A Netflix Éljünk 100 évig dokusorozatának előzetese

Hogyan éljünk 100 évig? A kék zónák titkai választ adnak!

Társszerzőnk, László Nicole a Netflixen nemrégiben bemutatott dokusorozat, az Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai megtekintése után úgy gondolta, hogy nem hagyja olvasóinkat a titkok megválaszolása nélkül, hogy mindannyian 100 évig élhessünk.


Ahogy az ember lánya Gesztisen szólva elmúlt 20 és elmúlt 40, egyszer csak azon kapja magát, hogy felborul a jó öreg 4 esküvő, 1 temetés-arány, és a kelleténél többet találja magát feketébe öltözve menyasszonytánc helyett. Míg a környezetem jellemzően hosszú életért fohászkodik félhangosan, addig én az aktivitást és a jó közérzetet preferálnám, ha kívánságműsor lenne, de persze nem az basszus, mert nem élném meg különösebb diadalként, ha én vegetálnék számszakilag a legtovább, de egy sarokba betolt szobanövényként tenném mindezt fotoszintetizálva, a környezetemből csekély dolgot érzékelve.

A KSH aktuális adatai szerint a születéskor várható élettartam ma Magyarországon 72 év körül van, ami természetesen az egyik legrosszabb az Európai Unióban, ahol a többség 80 év körül szakítja át a célszalagot nem túlságosan diadalmasan vagy sietve. A Netflix Éljünk 100 évig című dokusorozata azonban ad némi felcsillanó reményt az élethossz tettrekész energiával és méltósággal viselt megnyurgítására, ha hűen követjük a National Geographicról ismert Dan Buettner évtizedek gyűjtőmunkája során összesepregetett intelmeit.

Dr. Gianni Pes olasz kutató szintén időt és energiát nem kímélve kutatta a 100 évet is megélt embereket szerte a golyóbison. Ahol talált egyet, oda a térképen egy kék pöttyöt biggyesztett, ahol pedig annyian voltak, hogy a kis kék tintafoltok pacává olvadtak össze, azokat a területeket elnevezte fantáziadúsan Kék Zónának. Összeszedtem kivonatoltan, hogy hol, mire jutottak és mi legyen a jövő évi fogadalmunk, ha még sokáig szeretnénk a családunkat jelenlétünkkel bosszantani.

Okinava - A száz évesek szigete

Az első állomás a Tokiótól 1500 kilométerre található japán sziget, Okinava, amit a környék csak a Száz évesek szigeteként becézget egymás között, nem ok nélkül mondj. Itt a demencia szinte kimutathatatlanul elhanyagolható, a cukorbetegség elenyésző, a szívbetegségek száma pedig lakosságarányosan az ötöde az USA-ban tapasztaltaknak. A végtelenül derűs és kiegyensúlyozott lakosság már-már rögeszmés optimizmussal tekint a jövőbe és éli mindennapjait töretlenül szorgoskodva. A 101 éves a családja körében társasozik, táncol, énekel és bendzsón játszik, a 94 éves bringával közlekedik, varrogat és a kamera előtt fűzi be szemüveg és kézremegés nélkül a tűbe a cérnát, a 97 éves még mindig büszkén a karizmaival menőzik és be kell látni, hogy tényleg van mire. A 87 éves pedig olyan aktívan sportol és annyira hajlékony, hogy belesárgulnék az irigységbe.

De mi a titkuk?

A titkokat kapirgálva a következők adtak okot alaposabb gyanakvásra:

Végtelenül tudatosan táplálkoznak úgy tartalmilag, mint mennyiségileg. Míg az Egyesült Államok lakossága napi 3600 kalóriát burkol be átlagosan naponta, amivel ügyesen elérték, hogy a populáció alig 73 %-a legyen elhízott, addig Okinaván zászlajukra tűzték a hara hachi bu-tervet, ami tízből nyolcat jelent szó szerint, értelmezve pedig voltaképpen azt, hogy 80%-os telítettségérzésnél fejezik be az evést, ami garantálja, hogy a napi 2000 kalóriát bizonyosan nem lépik túl. Ráadásul a tudatosság a tányérjuk tartalmán is megmutatkozik, és reflektorfénybe kerül mindennek a jótékony hatása, valamint tápértéke. Tudják, hogy az eperfa levele torokfájásenyhítő, a fekete üröm gyulladáscsökkentő, hogy a tintahal tintája méregtelenítő hatású, a nemzeti eledel tofu koleszterinszint csökkentő, a minden asztalon helyet kapó lila édesburgonya - ami mostantól azonnal a konyhánk must have darabjává kell váljon -, háromszor annyi antioxidánst tartalmaz, mint az eddigi listavezető kék áfonya. Teszik mindezt családi közegben, ha pedig még ennél is nagyobb társaságra vágynak, akkor úgynevezett moaikba tömörülnek, egyrészt mert talán ösztönösen érzik a szomorú statisztikát, mely szerint a magány akár 15 évvel kurtíthatja meg az életet - ami lássuk be, mellbevágóan hangzik -, másrészt mert a moaik olyan elkötelezett baráti közösségek, akik egymást érzelmileg, anyagilag, törődéssel, bárhogy támogatják, ahogy a szükség hozza. Egy baráti védőháló, ami mindenkit elkap zuhanás esetén, és ahol kicsacsoghatják magukból az esetleges problémáikat, hogy haza már a vakok közt a félszemű a király alapvetéssel térhessenek. Folyamatosan tevékenykednek, kertészkednek, besegítenek, és mivel a földön ücsörög az egész nemzet szék című alkalmatosság nélkül, ezért a legélemedettebb korú is napi uszkve harmincszor pattan fel a földről karbantartva az ízületeit, egyensúlyérzékét. Na meg aztán itt a másik zászlóshajójuk az ikigai, ami küldetést vagy életcélt jelent talán leginkább, és messzire száműzi a feleslegesség, semmirevaló koloncság érzését.

Szardínia szigete

A kontinenseken átívelő matuzsálemkutatás Szardínia szigetén, a meredeken magasodó hegyek között folytatódik, ahol 6 egymás közelében elhelyezkedő falu is elmondhatja magáról, hogy a pap ritkán kell magára öltse temetés miatt a reverendát. Igazi itáliai mammák tartják egybe a sok generációs családokat a tyúkanyó szárnyaik alatt folyamatosan ébren tartva a családi tűzhely melegét. Ha már ég az a tűz, akkor naphosszat sütnek-főznek is rajta, amik közt naná, hogy szánhidrát is szerepel jókedvvel, bőséggel, de ezek afféle kedves, aranyos, jó szénhidrátok, hiszen a kenyerük például kovászos, aminek jócskán alacsonyabb a glikémiás indexe. Sok babot, egyéb rostgazdag zöldséget fogyasztanak, ami gyulladáscsökkentő, immunerősítő hatású. A települések földrajzi elhelyezkedése miatt korosztályfüggetlenül fel és alá szaladgálnak a meredek utcákon és a 3-4 szintes házakban anélkül kardiózva naphosszat, hogy tudnának róla. Míg a világon mindenhol egy férfi 100 évesre öt női 100 éves jut, amitől hát lássuk be, egy kissé peckesebben állunk, addig itt az arány 1:1, amit annak tulajdonítanak, hogy a pályaválasztáskor jellemzően a pásztorságot beikszelő férfi populáció mindennapjai nem kimondottan stresszesek. A friss levegőn sétálgatva, békés állatok között mendegélve az élet nem merő extraszisztolé és tachycardia, így aztán nincs, ami megugrassza a vércukor és gyulladásos markereket. Ami pedig esetleg mégis barázdákat rajzolna a homlokukra, az kisimogatódik hazafelé sétálgatva a cimborákkal diskurálva, vagy hazatérve a családi fészekben, ahol ott duruzsol zsongítóan az egész nagybetűs talján famiglia, hiszen idősek otthona ugyanúgy nincs itt sem, miként Okinaván. Az élethosszig tevékeny szorgalom, az okos táplálkozás mellett ez is a közös keresztmetszet fontos része.

Kisvártatva folytatom a frissen szerzett tudásom jószívű megosztását, addig is igyekezzünk úgy élni, hogy egyszer majd, az igen távoli jövőben a papnak minél kevesebbet kelljen hazudnia rólunk.

A sorozat előzetese:

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: YouTube