Az elmúlt időszakom útlevél kötelesen túlment minden határon és már szinte a honvágy húzott vissza. Ezért most frissen hazatoppanva egészen lokálpatrióta hangulatba kerültem, és félhangosan Pilvakert dudorászva nekiugrottam, hogy legyártsak egy általam leginkább magyarosnak gondolt menüsort, temérdek kalóriával, a januári hideget hívva hozzá alibiül.
Előétel
Hideg előételnek seperc alatt összekomponáltam egy csinos fatálra egy fatális véletlent sonkával, hungarikum mangalica szalámival, az Interpol által is körözöttel, szemkönnyeztető méregerős paprikával, roppanóan friss, pajkosan el-elguruló paradicsommal, frissen sült, illatos kenyérrel. Elvégre mind jól tudjuk, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek, bár mondjuk a család jelenléte mellett a cirkusz szinte garantáltnak mondható.
Leves
A nagy családi ebédek elengedhetetlen eleme a húsleves, amihez bizony kell némi idő és odafigyelés, hogy aranyló színű és brutál-finom legyen, de legalábbis köszönőviszonyt ápoljon Nagyiéval, amiről a történelemkönyvek is külön szemelvényben számolnak be. Már a húsleves elkezdésénél tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem egy megúszós feladat, tehát nem árt némi türelemkredit. A húsleves alapjának kiválasztásánál ez az egyik legfontosabb szempont, mert a fehér, lágy rostozatú húsoktól haladva a sötét, vöröses, erős izom rostozatúak felé növekszik az elkészítési idő. Nagyjából 2-3 órával mondjuk minimum érdemes számolni, minek oka az alaptechnikában rejlik. Attól kezdve, hogy a főzőlé egyszer elérte a 100 fokot, tehát felforrt, vissza kell vennünk az iramból, és 90 fok körül tartani. A megjelenő habokat lehalásszuk a víz tetejéről és hozzáadjuk a borsot, a vöröshagymát, fokhagymát, majd egy órán át alig gyöngyöző forrással főzzük. Ekkor hozzáadjuk az összes leveszöldséget és további két órán keresztül főzzük, ügyelve arra, hogy ne forrjon fel a lé, csak éppen hogy mocorogjanak benne a dolgok. Ha kész, akkor nagyjából negyedórácskát pihentetjük a levest, majd finom szűrőn, esetleg pelenkán keresztül aranylón kristálytisztára szűrjük.
Főételek
Most, hogy az első fogásokat megnyugtatóan magunk mögött hagytuk, lépjünk rá talán a főétel járatlan ösvényére, és vegyük célba a keresztségben leginkább magyaros nevet kapó hortobágyi palacsintát. Zsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát, amíg el nem kezd karamellizálódni, majd hozzáadjuk a kockára vágott paprikát és paradicsomot. A tűzről kicsit félrehúzva megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük nagyjából 1-2 deci alaplével. Visszatesszük a tűzre, és hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, némi köményt, borsozzuk, sózzuk, és közepes lángon, folyamatosan kevergetve pótoljuk az elpárolgott vizet, amíg a hagymás alap el nem kezd szétfőni. Hozzáadjuk a húst, és hozzávetőleg 40 perc alatt készre főzzük. Amikor kissé kihűlt, de legalábbis ujjlenyomat-vesztés nélkül hozzá tudunk érni, lefejtjük a húst, késsel összevágjuk, és a hús szaftjából bőséggel adunk hozzá, de tényleg ne sajnáljuk. Az eredményt összekeverjük, és kissé összefőzzük. A maradék szafthoz adunk fél liter forró alaplevet, a tejfölt pedig kikeverjük liszttel és pár kanál alaplével, majd a forró szószhoz adjuk. Végül felforraljuk, átszűrjük és átpasszírozzuk. A palacsinták pocakját megtöltjük húsos raguval, majd behajtjuk két oldalát, és feltekerjük, végül pedig leöntjük a mártással, és egy kanál tejföllel adjuk meg a kegyelemdöfést a csábításnak.
Aztán nehogy a családunk azt gondolja, hogy megterhelt minket az a sebesen tovareppenő 6-8 óra, amit idáig a konyhában töltöttünk. Dehogy! Üdvözült mosollyal szánk szegletében csapjunk a lovak, vagyis inkább a kacsacombok közé! A húsok mindkét oldalát egy sütőtálba helyezve sózzuk és borsozzuk. A fokhagymákat megroppantjuk, a vöröshagymát cikkekre vágjuk, és pár szem kimagozott szilvával már ugorhatnak is a kacsa mellé. Rácsorgatunk mézet, megszórjuk kakukkfűvel és apróra vágott rozmaringgal, aláöntünk némi vizet, és eleinte 240 fokon, majd 150 fokon magyarázzuk nekik, hogy van, aki forrón szereti. Még szép, hogy gyártunk hozzá káposztás cvekedlit: a káposztát megcsupaszítjuk a külső leveleitől, a torzsáját kivágjuk, majd lereszeljük. Besózzuk, és hagyjuk, hogy 10 percig eltöprengjen az életén. Eközben mi olajon cukrot karamellizálunk, amihez hozzáadjuk a levétől megszabadított káposztát. Gyakran kevergetve dinszteljük, majd mikor meg-és elpirult, beleszórjuk az őrölt borsot. Közben a tésztát, mint egy jó kis tervet kifőzzük, enyhén sós, lobogó vízben, leszűrjük, lecsepegtetjük, és hozzásuhintjuk a közben már elkészült káposztánkhoz. Amint kész a káposztás tészta, máris el lehet kezdeni vitázni azon, hogy rakjunk-e még rá kristálycukrot. (Naná, hogy rakjunk!)
Desszert
Mind tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott diéta lényege az, hogy mindkét kezünkben legyen egy-egy édesség, némi palacsinta legalábbis mindenképpen csintalankodjon a tányérunkon. E mennyei fincsiség alapreceptje relatív egységesnek tűnik, de azért majd mindenkinek megvannak a maga kis furmányos kulisszatitkai, amire Bibliára tett kézzel, égre emelt tekintettel esküszik. Én nyilván tojással, tejjel, szigorúan csomómentesre kevert liszttel készítem, amit további tejjel és ásványvízzel hígítok, sőt, teszek a tésztához egy kicsi olajat is. Forró serpenyőben kisütöm, majd elkészítem a mindenki álma málna gélt: a málnapürét, kristálycukrot és az agar agart összekeverem és felforralom. Ez utóbbi ezúttal nem egy atlétatermetű, szélsebesen futó kutyafajta, hanem egy tengeri vörösmoszatból nyert sűrítő-, gélképző anyag. Csak mondom. Hűtőbe helyezem, majd leturmixolom. A töltelék pedig mi lehetne más, mint a könnyed, bársonyos, megtévesztően ártatlan színű, csábítóan krémes túró, amit tejföl, porcukor, vanília, némi citromlé, valamint reszelt lime és citromhéj, na meg persze túró segítségével prezentálok a remélem hálás nagyérdeműnek. Hengergetek belőle szemem-szám tátva marad meseszép palacsintákat, megszórom frissen hullott hó porcukorral, amit konyhai fáklyával vagy a tüzes tekintetemmel karamellizálok. Porciózok még mellé málna gélt, állandóan szökni vágyó, jobbra-balra guruló friss málnát, málna meringue-t és lime-fagyit, ami ezt az édes, mint a bűn édességet kicsit fanyarabbá teszi.
Zajos rumlis naccccsaládos vasárnapi ebédkor, zegernyés télben, az év bármely szakaszában, sose feledjük, hogy együk magunkat degeszre, együk magunkat boldoggá, míg csak a szerotonin-szintünk a Tejutat nem verdesi, aztán várjuk együtt a tavaszt, míg csak bele nem őszülünk!
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
