
Nem ajánlatos ezt az étrendet fogyasztani, 9 nap alatt csökkenti az IQ-t
A magas zsírtartalmú ételek mindössze 9 nap alatt csökkenthetik az intelligenciát – derül ki egy kutatásból.
A kognitív teljesítmény 20 százalékkal csökkent alig több mint egy hét alatt a magas zsírtartalmú étrend fogyasztása után. A patkányokon végzett vizsgálat során az emberi egészségtelen ételekkel egyenértékű étrendet etettek velük. Kilenc nap elteltével nemcsak a kognitív teljesítményük romlott, hanem a fizikai teljesítményük is 50 százalékkal csökkent, derül ki a PsyBlog cikkéből.
A kutatók szerint a magas zsírtartalmú étrend rövid távú hatásai megdöbbentőek.
Egy korábbi tanulmány szerint a magas zsírtartalmú étrend emberekben is csökkentheti a kognitív teljesítményt.
„Azt találtuk, hogy amikor a patkányok a szokásos alacsony zsírtartalmú takarmányról magas zsírtartalmú étrendre váltottak, meglepően gyorsan csökkent a fizikai teljesítményük. Mindössze kilenc nap elteltével már csak 50 százalékban voltak képesek olyan messzire futni a futópadon, mint azok, akik továbbra is az alacsony zsírtartalmú takarmányon maradtak”
– mondta el Dr. Andrew Murray, a tanulmány első szerzője.
A következtetések olyan patkányokon végzett vizsgálatból származnak, akiket kezdetben standard, alacsony zsírtartalmú étrenddel etettek.
A csoport felét ezután magas zsírtartalmú étrendre állítottak át. Murray elmagyarázta, hogy ezek a diéták miként fordíthatók le az emberek táplálkozására:
„A szabványos takarmány esetében a kalóriák 7,5 százaléka zsírból származik. Ez eléggé alacsony zsírtartalmú étrend, hasonló ahhoz, mintha az emberek csak müzlit ennének. A magas zsírtartalmú étrend, amelyben a kalóriák 55 százaléka zsírból származik, magasnak hangzik, de emberi mércével mérve valójában nem kiemelkedően magas. Egy gyorséttermi étrend közelítene ehhez.”
Az eredmények azt mutatták, hogy kilenc nap elteltével a magas zsírtartalmú étrenddel etetett patkányok 20 százalékkal több hibát követtek el, amikor megtanultak tájékozódni egy labirintusban, emellett 50 százalékkal kevesebbet futottak.
A kutatók azt is megállapították, hogy a patkányok szíve megnagyobbodott a vér testükben történő pumpálásával járó megnövekedett erőfeszítéstől.
„Ezek megdöbbentő eredmények. Azt mutatják, hogy a magas zsírtartalmú táplálkozás még rövid időn keresztül is jelentősen befolyásolhatja a génexpressziót, az anyagcserét és a fizikai teljesítményt”
– fogalmazott Kieran Clarke professzor, a tanulmány társszerzője.
Jeremy Pearson professzor elmondása szerint úgy tűnik, hogy alig több mint egy hét alatt a táplálkozás megváltoztatása sokkal kevésbé tette hatékonnyá a patkányok szívét.
„Kíváncsian várjuk az emberi önkénteseken végzett, ezzel egyenértékű vizsgálatok eredményeit, amelyekből többet tudhatunk meg a magas zsírtartalmú ételek szívünkre gyakorolt rövid távú hatásairól. Azt már tudjuk, hogy szívünk egészségének hosszú távú védelme érdekében csökkentenünk kell a magas telített zsírtartalmú ételek fogyasztását”
– tette hozzá.
Nyitókép: Shutterstock