Teljesen feltöltött akkumulátor jele fakockán, majd lemerülő akkumulátor jelek a fakockákon

4 hiba, ami idővel munkahelyi kiégést okozhat

Ma már számos munkahely biztosít hibrid munkavégzést, azonban ennek elterjedésével elmosódnak a határok a munka és az otthoni élet között, a munkavállalók pedig arról számolnak be, hogy képtelenek kikapcsolni.


A Mental Health UK éves stresszjelentése szerint az Egyesült Királyságot az a veszély fenyegeti, hogy „kiégett nemzetté” válik, és az elmúlt évben minden ötödik embernek stressz miatt kellett szabadságot kivennie a munkából.

Annak ellenére, hogy a brit munkavállalókra rendkívül nagy nyomás nehezedik, 24%-uk megjegyezte, hogy úgy érzi, képtelen kezelni a stresszt az életében.

Ez a nyári hónapokban még súlyosbodhat, mivel a társadalmi szezon a munka és a szórakozás határait feszegeti. Szerencsére ennek nem kell így lennie, és néhány pozitív korlát felállításával hatékonyan kezelhetjük a túlhajszoltságot és maximalizálhatjuk a pihenőidőnket, így teljesen elkerülhetjük a munkahelyi kiégést, és egészséges módon összpontosíthatunk céljaink elérésére.

Íme, 4 hiba, amit ne kövessünk el, ha meg akarjuk előzni a munkahelyi kiégést.

1. Egyszerre több projektet elvállalni

Mivel annyi mindennel kell zsonglőrködnünk a mindennapjainkban, lehetetlennek tűnhet, hogy mindenre időt találjunk. Túl gyakran előfordul, hogy feláldozzuk a mentális egészségünkre szánt időt a véget nem érő teendőink listájának befejezése érdekében.

Ezt a hibát érdemes elkerülni, mivel a mentális jólét előtérbe helyezése bizonyítottan segít megelőzni a kiégést, miközben kulcsfontosságú szerepet játszik céljaink fenntartásában és elérésében.

2. A testmozgásról lemondás a képernyő előtt töltött időért

A testmozgás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni a kiégés elkerülése során, a fizikai aktivitás tudományosan bizonyítottan szerepet játszik a munkahelyi stressz csökkentésében. Mégis, a testmozgás hatásait masszívan alábecsülik a munkahelyen, túl sokan hagyjuk ki az ebédidőben tett sétát vagy az esti testmozgásórát, hogy túlórázhassunk.

3. Mindig elérhetőek vagyunk

A technikai fejlődés egyik következménye, hogy bármikor elérhetőek vagyunk, ami a társasági életünk szempontjából előnyös, a munka terén azonban inkább hátrányt jelent. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy késő esti hívás a főnökünktől vagy egy kora reggeli e-mail valamelyik ügyféltől, az értékes szabadidőnkbe rondít bele

Ez az idő gyakran sosem kerül regisztrálásra, és idővel ezek az órák összeadódhatnak. Ennek leküzdéséhez elengedhetetlen, hogy pozitív határokat szabjunk, és világosan meghatározzuk, hogy mikor van munkaidő, amikor elérhetők vagyunk, és mikor nem.

4. Alvásidő feláldozása a munkáért

Egy másik gyakori hiba, hogy hagyjuk, hogy a munka elvágja az alvásidőnket, és túl sokan feláldozunk egy kis alvást, hogy a napot korábban kezdjük. Ezt érdemes kerülni, mivel bizonyított összefüggés van az alváshiány és a kiégés között.

A Calm kutatása szerint a felnőttek 91%-a nem kipihent és gyakran érzi magát fáradtnak, és az előfizetők 77%-a elsősorban az alvás segítésére használja az alkalmazást.

(Marie Claire UK)

Nyitókép: Shutterstock