A modern életben a bizonyosság különösen nagy értéknek tűnik. Szeretnénk tudni, mi következik, helyesen döntöttünk-e, és mi a válasz az előttünk álló kérdésekre. Pedig éppen azok a pillanatok adhatnak teret valami újnak, amikor egy ideig nem tudjuk, mi következik.

Ezt a gondolatot ragadja meg a japán kultúrában évszázadok óta jelen lévő „ma” (間) fogalma.

A kifejezést nehéz egyetlen magyar szóval visszaadni. Jelenthet köztes teret, intervallumot, szünetet vagy nyílást, méghozzá térben és időben egyaránt.

Ann Tashi Slater Traveling in Bardo: The Art of Living in an Impermanent World című könyvében úgy ír róla, mint arról az üres térről, amely éppen azért értékes, mert lehetőséget ad valami új megszületésére.

A „ma” megjelenhet egy japán kert szabadon hagyott részében, egy festmény üres felületén vagy egy fényképen. De ugyanúgy megtapasztalhatjuk két mondat közötti csendben, a hullámok közötti nyugalomban vagy egyszerűen egy pillanatnyi megállásban.

Az üresség ebben a szemléletben tehát nem valaminek a hiánya. Inkább olyan tér, amelyben lehetőségünk nyílik megfigyelni, gondolkodni és más perspektívából tekinteni arra, ami körülvesz bennünket.

A „ma” a hagyományos japán építészetben is fontos szerepet kap. Kengo Kuma japán építész szerint a hagyományos terek egyik legfontosabb eleme éppen az üresség. Egy szabadon hagyott térben ugyanis jobban érzékelhetjük az egyébként könnyen észrevétlenül maradó változásokat: a fény mozgását, az idő múlását, a hőmérsékletet vagy akár az illatokat.

Nem az a lényeg tehát, hogy semmi sincs ott, hanem az, hogy az üresség lehetőséget ad arra, hogy jobban érzékeljük azt, ami van.

Hasonló gondolat jelenik meg a japán esztétikában is. A „ma” írásjegye (間) a „kapu” és a „nap” karakteréhez kapcsolódik, ami azt a képet idézi fel, amikor a fény beszűrődik egy nyíláson. Jun'ichirō Tanizaki japán író Az árnyékok dicsérete című esszéjében szintén arról ír, milyen fontos szerepet játszik a közvetett, tompa fény a hagyományos japán terek szépségében.

A „ma” gondolata azonban jóval túlmutat az építészeten vagy a művészeten. A hétköznapokra lefordítva arra emlékeztethet, hogy nem kell minden üres pillanatot azonnal kitöltenünk, és nem szükséges minden bizonytalanságot rögtön feloldanunk.

Egy beszélgetésben hagyhatunk néhány másodperc csendet. Nem muszáj azonnal a telefonunkért nyúlnunk, ha várakozunk. Egy nehéz kérdésre sem feltétlenül kell rögtön megtalálnunk a választ.

Az ilyen köztes pillanatok elsőre kényelmetlennek tűnhetnek, mégis éppen bennük születhetnek új gondolatok és nézőpontok.

A „ma” így nem egyszerűen az üresség szeretetéről szól. Sokkal inkább arról, hogy hagyjunk helyet annak, amiről még nem tudjuk, micsoda.