Egy csésze ebből az italból segít fiatalos maradni
október 23., 2025  ●  Életmód  ●   in.hu

Egy csésze ebből az italból segít fiatalos maradni

Egy tanulmány eredményei szerint a népszerű ital rendszeres fogyasztása jelentősen támogathatja az egészségünket.

A European Journal of Nutrition nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint napi 4–6 csésze kávé fogyasztása segíthet megőrizni a fizikai erőnlétet és csökkentheti az időskori leépülés kockázatát. A kutatás során a szakértők hét éven át több mint ezer, 55 év feletti résztvevő egészségi állapotát követték nyomon. A kutatók összesen öt kulcstényezőt vizsgáltak: kimerültség, lassú járás, izomerő-csökkenés, alacsony fizikai aktivitás és nem kívánt fogyás. Az eredmények szerint azok, akik naponta 2-4 csésze kávét ittak, az említett területeken jobb eredményeket értek el.

Dell Stanford brit dietetikus szerint napi 2-3 csésze kávé akár a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is csökkentheti. Ugyanakkor a napi 4-5 csésze feletti fogyasztás már meghaladhatja az ajánlott koffeinmennyiséget, ami átmeneti vérnyomás- és pulzusemelkedést, szapora szívdobogást, szorongást, hányingert, fejfájást vagy alvászavart okozhat.

Egy csésze ebből az italból segít fiatalos maradni
Fotó: svetograph/Shutterstock

A koffein ismert hatásai közé tartozik a fáradtság csökkentése, a koncentráció növelése és az izmok jobb működése. Fontos azonban, hogy a kávét ne tekintsük a mozgás helyettesítőjének – csupán kiegészítőként fogyasszuk. Emellett a szakértők azt javasolják, hogy válasszunk minőségi, lehetőleg vegyszermentes, bio kávébabot.

A fizikai erőnlét megőrzéséhez azonban nem elég a kávé: fogyasszunk fehérjében gazdag ételeket – tojást, tejtermékeket, sovány húst, hüvelyeseket – valamint polifenolban gazdag finomságokat, például bogyós gyümölcsöket, étcsokoládét vagy olívaolajat.

Az erjesztett ételek segítik a bélflóra és az immunrendszer megfelelő működését, a színes zöldségek és gyümölcsök pedig antioxidáns-tartalmukkal támogatják a szervezetet, mindezek hozzájárulnak az erőnlét megőrzéséhez

 – fejtette ki Nichola Ludlam-Raine dietetikus.

(Independent)

Nyitókép: Luis Molinero/Shutterstock
október 26., 2025  ●  Életmód

9 dolog, amit soha ne tisztíts ecettel

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!