2 jel, hogy a leégés már orvosi ellátást igényel
A nyári hónapokban sokaknál gyakori jelenség a vörös, viszkető és hámló bőr. Az Egyesült Államokban a felnőttek több mint egyharmada minden évben leég a naptól. A legtöbb esetben ez otthon könnyen kezelhető hideg borogatással, vagy gyengéd, gyulladáscsökkentő krémekkel. Néha azonban a leégés olyan súlyos, hogy orvosi ellátást igényel. Mutatjuk ennek a tüneteit.
Hólyagosodás
„A leégés különböző súlyosságú lehet”
– mondta Dr. Jennifer Tang, a University of Miami Health System Sylvester Comprehensive Cancer Center bőrgyógyásza.
„A leggyakoribb napégés csak egy kis bőrpír, mely némi hámlást eredményezhet”
– jegyezte meg Tang, majd hozzátette, hogy súlyos esetben hólyagok alakulhatnak ki, amire már érdemes odafigyelni.
Ha a testfelület nagy része érintett, akkor a leégés hasonlíthat bármely más típusú égési sérülésre.
„Ebben az esetben, amikor elveszítjük a bőrgát ezen részét, már nem vagyunk képesek szabályozni a hőmérsékletünket, és rengeteg vizet veszítünk”
– magyarázta.
„Ilyenkor javasoljuk, a sürgősségi osztály felkeresését ellátásért.”
Ez abban az esetben szükséges, ha kiterjedt hólyagosodásnak tűnik, ami a test 30%-át érinti. Ekkor orvosi ellátásra van szükség, hogy segítséget kapjunk a hidratálásban és az égési sérülések tisztántartásában.
Ez is érdekelhet: Hidratálással megelőzhető a hőguta?
Hőguta
„Általában a legtöbb leégés nem igényel azonnali orvosi ellátást, azonban egyesek rosszul érezhetik magukat”
– mondta a HuffPostnak Dr. Kevin Boyd, a wisconsini La Crosse-ban található Mayo Clinic Health System bőrgyógyásza.
Mivel a leégés jellemzően akkor történik, amikor meleg van, a hőguta aggodalomra adhat okot, és azzal mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.
„A hőgutát a 39 foknál magasabb testhőmérséklet, zavartság, kiszáradás és szapora pulzus jellemzi”
– mondta hozzátéve, hogy az állapot már orvosi vészhelyzetnek minősül.
Nyitókép: Shutterstock