatták, hogy az alacsony szintű tudatossággal rendelkező emberek inkább egyetértettek az olyan állításokkal, mint például:
- Nehéznek találom, hogy a jelenben történő eseményekre összpontosítsak.
- Előfordulhat, hogy valamilyen érzelmet élek át, és csak egy idő után tudatosul bennem.
Az eredmények szerény kapcsolatot mutattak a magasabb fokú tudatosság és az elhízás alacsonyabb kockázata között.
Ez alapján úgy tűnik, hogy a mindfulness valószínűleg segít csökkenteni a hasi zsírszövetet azáltal, hogy növeli az étkezéssel és ivással kapcsolatos viselkedés tudatosságát.
Az evés annyira rutinszerű folyamat, hogy könnyen kizökkenünk az élményből, amíg azonban az elménk elkalandozik, az evés automatikusan zajlik tovább.
Tanulmányok kimutatták, hogy az emberek többet esznek olyankor, amikor elterelődik a figyelmük, például tévénézés vagy barátokkal folytatott beszélgetések során. Amikor nem az ételünkre koncentrálunk, hajlamosak vagyunk többet enni, és kevésbé élvezni annak folyamatát.
A rendszeres mindfulness nemcsak a hasi zsír csökkentésére van pozitív hatással, hanem alacsonyabb vérnyomást és kortizolszintet eredményez.
Emellett terápiás előnyei is kimutathatók a depresszió, a szorongás, a kábítószerrel való visszaélés, a krónikus fájdalom és az étkezési zavarok esetében.
(PsyBlog)
Nyitókép: Shutterstock